Az online oktatás kényszerhelyzet – csíkszeredai tanévnyitón jártunk

A legfontosabb, hogy a lehető legtöbb időt töltsenek el a diákok jelenléti oktatással az iskolában és ne szoruljon a tanítás ismét az online térbe – hangzott el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium hétfői tanévnyitóján. A nagy múltú intézményben hagyományosan köszöntötték az új évfolyamokat, az ünnepség közös csíksomlyói szentmisével zárult.

Varga László igazgató köszöntőjével vette kezdetét a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium tanévnyitó ünnepsége hétfő délelőtt. Az iskola udvarán megtartott ünnepélyen az intézményvezető kiemelte: a gimnázium kiemelkedő eredményeket produkált az elmúlt tanévben, az érettségit és a továbbtanulást tekintve is nagyon jó mutatókkal zártak a „Marcisok”.

Az évnyitó alkalmával egyenként szólították be az iskola új kilencedik osztályait, akik osztályfőnökeik vezetésével foglalták el a helyüket az iskola sportpályáján.

Az igazgató köszöntőjében kiemelte: a tanév kihívásaihoz a múlt példamutató személyiségeinek kitartásából meríthetnek erőt az iskola tanulói és oktatói. Példaként említette Márton Áront, az intézmény névadóját, akinek a közelmúltban ünnepelték 125. évfordulóját. Kiemelte, hogy az ebből az alkalomból felavatott látogatóközpontban a legalkalmasabb hely arra, hogy a fiatalok megismerjék a néhai püspök életművét, szellemi örökségét, nagyságát, emberségét.Érkeznek a kilencedikesek | A szerző felvételei

„Ő ma is tudna nekünk segíteni abban, hogy mi, tanárok és diákok igazi közösséget alkossunk, de csak akkor, ha meghalljuk a hangját, ha megfogadjuk és követjük a tanításait” – hangsúlyozta Varga László.

Az intézményvezető Márton Áron az iskola küldetéséről megfogalmazott gondolatait idézte: „A középiskola célja mindenütt az, hogy egyrészt az általános műveltség elemeit és anyagát közvetítse, másrészt, hogy a felsőbb tanulmányokra, szellemi vezetésre és magasabb szellemi munkára alkalmasakat a népi közösség számára kiválassza”. Hozzátette: az idézett mondat arra figyelmeztet, hogy egyrészt mindenki magának, saját műveltségéért tanul, másrészt a közösségért is teszi ezt, amelynek a hasznára tud és kell lennie.

Fontos a szabályok betartása

Varga László kitért az iskolai közösségben betartandó szabályokra is. „A biztonság és a közös munka gördülékenysége érdekében be kell tartani néhány, a közlekedésre, a járművekre, valamint a mobiltelefonok használatára vonatkozó szabályt, tiszteletben kell tartani a dohányzási tilalmat az iskolaépületben és az udvaron egyaránt. Ezen kívül jobban oda kell figyelni az órák megtartására, a pontosságra, a jelenlétre és a hiányzásokra is Azt szeretnénk, hogy minden diák úgy érezze, ő olyan közösség tagja, amely elősegíti személyisége fejlődését, a tehetsége kibontakozását, képességei fejlesztését” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: a tanárok nem ellenfelek, akikkel a diákság állandó „hadiállapotban” van, hanem partnerek, akik tisztelik egymást és jó velük együttműködni.

Az intézményvezető kitért a koronavírus-járvány elleni védekezésre is. Az igazgató szerint a tanárok, a diákok és a szülők is „torkig vannak már a témával”. Varga László kifejtette, a gimnázium tantestületének véleménye szerint az online oktatás soha nem tudja helyettesíteni az igazi iskolát, nem pótolhatja a személyes jelenlétet.

„Az iskola nemcsak az ismeretek átadásának a helyszíne, hanem ennél jóval többet jelent. Személyes interakciókat, társas együttléteket, szocializációt, rejtett tantervet, a kortárs csoporttal való összecsiszolódást, sajátos légkört és hangulatot, amelyek egyenként is mind szükségesek a személyiség egészséges fejlődéséért. Ezek nélkül nincs iskola” – fogalmazott. Hozzáfűzte: az online oktatást kényszerhelyzet idézte elő és csakis ideiglenes, múló állapotként fogadható el. Mint kifejtette, éppen ezért kell megtenni mindent, hogy az iskolát ne zárják be újra. Az igazgató mindenkit arra kért, hogy tartsa be az egészségügyi szabályokat, a maszkviselést, a távolságtartást és a többi előírást.

A tanévnyitó alkalmával tolmácsolták a Hargita megyei főtanfelügyelőség üdvözlő levelét, majd a diákság a tanárok kíséretével a csíksomlyói kegytemplomba vonult, ahol Sárközi Sándor piarista atya, az iskola hittantanára tartott évadnyitó szentmisét.

Kapcsolódók

Kimaradt?