Bode szerint Románia felkészült a természeti csapásokra 

Lucian Bode belügyminiszter szerint Románia felkészült a súlyosabb természeti katasztrófák, például egy földrengés utáni helyzet kezelésére. Elmondása alapján minden megyében két konténernyi speciális felszerelés és 25 fős mentőcsapat áll rendelkezésre a természeti katasztrófák lereagálására.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) közel egymilliárd eurós európai forrás felhasználásával különböző felszereléseket, speciális beavatkozó járműveket, repülőgépeket vásárolt, ezek mellett kiképzett személyzet áll rendelkezésre. Ennek eredményeképpen Románia felkészültebb a Törökországban történtekhez hasonló súlyos vészhelyzetek kezelésére – jelentette ki Lucian Bode. Hozzátette, az ország minden megyéjében van két konténer felszerelés és 25 fős kutató-mentő szakemberrel rendelkező szakszemélyzet vethető be szükség esetén.

Fotó: Agerpres

A hétfői földrengést követően Törökországnak nyújtott segítséggel kapcsolatban rámutatott, hogy „Románia mentőcsapata volt az első, amelyik megérkezett a földrengés által erősen sújtott területre”, hozzátéve, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot a török hatóságokkal.

„Tekintettel a rendkívül nehéz törökországi helyzetre, szerdán a honvédelmi minisztérium támogatásával felszerelést küldtünk ki, amely biztosítja a jól szervezett mentést. A csapatok gyors mozgósítása megmutatja nekünk a vészhelyzeti rendszer stabilitását, ugyanakkor továbbra is sok erőfeszítéssel és önfeláldozással jár. Mindezek mellett a minimális reagálási idő rávilágít a segélyhívó rendszer fontosságára, amely ugyanilyen gyorsan reagál a polgárok igényeire is” – fejtette ki Bode.

Hangsúlyozta, hogy a romániai mentőcsapatnak eddig négy embert sikerült kimentenie a romok alól Törökországban, a keresés és a munka viszont tovább folytatódik. „Elemezzük annak lehetőségét, hogy támogatást nyújtsunk Szíriának, amit szintén súlyosan sújtott a katasztrófa. A kérelmek már megérkeztek az Európai Unió tagállamaihoz. Románia is része lesz a Szíria számára kidolgozott segítségnyújtási tervnek” – jelentette be a belügyminiszter.

Mint ahogyan azt már megírtuk, hétfő reggel történelmi mértékű földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát. Románia az elsők között indított el mentőcsapatokat Törökországba. Jelenleg hetven főt számláló csapat segédkezik a túlélők keresésében, akiket segít hat speciálisan kiképzett kutya is, emellett több tonnányi felszerelés is a helyszínen van már.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?