FRISSTÍTVE-SIPA-ügy: Törvényt szegett minisztersége idején Monica Macovei

FRISSÍTVE: A 2005-2006-ban hivatalban lévő igazságügyi miniszter, Monica Macovei megszegte a törvényt – erre a következtésre jutott a Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály (DGPA) felszámolását vizsgáló parlamenti különbizottság.  Az intézmény a korábbi Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) utódja, amelyet Macovei visszaélésekre hivatkozva számolt fel.

Viorel Salan, a testület szociáldemokrata párti (PSD) elnöke elmondta: a bizottság befejezte a munkát, és kilenc támogató, valamint két ellenszavazattal fogadta el csütörtökön azt a jelentést, amelyet a parlament két házának együttes házbizottsága elé terjeszt. „A következtetések világosak: Monica Macovei, a 2005-2006-ban hivatalban lévő igazságügyi miniszter megszegte a törvényt. Ezt az is bizonyítja, hogy 2005 januárjában többször is ellátogatott a DGPA helyiségeibe, amelyek akkor még operatív helyiségek voltak, hiszen csak a gondosan előkészített, az ügyosztályt felszámolását célzó 2006/127-es kormányhatározatot követően jött létre az archívum” - nyilatkozta Salan a különbizottság munkálatainak lezárása után.

Salan arra is emlékeztetett: a bizottság azt vizsgálta, hogy milyen körülmények között számolták fel a DGPA-t, és kik jutottak titkosított információk birtokába. A jelentést nem szavazta meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője. A bizottság összesen tizenkilenc alkalommal ült össze és 57 személyt meghallgatását kérte, akik közül csupán 46-an jelentek meg, négyen írásos választ küldtek, hét személy pedig nem indokolta távollétét. A bizottság 21 intézménytől kért adatokat a jelentés összeállításához. 

Andronache: nem teljesítette küldetését a különbizottság

FRISSÍTÉS1: A különbizottság csak arra volt jó, hogy ürügyet keressen az akkori igazságügyi miniszter, Monica Macovei megvádolására. De nem teljesítette küldetését, nevezetesen hogy feltárja, miért is számolták fel az ügyosztályt – jelentette ki Gabriel Andronache, a bizottság nemzeti liberális párti (PNL) tagja.

„Formailag legalábbis, úgy fejeződött be a bizottság ülése, ahogyan kezdődött: egy visszaéléssel. Nem engedték az ellenzéknek, hogy különvéleményt fogalmazzon meg” – mutatott rá Andronache, és hozzátette: nem értenek egyet azzal a jelentéssel, amelyet a testület az együttes házbizottság elé szándékszik terjeszteni. „A jelentésben megfogalmazott következtetéseknek semmilyen alapjuk sincs. Ezt magam is kifejtettem a bizottsági ülésen, hiszen a testület nem teljesítette azt a célt, amelyért létrehozták, a felszámolás okainak feltárását” – mondta, magyarázatképp pedig kifejtette: a vizsgálat kizárólag az archívum kezelésére koncentrált, noha a cél nem ez volt.

A liberális képviselő azt ajánlotta a parlament házbizottságainak, hogy számolják fel a különbizottságot még a jelentés közzététele előtt. De hozzanak létre egy másikat, amely vizsgálja a Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály (DGPA) „politikai rendőrségszerű tevékenységét” a 2001-2004-es időszakban, illetve ezek esetleges bűnügyi vonatkozásait.

Mihai Goţiu: „zagyvaság” az egész

FRISSÍTÉS2: A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviseletében Mihai Goţiu bizottsági tag „zagyvaságnak” nevezte a különbizottság jelentésének következtetéseit. Kijelentette: a parlamenti többség képviselői csak propagandacélokat követtek, illetve azt, hogy ne derüljön ki az igazság azzal kapcsolatban, hogy milyen módon hozták létre és mire használták ezt az ügyosztályt 2005 előtt.

„Teljesen hihetetlen ez a jelentés, amelyet a többség megszavazott, olyan körülmények között, hogy a meghallgatásokon többször elhangzott: 2005 előtt az archívum dokumentumait a politikai rendőrség céljaira használták, hogy nyomás alá helyezzék a bírákat és ügyészeket, a teljes igazságszolgáltatási rendszert” – taglalta Goţiu, aki nehezményezte, hogy mindebből semmi nem került be  a jelentésbe, szándékosan hagyták figyelmen kívül ezeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?