Állami cég vásárolja fel a gazdák terményeit, aláírták az első nagy értékű szerződést

Elkezdi tevékenységét az Unirea élelmiszer-felvásárló és -forgalmazó állami vállalat, amelynek képviselői aláírták szombaton az első szerződést 100 tonna zöldség megvásárlásáról – jelentette be a mezőgazdasági miniszter.

Petre Daea a szaktárca udvarán megszervezett élelmiszervásár megnyitóján beszélt erről.

A miniszter emlékeztetett, a fogyasztók helyi termékekkel való ellátását segíteni hivatott Unirea élelmiszer-felvásárló és -forgalmazó állami vállalatot 2019-ben létesítette a szaktárca, de az elmúlt három évben „jogilag megcsonkították”, így eddig nem működhetett. Nagy erőfeszítések árán most sikerült elindítani a tevékenységét, és alá is írták szombaton az első szerződést a termelőkkel 100 tonna zöldség megvásárlásáról.

Fotó: Agerpres

Daea hangsúlyozta, az állami vállalat átveszi a termékeket azoktól a termelőktől, akiknek nincs lehetőségük a közvetlen értékesítésre, és továbbítja az üzletláncoknak. Első körben a Carrefour hipermarketeiben és a Metro áruházakban lesznek kaphatók a termékek, de a miniszternek meggyőződése, hogy más üzletláncokkal is sikerülni fog megegyezniük.

Mint magyarázta, a termelők az általuk termelt teljes mennyiségre szerződést kötnek az Unirea vállalattal, ez a kiszállításkor ki is fizeti az árut a gazdáknak, majd továbbadja az üzletláncoknak. „A vállalat odafigyel arra, hogy a teljes termést átvegye a termelőktől, illetve hogy a fogyasztók kedvező áron jussanak hozzá a termékekhez” – magyarázta.

Daea szerint elképzelhető, hogy az eredeti elképzelést követve saját üzleteket is nyit az állami vállalat, ez azonban időbe telhet, „hiszen nem könnyű, mert gyakorlatilag felszámolták az üzleteket és a teljes vezetőségi és végrehajtó testületet” – nyomatékosította.

A mezőgazdasági miniszter szombaton megnyitotta az intézmény udvarán a minden évben október 10-én ünnepelt román mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek napja alkalmából rendezett vásárt. A tárcavezető felkereste valamennyi termelői standot, kóstolt és vásárolt is a termékekből. A mezőgazdasági minisztérium egyébként indított egy kampányt a hazai termékek népszerűsítésére és a fogyasztóknak a minőségi helyi élelmiszerekhez való hozzáférésének növelésére. Ennek keretében október 8-a és 10-e között több mint 100 vásárt tartanak országszerte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?