banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Bessenyei Gedő István: Szatmáron azoknak is fontos a színház, akik nem járnak előadásra

Mit jelentett a színjátszás Szatmáron 130 éve, amikor a jelenlegi színházépületet avatták? Milyen nehézségekkel küzd ma az önkormányzati fenntartású társulat, segít-e a jövedelemadó két százalékából folyósított támogatás, illetve napirenden van-e még a magyar és a román társulat különválása? A szatmári kerek színházi évforduló kapcsán a Harag György Társulat igazgatójával, Bessenyei Gedő Istvánnal beszélgettünk.

Szatmáron nem ez volt az első kőszínházi épület, sokkal korábban volt saját állandó színháza a városnak, mint például Nagyváradnak. Hol helyezkedett el Szatmár az erdélyi színjátszás szempontjából 130 évvel ezelőtt?

Nagyon beszédes dolog, hogy Szatmáron 1848-ban színház nyílik és abba társulat költözik, a '48-as forradalom évében. Ez azért egy egész országot megrengető, nagyon hősies, de véres szabadságharc volt, ha belegondolunk, manapság biztos nem színházépítéssel foglalkozna egy város ilyenkor, hanem valószínűleg inkább megszorítások jellemeznék ezt az időszakot. Ez egy elég szegényes, nem túl jól megépített, de azért egy színház befogadására alkalmas épület volt, amit aztán az 50-es években kibővítettek karzattal és páholyokkal. Négy évtizeden át szolgálta a szatmári színjátszást, utána aztán elbontották, részint városrendezési okokból, részint azért, mert tényleg nem volt jól megépített épület, és akkor már el is fogadták azt a határozatot, ami már a ma is álló színház megépítéséről szólt. Ennek a színháznak 1889-ben tették le az alapkövét, és 1892-ben került sor az avatására napra, sőt órára pontosan akkor, amikor ünnepeltük is, és akkor is a Budapesti Nemzeti Színház művészei léptek először a szatmári színpadra és most is, erre nagyon figyeltünk: a megemlékezés sok elemében idézte fel az akkor történteket.A szatmári Északi Színház épülete | fotó: Régi Szatmár Facebook-oldal

Mennyire jelzi a 130 éves épület azt, hogy milyen szerepet játszott a város életében a színjátszás a századfordulón?

Ez arra utal, amit mi egyébként a mindennapjainkban is érzünk, hogy Szatmár számára a színjátszás mindig nagyon fontos pillér volt, kiemelt intézménye a városnak a színház. Mindig is így tekintettek a szatmáriak a színházukra. Sok minden nincs, nem volt mozi például a városban onnantól kezdve, hogy megszűntek a régi filmszínházak, egészen addig, amíg a plázamozi-rendszer ki nem épült, nem volt és nincs igazán irodalmi élet. A színházhoz viszont a szatmáriaknak érzelmi közük van, még azoknak is, akik nem járnak színházba. Az is, akinek nem jelent élő élményt, tudja, hogy ez egy fontos pillére annak, hogy a város kulturális élete fejlődni tudjon, vagy egyáltalán létezzen, fennmaradjon.

A színházépület már állt az 1918-1919-es spanyolnátha-járvány idején. Van-e ennek valami nyoma, vagy volt-e a mostanihoz hasonló válság a színház történetében?

Erre én is kíváncsi voltam, de nem találtam erre vonatkozó adatot Csirák Csabánál sem. Ő a házi színháztörténészünk, aki napra lebontva kutat ki egy-egy adott korszakot, tudjuk, hogy mit játszottak ebben az épületben egy átlagos kedden. De erre vonatkozóan részleteket nem tudok. Azt viszont tudom, hogy más történelmi megrázkódtatások idején sem állt meg a színház. Ennek a színháznak valójában 1948-ig, amikor a kommunisták bezáratják, töretlen folytonossága van, mindig van társulat az épületben.

Az első világháború alatt óriási sikerek születtek. Persze ez nem annyira meglepő, hiszen abban az időszakban nem voltak háborús cselekmények Szatmáron, inkább az volt a probléma, hogy folyamatosan vitték el a frontra a férfi színészeket. A 1919-ben sincs színházbezárás, sőt, a színházzal szemben kabaré működik és új mozik nyílnak, éppen ebben az évben. A második világháború idején sem állt meg a színház, még akkor sem, amikor lebombázták az épületet, mert akkor a katolikus egyház a Cecil Termet ajánlotta fel a társulatnak, amely a Katolikus Kaszinó művelődési központja volt. Szóval megtorpanás nem nagyon történt, leszámítva azt a nyolc évnyi kényszerszünetet, miután hatósági eszközökkel felszámolták 48-ban, ahogy egyébként az egy évvel korábban alakult román színházat is. Ugyanezzel a rendelettel számolták fel az aradi színházat is, ami sajnos újjá sem alakult később. Most alapítványi keretek között létezik ott magyar nyelvű színház, de állami nem.Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Van-e olyan gondolat, elv, szempont, ami a szatmári színháztörténet jelentős alakjainak valamelyikétől művészeti igazgatóként „átvett”, amit követendőnek talál?

Most inkább nem az utóbbi, mindjárt 70 évről beszélek, mert az egy feldolgozottabb és közismertebb korszak, és én is beszéltem már sokat róla, kiket tartok követendő példáknak az elődeim közül. A 48 előtti korszakból Krémer Sándor az, aki először nagyon magas színvonalú társulatot szervez, és itt telepszik le hosszabban Szatmáron, 1902 és 1908 között igazgatja a szatmári színházat, és akkor elkezdődik egyfajta stabilizálódása a színészeknek Szatmáron, sokan itt maradnak a következő igazgatók idejére.

Akkor kerül ide Szabadkai József, aki Krémer Sándor pártfogoltja volt, és Krémer halála után, 1918-ban feleségül veszi az ő özvegyét, Bermann Irmát, így szállnak rá az igazgatói jogok. Akkor igazgatói jogosítványt kellett szerezni ahhoz, hogy aztán pályázni lehessen színházakra. Szabadkai József máig meghatározza a színház arculatát. A város elfogadja, hogy többéves mandátuma legyen, ezért cserében önköltségen felépíti a két világháború közti Románia első vidéki forgószínpadát. Azt, ahogyan mi ismerjük a termet, végül is az ő működése határozta meg. Az más kérdés, hogy sajnos ugyanaz a világháború, amelyik őt is elpusztította zsidó származása miatt, a bombatámadás által elpusztítja a forgószínpadot is, de a szerkezete ott volt, arra épült újjá az európai uniós pályázatból történő felújításkor.

Szintén nagyon fontos név Jakabffy Dezső, aki egy másik diktatúrának esik áldozatul a színházzal együtt. Őt a kommunisták először vegzálják, nagyon kemény politikai átvilágításnak vetik alá, akkor hivatalosan nem is lehet igazgató, mások vezetik a színházat, de azért ő határozza meg. Végül csak nem tudták sem kiköpni, sem lenyelni, muszáj volt visszatenniük az igazgatói székbe, ezt várta el a közönség is, meg a társulat is. Valójában úgy sikerült tőle megszabadulni, hogy megszabadultak az egész intézménytől. Bezáratták a szatmári színházat. Krémer, Szabadkai és Jakabffy az a három igazgató, akiket boldogan tekinthetek példaképnek, bár nem biztos, hogy méltó vagyok arra, hogy utódjuknak nevezzem magam.Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Ha rátérünk a jelen problémáira, az egyik újdonság az, hogy az önkormányzati fenntartású színházak támogatására fordítják a jövedelemadó 2 százalékát, a Harag György Társulat például 1,9 millió lejt kap. Mennyire jelentős segítség ez?

Fontos megjegyeznem, hogy a kéttagozatos Északi Színház kap ennyit, nem önmagában a Harag György Társulat. A jövő fogja megmutatni, hogy ezt hogy építik be a költségvetéseinkbe, de azt gondolom, hogy mindenképpen jelentős segítség. Elsősorban azokat a feszültségeket tudja felszámolni, amit az okozott, hogy pár éve jelentősen megnőttek a költségvetések az önkormányzati színházakban az egyébként már nagyon időszerű fizetésemelések folytán. Ilyen értelemben levesz valamit az önkormányzatok válláról, és ennek éppen ideje volt. Így is rengeteg igazságtalanság marad a jelenlegi színházi rendszerben, például az, hogy az állami színházakban egy sávozást alkalmaznak a művészfizetésekre, az önkormányzati színházakban mást, miközben a legtöbbet dolgozó, a legnagyobb előadásszámokat produkáló színházak azok bizony az önkormányzati színházak most is. Lehetne azt mondani – egy hamis és nehezen alátámasztható minőségi szempontot beemelve –, hogy jobbak volnának a színészek egy rangos állami vagy fővárosi színházban, de jobb öltöztető is van, vagy jobb kellékes? Mitől nagyobb egy kellékes fizetése egy állami színházban, ahol feleannyi előadást kell végigkellékeznie, mint egy önkormányzati színházban? Az új támogatás ezt a problémát pont nem fogja megoldani, de egy kicsit jobb helyzetbe hoz majd minket. Remélem.Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója

2014-ben, a művészeti igazgatói mandátuma elején szó volt a két társulat különválásáról. Azóta ez nem történt meg, viszont elindult például a két társulat közös fesztiválja, a Tranzitfeszt. Az évfordulós eseményt is közösen szervezik. Jobb lett az együttműködés a két társulat között? Napirendre kerülhet még a szétválás ügye?

Az együttműködés kiváló a két társulat között, és ennek nem szabadna megváltoznia egy különválás esetén sem. Az önálló intézményesülést továbbra is szükségesnek tartom. Sőt, azt gondolom, hogy az együttműködéseknek is jobb talaja tudna lenni, mert két önálló entitás fog együtt dolgozni, ha létrehozunk egy koprodukciót. Ezek az intézményen belüli koprodukciók állandó problémát okoztak, nem is nagyon gyakorolták. Tulajdonképpen mi hoztuk létre az első valódi koprodukciót a román tagozattal, pár éve, egy Székely Csaba szöveg kapcsán... Pontosan a jelenlegi struktúra választja el egymástól a román és magyar társulatot, jogilag nem tiszta, hogy mi a helyzet, ha valaki az egyik tagozat helyett a másikban fejt ki munkát, nem is külsős, de nem is belsős.

Nagyon szeretném, ha lenne újra aktualitása a különválásnak. Nyilván ennek sokféle feltétele van, köztük politikaiak is, de azt gondolom, hogy jogos elvárás, hogy az intézményen belüli igény legyen. Nagyváradon ez azért tudott megvalósulni, mert mind a két fél akarta. A román és a magyar társulat egyaránt önálló színházzá akart formálódni, bár voltak ott is ellenzői, főleg román oldalon ennek a különválásnak, de mégsem lehetett gátat vetni a dolognak, hiszen mind a két fél akarta. Nálunk a probléma az volt, hogy a román tagozat részéről elég nagy volt az ellenállás. Azt gondolom, hogy ez egyfajta kishitűségből fakadt, hogy talán az a román társulat, azzal a vezetéssel nem hitte el magáról, hogy önállóan is meg tud állni a lábán. Én azt érzem, hogy mióta új vezetője van a román társulatnak, Ovidiu Caiţa személyében, ez kezd megváltozni. Erre utal az is, hogy 2019 óta nekik is van saját nevük, tehát nem ők az Északi Színház, aminek mi egy Harag György társulata vagyunk, hanem van az Északi Színház, aminek van egy Harag György Társulata, és 2019 óta Mihai Raicu Társulata is. Kezdenek saját brandet építeni, kezdenek önálló entitásként felvállalva magukat jó szakmai eredményeket elérni. Tényleg azt gondolom, hogy lendületet vett a román tagozat, és én ettől a folyamattól remélem azt, hogy egyszer csak úgy tudunk mi is odaállni a fenntartóink elé, mint a váradi példa esetében a kollégáink, hogy itt van két társulat, mind a kettő hisz magában, mind a kettő szeretne önálló intézménnyé válni. És akkor azt hiszem, hogy ennek nem lesz politikai akadálya.Fotó: a Harag György Társulat Facebook-oldala

A színház bérletrendszerrel működik. Hogy lehetett ezt összeegyeztetni a járványügyi intézkedésekkel, előnyt vagy hátrányt jelentett-e, és mennyire tántorította el a törzsközönséget a járvány?

A bérletrendszerünk valóban nagy probléma volt, több okból is. Egyrészt az ország összes kisebbségi színháza közül nekünk van a legtöbb bérletesünk, valóban tömegekről beszélünk. Ahogy a járvány az évad közepén beütött, ellehetetlenült a bérletek lejátszása. Gyakorlatilag erre mi rááldoztunk egy évadot, a következőben ugyanis nem hirdettünk bérleteket, hanem azt mondtuk, hogy az előző évad előadásait játsszuk, amikor éppen lehet, mikor szabadtéren, mikor beltéren, a régi bérleteseink felé törlesztjük az adósságainkat, azaz ők annyi számú előadásra bejöhetnek ingyen, amennyi nincs lehúzva a korábbi bérletükből. Sajnos most megint afelé tartunk, hogy valami ilyesmi kell történjen, biztos vagyok benne, hogy ez az évad is ki fog tolódni, mert most viszont adtunk el bérleteket, de amikor eladtuk őket, akkor éppen az oltatlanok is jöhettek színházba. Rá néhány hónapra kitalálták, hogy az oltatlanok egyáltalán nem jöhetnek színházba, még a betegségen átesettek sem, még a negatív PCR-tesztet felmutatók sem, hát akkor persze vissza kellett váltani a bérletek jelentős hányadát, ezt a lehetőséget legalábbis meg kellett adni azok számára, akik így nem jöhettek be a színházba. Úgyhogy számunkra ez nagyon nehéz helyzet volt.A nagy Romulus című előadás próbáján

Nyilván a járvány előtti bérletszámunkat meg sem közelítettük, 75 és 80 közötti százalékát adtuk el, hogy ebből mennyivel maradtunk a visszaváltás után, azt most hirtelen meg sem tudom mondani, de még így is nagyon sok bérletesünk van a körülményekhez képest, és a folyton változó korlátozások miatt elég zaklatott és szabálytalan ütemben tudjuk kijátszani az előadásokat, gyakorlatilag csak januárban játszottuk ki az első bemutatónkat, A nagy Romulust, amit Bocsárdi László rendezett, és még a második előadással, a Csongor és Tündénkkel is tartozunk négy bérletháznak, illetve el se kezdtük bérletben játszani a szilveszteri előadást, az Anconai szerelmeseket.

Azt már betyárbecsületből is meg kell csinálni, amit megígérünk a nézőknek, szóval ilyen szempontból nehéz, másrészt a bérletrendszernek megvannak a vitathatatlan előnyei, hiszen el lehet kezdeni abból a bevételből egy évadot építeni, rendezőket meghívni. Harmadrészt meg Szatmáron megszokták, főleg az idősebb korosztály, más konstrukcióra cserélni nagyon nehéz lenne. Már az is egy nehézség, hogy most nem ülhetnek ugyanazokra a helyekre. Van olyan nézőnk, aki évtizedeken át ugyanabban a székben ült, van olyan, aki az alapítás óta, mióta Harag György átjött Nagybányáról 1956-ban ugyanazon a széken ülve kísérte végig a társulat szatmári történetét.

Mi az, ami segíthetne a színháznak a járványhelyzet túlélésében?

Nem vagyok epidemiológus, ezért nem merek igazán megnyilvánulni ebben a dologban, mert tudom, hogy egy pusztító, gyilkos járványról beszélünk, ami azért rengeteg emberéletet követelt, és most is úgy gondolom, hogy az első az emberélet. Mégis azt érzem, hogy a színházak tekintetében, minekutána eleve csak oltottak ülhetnek be – és lehet, hogy ez egy szükséges lépés –, kicsit túlzónak tartom az állandó változtatgatását a terem felölthetőségi arányának, hogy ez hol 30, hol 50, hol 70 százalék, úgy, hogy eleve csak oltottak ülnek a teremben. Tartózkodnék attól, hogy járványkezelésben tanácsokat adjak a szakembereknek, de az biztos, hogy nagyon bosszantó, és nagyon nehéz helyzet ez a számunkra. Elképzelhető, hogy milyen kellemetlen volt például, ha valaki már eladott egy házat ötven százalékkal, és kódot váltott a város, hirtelen belépett a vörös zónába, és akkor azt mondják, hogy ki lehet sorsolni, hogy a jegyet vásárolt 200 néző közül ki legyen az a szerencsés 165, aki be is jöhet, döntsd el, hogy kit küldesz haza.

Összességében a legnagyobb probléma, hogy nem kiszámíthatóbb a szabályozás, miközben szakemberektől lehet tudni, hogy a járvány hullámzását igenis látják előre, ősszel már cikkeztek erről a mostani járványhullámról, megmondták, hogy januárban fog megérkezni, és februárban fog tetőzni. Ha valami a szakemberek számára kiszámítható, akkor nem tudom, hogy miért nem lehet kicsit előrelátható módon szabályokat hozni, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint amikor vissza kellett váltanunk a bérleteket...A 0. kilométerkőnél - az Északi Színház két társulatának koprodukciója, szabadtéren

A társulat mennyire érezte magát biztonságban? Ők nagyon ki vannak téve a fertőzésnek a mindennapi munkájuk során.

A társulat eléggé biztonságban érezhette magát olyan értelemben, hogy a zaklatott járványügyi szabályozások közepette itt mindig a szigorúbb szabályt érvényesítettük. Például nem kötelező leállítani az intézmény gyakorlati munkáját egy fertőződés után, csak azokat kell kiemelni, akik bizonyítottan közvetlen kontaktok, kevesebb mint másfél méterre álltak attól a kollegától, aki éppen fertőzött, de ezek a szabályok a színházban a gócponttá válás legjobb táptalajai. Éppen azért, hogy ne váljunk azzá, mi mindig megállítottuk a fizikai működését a társulatnak legalább öt-hét napra, ami nem azt jelenti, hogy leállt a munka, ezek alatt a napok alatt mindig zoomra költöztünk, és vártuk, lesz-e újabb eset. Szigorú óvintézkedéseket tettünk, pontosan azért, mert mi játszatjuk tovább az örökös tagjainkat is, tehát 70 év fölötti kollégáknak az egészségéről is beszélünk, így indokolt nagyon óvatosan eljárni. Ezeket mindig betartottuk, és így minden egyes alkalommal megállítottuk a továbbterjedés láncolatát. Általában csak egy-két eset volt, most volt egy nagyobb hullám, de azt hiszem, hogy ez már az omikron lehet, mert sokkal fertőzőbbnek tűnik, mint azelőtt, de most is az volt, hogy azonnal lemondtuk az előadásokat és felfüggesztettük az érintett szereposztás próbáit.

Ezért kellett lemondani az Anconai szerelmeseket?

Igen.

Az oltást mennyire tartották jó megoldásnak, elvárás volt a társulatban?

Morális elvárás volt, jogilag nem lehet elvárni. Két sajnálatos kivételtől eltekintve mindenki élt is ezzel a lehetőséggel, majdnem teljesen oltott társulat vagyunk.

A színház életében a stúdió felépítése lehet a következő fontos mérföldkő. Hol áll most ez a projekt?

Ezzel kapcsolatban sok akadályozó tényezőnk volt, most már kezd körvonalazódni egy megoldás a problémáinkra, olyannyira, hogy újraindult az adminisztratív előkészítése a történetnek, én azt remélem, hogy hamarosan már a gyakorlatban is elkezdődik a munka.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?