FRISSÍTVE – Meghaladta a húszezret a katasztrófa halálos áldozatainak száma
FRISSÍTVE: Csütörtök estére meghaladta a húszezret a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint.
Az Anadolu török hírügynökség a helyi katasztrófavédelemre (AFAD) hivatkozva 17 134 halottról jelentett Törökországból. Szíriában eddig 3317 halottról tudni.
Összességében 75 ezernél is több a sérült, a romok alatt pedig áldozatok további ezreit sejtik. A mentésben részt vevő több mint százezer ember versenyt fut az idővel. Több mint három nappal a történtek után ugyanis egyre fogyatkoznak az esélyek további túlélőket találni. A munkálatokat a hideg időjárás is hátráltatja a térségben. További akadályt jelent Szíriában a 2011 óta dúló polgárháború.
A földrengés sújtotta törökországi Gaziantep városában csütörtök reggel mínusz 5 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet. A hideg ellenére családok ezrei nem tudnak visszatérni otthonaikba, rögtönzött menedékhelyeken és sátrakban élnek – számolt be az AFP.
A BBC összefoglalója szerint a földrengés okozta pusztítással szembesülve az emberek egyre dühösebbek amiatt, hogy az építkezési előírásokat nem tartották be, ami kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy ennyi épület összeomlott és ilyen sok a halálos áldozat.
Mint ismert, hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli és középső részét, illetve Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek. A legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte, hatalmas pusztítást okozva a régióban.
CSAK SAJÁT