Virtuálisan szervezi meg Költészetünk Ünnepe nevű programját a szatmári színház

A koronavírus-világjárvány és az ezzel kapcsolatos intézkedések idején sem szakad meg a Harag György Társulat immár hat éves hagyománya: a Költészetünk Ünnepe programsorozatot a színház Facebook-oldalán követheti majd a közönség szombaton, 16 órai kezdettel.

A magyar költészet napja utáni első hétvégén hatodik alkalommal megrendezett esemény közel négyórás, színes, a család minden tagjának ajánlott videóműsorként lesz látható, olvasható a színház közleményében.

A költők kedvenceire épülő ételkóstolókkal tarkított felolvasómaraton mellett a rendezvény az évek során kerekasztal-beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, interneten keresztül megvalósult virtuális bejelentkezésekkel, megzenésített és énekelt versekkel, kvízjátékkal és koncertekkel is gazdagodott, emlékeztet nyilatkozatában Bessenyei Gedő István társulatigazgató. Mint kiemelte, a személyes találkozás örömét nem tudja visszaadni az idei műsor, cserében viszont nemcsak a szatmáriak, hanem szélesebb közönség élvezheti.Az online műsort a Költészetünk Ünnepe egyik ötletgazdája, Frumen Gergő szerkeszti, a zenei szerkesztő Moldován Blanka, de a társulat szinte összes jelenlegi és örökös tagja kivette a részét belőle. „Sokat elárul művészeink elhivatottságáról az, hogy az eseményben való részvételüket kollégáink azután sem mondták le, hogy hivatalosan a technikai munkanélküliség állapotába kerültek és többségük elveszítette havi bevételeinek közel felét a nemrégiben elrendelt kényszerszabadság következtében. Számomra ez a műsor a lehető legszebb és legtisztább önjellemzése is annak a szatmári társulatnak, amelyet sosem kellett kötelezni rá, hogy hűséges közönségét a legmélyebb alázattal és elhivatottsággal szolgálja, a legnehezebb időkben is” – fogalmazott a társulatigazgató.

A műsor továbbra is a magyar líra ünnepléséről szól. A költészet jelenével és jövőjével kapcsolatban diákok, tanárok, irodalmárok és költők gondolatai hangzanak el. A műsorfolyamban keverednek majd a különböző rovatok elemei: interjúk, szavalatok, megzenésített versek, költeményekből ihletődött képzőművészeti alkotások, illetve versekből táplálkozó zenei impressziók.

A műsor interjú-rovatában több költő is megszólal: Závada Péter, akit többen a 2019-ben feloszlott Akkezdet Phiai együttes tagjaként is ismerhetnek, Horváth Benji és Fischer Botond, mindketten az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) tagjai, André Ferenc, Győrfi Kata, Sánta Miriam, Kali Ágnes és Bartha László Zsolt, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat tagja – velük a Harag György Társulat színészei beszélgetnek majd a költészet kortárs műfajairól, a líra jelenéről és jövőjéről, illetve betekintést nyerhetünk a költők mindennapjaiba. A LYRx rovatban diákok, költők, tanárok és irodalomtudósok beszélnek majd 5-10 perces videókban a magyar líráról: megszólal a műsorban Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, Gábor Csilla irodalomtörténész, Karsay Magdolna irodalomtanár, valamint szatmári diákok: Balogh Ádám, Besenyődi Judit és Báthori Boglárka. A Költészetünk Ünnepe műsorában tollforgató tehetségek is lehetőséget kapnak: a szatmári diákok verseit a Harag György Társulat színészei fogják előadni. Nemcsak a társulat tagjai, de szatmári gyerekek is verset mondanak a műsor folyamán, illetve elmagyarázzák saját szavaikkal a közönségnek azt is, hogy szerintük mi a vers.A műsor egyik izgalmas momentuma a Harag György Társulat és a Dinu Lipatti Filharmónia koprodukciója lesz, melyben a Kaláka együttes megzenésítése alapján, Radnóti Miklós Éjszaka című versének erre az alkalomra hangszerelt változatát hallhatja és láthatja a közönség. A filharmónia vonósnégyese - Kovács-Pistuka Emőke (elsőhegedű), Székely Alpár (másodhegedű), Abos Győző (mélyhegedű) és Demeter Erika (nagybőgő) – mellett a zenekar Manfrédi Annamáriával, a társulat zenei vezetőjével (zongora), valamint Nagy Csongor Zsolt (gitár), Péter Attila Zsolt (ukulele) és Rappert-Vencz Gábor (szájharmonika) színművészekkel egészült ki. A Moldován Blanka színművész által átdolgozott és -hangszerelt versmegzenésítés előadásában énekesként a társulat valamennyi tagja részt vett.

Ez a produkció is a VerZe rovat része, melyben megzenésített verseket hallhatunk Bertóti Johanna, Koszorús Krisztina (Koszika), Kollár-Klemencz László, Pfeifer Melany, valamint  a társulat színészei és önkétesei előadásában. Maradva a zenei vonalon: a HangVERSeny rovatban zeneszerzők, zenészek egy-egy versre válaszként adott zenei impresszióit hallhatjuk. Közreműködnek: Cserey Csaba és Cserey Both Zsuzsa, Bocsárdi Magor, Rozs Tamás, Kónya Ütő Bence, Manfrédi Annamária, Takács Dániel, Bakk-Dávid László, Tempfli Erik és Vajas Gréta.A zenei csemegék között a társulatnak a Kovács András Ferenc- és Beatles-estjeiről már sokak által ismert színészzenekara is helyet kapott: a Nagy Csongor Zsolt (basszusgitár, vokál), Péter Attila Zsolt (gitár, szájharmonika, vokál) és Rappert-Vencz Gábor (gitár, vokál) színészekből álló, közkedvelt zenésztrió erre az alkalomra Budizsa Evelynnel, Kovács Nikolettel, Laczkó Teklával, Rappert-Vencz Stellával (vokál) és Szabó János Szilárddal (beat-box) kiegészülve adja elő – természetesen egy szatmári költő –, Dsida Jenő Nagy Csongor Zsolt által megzenésített versét.   

Ahogy az elmúlt években, idén is jelen lesznek a képzőművészetek. Az szinesztézia című rovatban Pilinszky János Ne félj című költeménye inspirálta alkotásra Erdei Máté, Akerman Csaba, Tőkés Imola, Bába István és Szabó János Szilárd (a Harag György Társulat színésze) képzőművészeket. Az elkészült műveket a társulat jótékonysági céllal szeretné értékesíteni.

A műsorból a táncművészet sem hiányzik: Szabó Franciska koreográfus és táncművész saját verse alapján készített táncetűdöt ad elő.

A gazdag és színes műsorfolyam minden korosztály számára ajánlott: az első részében hangzanak majd el a gyermekeknek szóló előadások, míg a műsor második része inkább a felnőtt közönséget célozza meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?