Öngyilkos lett a korrupcióval vádolt közlekedési rendőr

Karácsony este öngyilkos lett egy dormánfalvi (Dărmănești) rendőr, akit csúszópénz elfogadásával gyanúsítottak meg.

Illusztráció | Forrás: a rendőrség Facebook-oldalaA 45 éves férfi holttestét a felesége találta, ő értesítette e mentőket, akik viszont már nem tudták megmenteni az életét. Az áldozatot korábban felmentették a szolgálat alól, mivel korrupciógyanúba keveredett öt másik társával együtt, a szolgálati fegyverét is elvették, viszont saját pisztolyát – amelyet engedéllyel tartott – még magánál tartotta, annak leadására ugyanis 30 napos haladékot kapott, és a határidő még nem járt le.

Felesége szerint a rendőr korábban arról beszélt néhány ismerősének, hogy kilátástalanságában az öngyilkosságot fontolgatja.

A rendőrt a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság azután függesztette fel tisztségéből, hogy kiderült: a dormánfalvi közlekedési rendőrség hat tagja folytatólagosan csúszópénzt kért és fogadott el a szabálysértő sofőröktől, hogy szemet hunyjanak a kihágások felett, és ne szabjanak ki büntetést. A gépkocsivezetők 200 és 500 lej közötti összegekkel kenyerezték le a rendőröket, akik végül is lebuktak, négyet közülük pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek.

Kapcsolódók

Kimaradt?