banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A szakmai szervezetek tiltakozására számítanak az energiaárak növekedése miatt is

Az energiaárak jelentős növekedése miatt a szakszervezetek tiltakozásra számítanak Maros megyében is. Öt nagy szakszervezeti szövetség és négy munkaadói szövetség felhívást intézett kormányhoz, hogy legalább egy évre korlátozzák az energiaárakat a 2020-as decemberi szinten.

„Az energiaválság, mint minden más válság, arra való, hogy a pénz körforgását biztosítsa bizonyos érdekkörökben” – nyilatkozta a Maszolnak Călin Cociș, a Szabad Szakszervezetek Testvériség Szövetségének Maros megyei elnöke.

Kifejtette, ennek a politikának a folytatásával a középosztály fokozottan ki lesz téve az elszegényedésnek, ugyanakkor a munkanélküliség robbanásszerűen megnövekszik. Mint fogalmazott, ez az, ami igazán aggasztja a szakembereket, és a szakszervezeti szövetség a munkaadói szövetségekkel együttműködve ezért nyújtott be a kormányhoz egy figyelmeztető dokumentumot. 

Hozzátette, a kormány által nyújtott egyszerű kompenzáció valószínűleg nem oldja meg a jelenlegi problémát. Már most is nagy mértékben emelkednek az energiaárak, ami egyrészt súlyosan érinti a lakosságot, az alacsony bérek miatt sokan nem lesznek képesek kifizetni a számlákat, másrészt szintén az energiaárak túlzott emelkedése miatt ugyanilyen súlyos probléma lesz a cégek működése is, amelyek valószínűleg csökkentik a tevékenységüket és munkanélküliséget generálnak – részletezte a szakszervezeti vezető. Fotó: Kwon Junho/Unsplash

Egyelőre még nem észlelhető jelentősen a változás, de a következő hónapokban, ha a helyzet változatlan marad, minden bizonnyal lesznek társadalmi elégedetlenségek és tiltakozások – összegezte Călin Cociș.

Mint ismert, Nicolae Ciucă miniszterelnök a héten jelentette be a lakosság és a vállalatok új támogatási rendszerét a február 1. és március 31. közötti időszakra. A dokumentumban a kormány szabályozza az áram- és gázárak felső határait, valamint a kompenzáció mértékét. A hazai fogyasztók számára az árplafonok csökkennek, a támogatások pedig nőnek. Ennek érdekében új sürgősségi rendeletet készít elő a kormány. A miniszterelnök hozzátette, az intézkedések ellenére az energiaárakat továbbra sem szabályozzák, így nincs beavatkozás a szabadpiac működésébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?