banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az összetartás fontossága volt a fő üzenete a torockói községnapnak

A rendezvényen volt fúvószene, nótaest, kabaré, operett, pálinkaverseny, tűzijáték és utcabál is.

A két településből, Torockóból és Torockószentgyörgyből álló Fehér megyei község újabban együtt ünnepel, idén az előbbi adott otthont a rendezvénynek, amelyre szombaton, július 8-án került sor. Torockó község önkormányzata, az esemény főszervezője, tavaly kezdeményezte, hogy ne külön-külön tartsa meg saját napját a két falu, más-más időpontban, hanem együtt, a helyszínek  évenkénti váltakozásával, mert így jobban összeszokhat a két magyar közösség.Fotó: Facebook/Erdély Tájai/Vajda József

„A településeket történelmi és társadalmi okok szigetelték el egymástól, hiszen Torockó bányaváros volt egykoron, Torockószentgyörgyön pedig földműveléssel foglalkoztak, ám egyfelől a szórványsors, másfelől pedig a globalizáció arra az ésszerű belátásra kell napjainkban rávezesse az itt lakókat, hogy szorosabban együttműködjenek, mert a legfontosabb cél közös: a Székelykő alatti magyar nép fennmaradása” – nyilatkozta a Maszolnak Deák-Székely Szilárd Levente polgármester, aki az esemény nyitóbeszédében is hasonló gondolatokat fogalmazott meg.

A polgármester üdvözölte a községnapokra érkező testvértelepülések  képviseleteit ( Budapest V. Kerület Belváros-Lipótváros, Bócsa, Csömör,Tápiógyörgye, Üllés, Zsombó ) és elismerő oklevelet nyújtott át Gál Lászlónak, a bócsai „Torockói Baráti Kör” Egyesület elnökének, aki több mint három évtizede lelkes támogatója a testvértelepülési kapcsolatoknak. A rövid méltatásból kiderült: Gál László az, aki koordinálja az anyaországi partnereket akkor, amikor egy-egy kiemelt cél érdekében közösen segítenek Torockónak. A mostani községnapra nagyméretű, 72 négyzetméteres rendezvénysátrakat hoztak ajándékba.

Az első fellépő idén is a 2007-ben megalakult, amatőr zenészek alkotta Torockói Fúvószenekar volt, amelyik sramlival, csárdásokkal, operettekkel és könnyűzenei darabokkal azonnal megteremtette a jó hangulatot. A zenekar a nagyhírű, 19. század végén megalakult Torockói Rezesbanda hagyományaihoz igyekszik kötődni. Őket a Kis Szilas Néptánccsoport követte a színpadon népi gyermekjátékokkal. Nagy közönségsikernek örvendett a csíkszeredai Sárga Rózsák Nyugdíjas Dalcsoport előadása is.

A fellépések sorát a pálinkamustra eredményhirdetése szakította meg, a díjakat a zsűri elnöke, Mihácsa László, a torockói pálinkafőzde tulajdonosa adta át. A résztvevők megkóstolhatták a versenyre benevezett termékeket, falatozni pedig ingyen lehetett, tordai pecsenye, üllési hal és bócsai módra készült birkapörkölt közül választhattak a résztvevők. A tombolán értékes termékeket (például sajt- és italkosarakat) és szolgáltatásokat (panziós  vendéglátást, elektromos kerékpártúrát , raftinget az Aranyoson) nyertek a szerencsések.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a torockói származású Vígh Levente Harangoznak a mi kis falunkban című nótaest koncertjére, melyen Balázs Anikó Ezüstkoszorús nóta- és dalénekessel lépett fel, zongorán kísért Kozma Tamás zongoraművész.

Vastapssal jutalmazta a közönség  Szupkay Viktort, a Dumaszínház komikusát és az Operettissimo előadását is, majd pedig a kolozsvári Knock Out Zenekar koncertjén lehetett bulizni. Az esti tűzijáték után utcabál marasztalta sokáig a résztvevőket, a bócsai Nosztalgia Zenekar jóvoltából.

Kapcsolódók

Kimaradt?