A romániai mentőcsapatnak 12 órába telt egy túlélő férfi kimentése a romok alól

Vasárnap reggel a törökországi katasztrófamentésben részvevő romániai csapatnak 12 órás bevetést követően sikerült megmentenie egy 35 éves férfit – olvasható az Bukarest-Ilfov katasztrófavédelmi felügyelőség Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

„Miután az áldozatot azonosították, a hangerősítő érzékelők segítségével a mentők fokozatosan bejutottak az összeomlott elemek közé, hogy oxigénmaszkot adjanak neki. A mentési munkálatokban török egészségügyi személyzet és önkéntesek vettek részt. Ez a siker erőt ad a mentőknek, hogy a végsőkig folytassák. Még van remény!” – írják bejegyzésükben.

A mentésről a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is beszámolt, közölve, hogy a férfit egy teljesen összedőlt hatemeletes épület lépcsőházában érte a földrengés. „Az áldozat, aki a felső emeletek betongerendái alatt rekedt, eszméleténél volt és együttműködött a mentőcsapattal. A SMURD orvosi csapata a helyszínen ellátta az áldozatot, majd átadták a mentőknek” – tette hozzá a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma vasárnap reggelre meghaladta a 28 ezret, és legalább a duplájára emelkedhet – figyelmeztetett Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese és a sürgősségi segélyek koordinátora.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?