banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Csanádyra emlékeztek Székelyudvarhelyen, szobrának avatása még várat magára

Csanády Györgyre emlékeztek a hétvégén Székelyudvarhelyen, könyvet és dokumentumfilmet is bemutattak a Székely himnusz szövegírójáról, és közszemlére tették az elkészült bronzszobrát is, ám felállításáról egyelőre még nincs konkrétum.

A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal, a Városi Művelődési Ház és a Balázs Ferenc Vegyeskar szervezésében Csanády Györgyre emlékeztek a hétvégén, mivel a Csanády–Mihalik szerzőpárostól származó Székely himnuszt kereken száz éve mutatták be a közönségnek.

Temetői megemlékezés | Fotó: Szász CsabaSzombaton délelőtt a belvárosi református temetőben a dal szövegírójának sírját keresték fel a megemlékezők, ahol Bíró Edit, a Balázs Ferenc vegyeskar vezetője megjegyezte, a szerzőpáros nem is sejthette, hogy a magyar himnusz után a Székely himnusz lesz a legismertebb ének, amire száz éven keresztül a székelység megmaradásának, összetartozásának szimbólumaként tekinthetünk. Pitó Zsolt református lelkipásztor áldotta meg az eseményt, amelyre eljöttek Csanády György leszármazottjai is, és jelen volt Gálfi Árpád polgármester is. Az emlékezők ezt követően Csanády György szülőházánál is fejet hajtottak és megkoszorúzták az ottani emlékplakettet is.

Az ünnepség kora este a Művelődési Házban folytatódott, itt mutatták be Lőrincz József Szava sorsunkba belenőtt, Sorok Csanády György költészetéről című könyvét. A bemutatót a hajdúdorogi Akácos út Nótaklub és a Balázs Ferenc Vegyeskar alkalomhoz illő énekei tették színesebbé. A helyszínen közszemlére tették Csanády mellszobrát, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő családi emléktárgyakat is.

Vasárnap délután a Művelődési Házban vetítették le a Csillagösvényen című dokumentumfilmet, amely a Duna Televízió székelyudvarhelyi stúdiójának munkája.

Még keresik a szobor helyét

Csanády György mellszobra Máthé Lóránt Pál és Biró Mihály alkotása, bronzba öntése közadakozásból jöhetett létre. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a szobrot köztéren avassák fel a Székely himnusz bemutatásának századik évfordulóján, ezt azonban nem sikerült elérniük. Korábban több köztéri helyszín is szóba került, azonban az önkormányzat helyi köztéri alkotásokat véleményező szakbizottsága rendre elutasította ezeket.

Közszemlére tették a szobrot | Fotó: udvarhely.ro

Márciusban aláírásgyűjtés indult, hogy Székelyudvarhely közterületén állíthassanak méltó emléket a város jeles szülöttjének. Elképzelhető, hogy a szobor és környezete közösségi gyülekezési hellyé, zarándokhellyé válhat, amelyet időnként nagyobb tömegek is felkeresnek, a helyszín kiválasztásakor ezzel is számolni kell.

Biró Edit, a szobor megalkotásának kezdeményezője szeretné, ha a város szülöttjének szobra méltó helyre kerülne, és reméli, hogy erre nem kell túl sokat várni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?