A börtönben végzett magával egy gyermekkereskedelem miatt fogva tartott férfi

Illusztráció: PixabayFelakasztotta magát egy előzetes letartóztatásban lévő rab a nagyváradi börtönben kedden este. A férfit gyermekkereskedelem miatt tartóztatták le korábban.

A fogvatartott személy textildarabokat kötözött össze, majd a fogda ablakára felszerelt rácshoz erősítette azt, így végzett magával.

A büntetés-végrehajtási intézet közleményében azt írták, hogy egy asszisztens és az egyik felügyelő éppen pszichotróp kezelést adott volna a férfinak, amikor a cellába belépve már holtan találták. Azonnal megpróbálták újraéleszteni, közben értesítették a mentőket is a 112-es segélyhívó számon. A helyszínre érkező két rohammentős csapat tagjai is megpróbálkoztak az újraélesítéssel, de nem jártak sikerrel, így már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az eset után a börtönben belső vizsgálatot indítottak, hogy feltárják a pontos körülményeket. A börtön értesítette a férfi hozzátartozóit is. Az ügyet a Büntetés-végrehajtási Intézmények Országos Igazgatósága, a Bihar Megyei Törvényszéki Ügyészség, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi Orvostani Szolgálat is vizsgálja.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?