Arafat: egyelőre nem tevődik fel, hogy a román mentőcsapatokat kivonják Törökországból

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője szerint egyelőre nem tevődik fel, hogy a román mentőcsapatokat kivonják Törökországból, mivel a biztonsági erők védelmet nyújtanak nekik egyes küldetéseik során.

Arafat szombat este jelen volt a Bukaresti Nyugati pályaudvaron, ahonnan a Törökországnak szánt, menedéknyújtáshoz szükséges eszközökből álló segélyszállítmányokat szállító vonatokat indítják útnak.

Elmondta, a két romániai kereső- és mentőegység (RO-USAR) tagjai olyan területen dolgoznak, ahol nagyon sok épület dőlt össze, és egyes bevetéseken a török csendőrség is jelen van, mivel akadnak olyan személyek a lakosság köréből, akik áthágják a közrend szabályait.

Fotó: Agerpres

„De nem tevődik fel a kivonulás kérdése, sőt kérték tőlünk, hogy még maradjunk egy ideig. (...) Csapataink addig maradnak ott, amíg közlik velünk, hogy véget ért a keresési-mentési fázis, és akkor rögtön hazahozzuk őket” – fejtette ki Arafat.

A DSU vezetője arról is beszámolt szombat este, hogy Románia két vonatot küld menedéknyújtáshoz szükséges eszközökből álló segélyszállítmányokkal Törökországba, és bár az eredeti terv szerint a szerelvények csak vasárnap reggel indultak volna el, az elsőt már szombat éjjel útnak indítják, mert sikerült korábban befejezni a rakodást. Így a szállítmány kedden odaérhet a török katasztrófavédelmi hatóság által kijelölt raktárhoz.

Arafat szerint az első vonat 1200 sátrat, 8000 takarót, matracot, párnát, ágyneműt és egyéb felszerelést szállít. A második szerelvényre maradt 800 sátor és a felszerelés többi része.

„Szeretném kiemelni a katasztrófavédelem munkatársainak nagy erőfeszítéseit, mert ha nem lett volna az IGSU, hogy a projekt megvalósításában és a segélyszállítmányok rakodási műveletében részt vegyen, akkor ez a vonat két-három vagy négy nap múlva indulhatna csak el, és nem most. (...) Pedig ezekre az anyagokra nagy szükség van, és nagyon gyorsan kell megérkezniük” – mondta még a DSU vezetője.

A német mentőcsapatok szombaton biztonsági okokból felfüggesztették mentőakcióikat a hétfői földrengések által súlyosan sújtott törökországi Hatay tartományban. Korábban az osztrák katasztrófaelhárító egységek tagjai is leállították mentési tevékenységüket Hatay tartományban, szintén arra hivatkozva, hogy „biztonsági kockázatoknak” vannak kitéve azokon a területeken, ahol dolgoznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?