Áram- és földgázszámlák: így kíméli meg az állam a lakosságot az energiadrágulás sokkjától

Több mint hatmillió háztartást, mintegy 15 millió személyt, azaz a lakosság 70 százalékát óvja meg ezen a télen az energiaárak robbanásszerű emelkedésének következményeitől az áram- és a földgázszámlák kifizetésének állami támogatásáról szóló törvény. A pénteki kihirdetését követően hatályba lépő jogszabály a fogyasztókat az utánajárástól is megkíméli: semmit sem kell tenniük ahhoz, hogy a kedvezményt megkaphassák.

Klaus Iohannis államfő pénteken kihirdette, így hatályba lép az ideiglenes energiaár-kompenzációról szóló törvény. A jogszabályt azzal a céllal fogadta el szerdán a parlament, hogy a romániai háztartási fogyasztók az idei télen ne fizessenek nagyobb áram- és földgázszámlát, mint tavaly decemberben. „Vagyis a lakosság nem fogja megérezni az energiaárak idei robbanásszerű növekedését. Ráadásul a támogatást nem kell kérvényezniük, a számlájukon már a csökkentett összeg jelenik meg” – magyarázta a Maszolnak Bende Sándor, a képviselőház ipari bizottságának elnöke.

Bende Sándor | Fotó: a politikus Facebook-oldala

A törvény szerint a 2021. november elseje és 2022. március 31. között elhasznált áram és földgáz árának kifizetését támogatja az állam. Ez az RMDSZ politikusának tájékoztatása szerint azt jelenti, hogy a drágulás kompenzálása a november folyamán érkező számlák esetében a háztartások októberi fogyasztására nem terjed ki, az áprilisi számláknál pedig csak a márciusi fogyasztást veszik figyelembe. Virgil Popescu energiaügyi miniszter ugyanakkor korábban lehetségesnek nevezte, hogy a törvény hatályát áprilisra is kiterjesszék. 

A jogalkotók két intézkedéssel kímélik meg a lakosságot az energiadrágulástól. Az egyik az, hogy a következő öt hónapban korlátozzák a háztartásoknak kiszámlázott áram és földgáz árát. Az áram esetében a plafon 1 lej kilowattóránként, a földgáz esetében pedig 0,37 lej kilowattóránként. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatók nem értékesíthetik a lakosság számára ennél magasabb áron az energiát. „Az állam nem avatkozik be a piacba. A szolgáltatók megkapják a központi költségvetésből az általuk megszabott ár és a maximális fogyasztói ár energia-összetevőjének különbözetét. Ha nem így lenne, akkor elmenekülnének Romániából, és külföldön értékesítenék az energiát” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es politikus.

Nemcsak a háztartási fogyasztókat érinti. A szerdán elfogadott törvény nem csak a háztartási fogyasztókra terjed ki. Az energia árának korlátozása a köz- és magánkórházakra, állami és magán oktatási intézményekre, bölcsődékre, civil szervezetekre, egyházakra, állami és magán szociális intézményekre is kierjed. A gazdasági tevékenységeket végző kedvezményezetteket – kis és közepes vállalkozásokat, szabadfoglalkozásúakat, mikrovállalkozásokat, PFA-kat, egyéni és családi vállalkozásokat – úgy támogatják, hogy csak az elektromos energia és a földgáz tényleges árát kell kifizetniük, a számlákon szerepelő összes többi díjat és adót az állam téríti meg.

A másik számlacsökkentő mechanizmus a tulajdonképpeni árkompenzáció. Ebben a kedvezményben azonban csak azok a háztartási fogyasztók részesülnek, akik havonta legtöbb 330 kilowattóra (az öt hónap alatt 1650 kilowattóra) áramot és 220 köbméter (az öt hónap alatt 1100 köbméter) földgázt használnak el. Bende Sándor szerint kevés olyan háztartás van, amelynek a fogyasztása ezeket a mennyiségeket meghaladja. „Azok, akik ennél több energiát használnak fel, meg tudják engedni maguknak, hogy a számlákat kifizessék” – jegyezte meg a képviselő.

A háztartási fogyasztók egységesen legtöbb 0,291 lejes árkompenzációban részesülnek kilowattóránként a villanyszámla esetében, a gázszámla esetében pedig a szolgáltatóval kötött szerződésükben rögzített földgázár legtöbb 33 százalékát téríti meg az állam. A jogalkotók ugyanakkor az elektromos energia esetében kilowattóránként 68 banis, a földgáz esetében pedig megawattóránként 125 lejes referenciaárat állapítottak meg. A háztartási fogyasztók kompenzációja a referenciaártól indul, vagyis az állami támogatás erre a szintre hoz minden villany- és gázszámlát.

Illusztráció forrása: Pexels

E szerint nem jár kompenzáció azoknak a háztartási fogyasztóknak, akiknek a szolgáltatóval kötött szerződésük szerint az elektromos energia esetében kilowattóránként 0,68 lejes vagy ennél kisebb, a földgáz esetében pedig megawattóránként 125 lejes vagy ennél kisebb árat kell fizetniük. Az árkompenzációs mechanizmust a legérthetőbben a Virgil Popescu energiaügyi miniszter által korábban bemutatott konkrét példák szemléltetik.

Így történik az árkompenzáció

Így például, ha egy 3 szobás lakás 150 kilowattóra áramot fogyaszt egy hónapban, akkor a számlájának értéke kompenzáció nélkül legtöbb 150 lej lehet, mert az áram kilowattóránkénti árát 1 lejre maximálták. Az összegből az állam kilowattóránként 0,29 lejt megtérít, így a számla végső értéke 43,5 lejjel kisebb, vagyis legtöbb 106,5 lej lesz.

Ha a szerződése szerint ugyanennek a háztartásnak 1 lejnél kevesebbet, mondjuk 0,85 lejt kell kilowattóránként fizetnie a szolgáltatónak, akkor a számla értéke havi 100 kilowattórás fogyasztás esetén, kompenzáció nélkül 85 lej lenne. Az összegből az állam kilowattóránként 0,29 lejt, vagyis összesen 29 lejt megtérít, így a végösszeg 56 lej. Ám a 0,68 lejes referenciaár alapján a havi 100 kilowattórás fogyasztás esetén 68 lej lenne a számla. Mivel az 56 lej ennél kisebb, a háztartás végül 68 lejes áramszámlát fizet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ha ugyanennek a háztartásnak a szerződés szerint 145 lejt kellene a földgáz megawattórájáért fizetnie, akkor az összeg egyharmadát, vagyis 47,85 lejt az állam állja. Vagyis havi egy megawattos fogyasztás esetén a számla értéke a kompenzációval 145 lej mínusz 47,85 lej, azaz 97,15 lej lenne. Ez azonban kisebb, mint a megawattonkénti 125 lejes ár, ezért a háztartás végül csak 20 lejes kompenzációt kap, és 125 lejes gázszámlát fizet.

Ha a háztartásnak a szerződés szerint 225 lejt kellene a földgáz megawattórájáért fizetnie, az összeg egyharmadát, azaz 74,25 lejt térít meg az állam. Vagyis havi egy megawattos fogyasztás esetén a számla értéke a kompenzációval 225 lej mínusz 74,25 lej, azaz 150,75 lej lesz. Ez az összeg nagyobb a megawattonkénti 125 lejes árnál, így a számla végső értéke 150,75 lej marad.

(Nyitókép forrása: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?