Szatmári RMDSZ: a liberálisok nem önként távoztak a helyi vezetésből

Villámcsapás-szerű hirtelenséggel jelentette be a Nemzeti Liberális Párt Szatmár megyei vezetése augusztus 16-án, hogy kilépnek a megye és a megyeszékhely vezetéséből, lemondanak az alpolgármesteri és a megyei tanácselnök-helyettesi pozíciókról „az RMDSZ totalitárius vezetési koncepciója miatt”. Most úgy tűnik, ez csak trükk volt, mert új koalíció alakult, őket pedig el akarták távolítani ezekből a pozíciókból.

A Szatmárnémeti RMDSZ-székházban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón öntöttek tiszta vizet a pohárba a Szövetség Szatmár megyei politikusai az elmúlt napokban történtek kapcsán.

Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök rámutatott, hogy a PNL nélküli város és megyevezetés gondolata már jó ideje érlelődött, ugyanis Adrian Cozma megyei PNL-elnök inkább ellenzéki, mint partneri megnyilvánulásai miatt lehetetlenné vált a további együttműködés. Pataki szerint hétfőn döntöttek megyei tanácsi szinten az RMDSZ–PSD–PMP-koalícióról, kedden pedig megkezdték a megyei tanácsi határozat előkészítését az alelnökök menesztéséről – ami azóta meg is történt, és az új alelnököket is megválasztották.

Valószínűleg a menesztésről szóló határozatok készítésének a hírére tartott sajtótájékoztatót a Nemzeti Liberális Párt kedd délelőtt és jelentette be, hogy kilép a vezetésből, ezzel kommunikációs szempontból mentve a menthetőt. „Azon a bizonyos sajtótájékoztatón résztvevők többsége nem is tudta, mit fognak bejelenteni” – mondta Pataki.

Szatmárnémeti városi tanácsa kapcsán egyelőre nincs szó új koalícióról, sőt amint azt Kereskényi Gábor polgármester és városi RMDSZ-elnök kifejtette: a közösségi médiában terjedő hírek ellenére a szabadságból hazatérve nem várta az asztalán az alpolgármesterek lemondása, azokat mai napig nem is kapta kézhez. Amennyiben egy héten belül nem kapja meg a felmondásokat, a városi tanácson belül indulnak el az alpolgármesterek cseréjére irányuló procedúrák.

Kérdés csak az, hogy egy vagy két személyről van szó, ugyanis Adelin Ghiarfastól a liberálisok megvonták a bizalmat, emiatt elveszítheti a pozíciót, de erről csak a városi szervezet döntött, a megyénél még nem született döntés. Amennyiben ez bekövetkezik, csak Gheorghe Stan – szintén PNL-s politikus – leváltási procedúráját kezdik meg. Lehetséges új alpolgármesterekről egyelőre nincs szó.A szatmári megyei és városi RMDSZ vezetése | Fotó: Czinzel László

A Szatmárnémeti Városi Tanácsban a PSD-nek három tanácsosa van, közülük csak egy személy vállalná a pozícióval járó felelősséget és feladatokat. Az USR-PLUS négy tanácsossal van jelen a döntéshozó testületben, ám ők 2020-ban visszautasítottak egy alpolgármesteri széket.

A sajtótájékoztatón Kereskényi Gábor sajnálatosnak nevezte, hogy a nagy múlttal rendelkező megyei PNL-szervezet Adrian Cozma kezére került, ugyanis a liberális politikusokkal mindig jó volt az RMDSZ kapcsolata és ma is él a jó kapcsolat. Az viszont, hogy a megyei elnök minden szinten támadja a koalíciós partnert, illetve etnikai feszültséget is próbál kelteni, egyszerűen elfogadhatatlan.

„Mi nem a Nemzeti Liberális Párttal állunk ellentétben, hanem az elnökükkel, akivel a 2020-as választások óta nem sikerült konstruktív tárgyalásokat, kommunikációt folytatni” – hangsúlyozták az RMDSZ tisztségviselői.

Turos Lóránd szenátor tisztázta: a helyi konfliktus az országos politikában nem érezteti hatását, azaz a kormánykoalíció nincs veszélyben. Az RMDSZ-nek a városi tanácsban abszolút többsége, a megyei tanácsban relatív többsége van, ehhez pedig olyan partnereket keresnek, akikkel együtt lehet dolgozni a megye és a város fejlesztése érdekében.

Rámutatott arra is: Adrian Cozmát több alkalommal hívta ki nyilvános, televíziós vitára, hogy megcáfolhassa annak állításait, de az a kihívásra nem reagált. Hozzáfűzte azt is: „Adrian Cozma eddig a kormányzó oldalon volt, de ellenzékként viselkedett. Ilyet nem lehet csinálni, dönteni kell a két oldal között. Az RMDSZ pedig most segített a döntésben, és lehetőséget adott neki, hogy ellenzékben legyen” – mondta az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője.   

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?