Focicsapatuknak „gyűjtöttek” a Szeben megyei rendőrök, ezért eltekintettek a bírságolástól

Korrupcióval, többek között vesztegetés elfogadásával gyanúsítják a Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának 25 munkatársát.

Az ügyészek szerint a rendőrök több esetben eltekintettek a szabálysértésen ért sofőrök megbírságolásától, akik cserében pénzt utaltak a rendőrség labdarúgócsapatának támogatására.

Az ügyben még 2019 februárjában indított nyomozást a Szeben megyei törvényszéki ügyészség, miután felmerült a gyanú, hogy a közlekedésrendészet több munkatársa bizonyos esetekben eltekintett a szabálysértő gépkocsivezetők megbüntetésétől, és utóbbiak cserében szponzori szerződések alapján különböző összegekkel támogatták a rendőrség focicsapatát, amelynek az ügyben érintett rendőrök is tagjai voltak.A kép illusztráció | Fotó: Román Rendőrség

A megyei korrupcióellenes szolgálattal közösen végzett nyomozás megerősítette a több korrupciós, hivatali és hamisítási bűncselekmény elkövetésének gyanúját. A nyomozati anyag szerint a rendőrök 2019-től mostanig 50-től 500 lejig terjedő összegeket, egyéb anyagi javakat és szolgáltatásokat fogadtak el több szabálysértő sofőrtől, hogy ne büntessék meg őket, vagy hogy enyhébb bírságokat szabjanak ki rájuk. Ennek érdekében hamis adatokat vezettek be a büntetési jegyzőkönyvekbe – állítják. Az összegeket szponzori támogatás formájában kellett utalniuk a sofőröknek a Nemzetközi Rendőrszövetség szebeni kirendeltségének számlájára.

A közlekedésrendészet 25 munkatársa ellen indult eljárás az ügyben legkevesebb 115 rendbeli vesztegetés elfogadása és más korrupciós bűntettek miatt. Nyolc gépkocsivezető ellen megvesztegetés gyanújával vizsgálódnak. Szerdán 17 házkutatást tartottak az ügyben, és 33 személy nevére bocsátottak ki előállítási parancsot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?