Torockón szerveztek csapatfejlesztő kirándulást a miriszlói gyerekek számára

A szórványban élő gyerekek számára – főleg ha hátrányosabb helyzetűek – nem magától értődő az, hogy a nyári vakációban eljutnak valamilyen táborba, sőt sokan közülük ki sem mozdulnak a falujukból. Ezt a helyzetet ismerte fel Szabó Csilla Erzsébet óvónő, a Miriszló Gyöngye Egyesület elnöke, aki a Kis Miriszló Gyöngye Néptánccsoport tíz tagja számára szervezett kétnapos kirándulást, a Communitas Alapítvány támogatásával.  

Fotó: A szerző felvétele

„A kirándulás egyrészt megjutalmazta a kitartásuk, ugyanakkor gyarapítottuk néprajzi ismereteiket is, amire fogékonyak, például igencsak meglepődtem, milyen értelmes kérdéseket tettek fel a múzeumban. Mindeddig, 12 éves fennállásunk óta, minden évben szerveztünk valamit a néptánccsoport számára: Miriszló Gyöngye fesztivált, Látogatóban-típusú találkozókat, többnapos edzőtáborokat. Ez egyfajta garancia arra, hogy a nyári vakációban se hagyjon alább a lelkesedésük” – mondta el a Maszolnak Szabó Csilla.

Miriszlón a néptáncoktatás szerves részét képezi annak a több éves munkának, amely során valós értékeket sikerült meggyökereztetni a helyi ifjúság körében, ez az egyetlen olyan rendszerességgel végzett tevékenység, amelyik összehozza a magyar fiatalokat. Az egyesület eredményei közé tartozik továbbá a délutáni oktatás beindítása és ezáltal a helyi magyar elemi tagozat megmentése, a helyi magyar népviselet rekonstruálása, regionális jelentőségű néptáncfesztivál  és falunap megszervezése – tudtuk meg.

Fotó: A szerző felvétele

A kétnapos torockói kirándulás alkalmával a gyerekek ellátogattak a néprajzi múzeumba, megtekintették a helyi gyűjtéseket, a bútorfestő műhelyt, a régi malmot, felmentek a torockószentgyörgyi várba. A kirándulás kiváló lehetőséget biztosított a néprajzi ismeretek gyarapítására, és az „elsőtáborozó” gyerekek olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek hozzájárulnak a társaság összekovácsolódásához és növelik az összetartozás érzését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?