Az erdélyi magyarság nagyon sok szellemi és materiális értéket adott ennek az országnak, szégyenkezni tehát nincs okunk – jelentette ki a Maszolnak a centenáriumi évről Novák Csaba- Zoltán történész, Maros megyei szenátor. Interjúsorozatunkban azokat az RMDSZ-es politikusokat kérdezzük, akik első mandátumukat töltik a törvényhozói testületben.

Amikor elvállalt a jelöltést, milyennek képzelte el ezt a munkát?

A politikai hitvallásom az, hogy a politika nem más, mint különböző típusú közösségek  érdekeinek, óhajainak, szándékainak megfogalmazása, annak képviselte és érvényesítése, makró és mikró szinten egyaránt. Az RMDSZ választott képviselőjeként abban láttam és látom a saját szerepemet, hogy a lehető legjobb tudásom, képességem szerint feltérképezzem és közvetítsem az adott szakmai-politikai fórumokon, színtereken közösségünk, az erdélyi magyarság érdekeit. A különböző politikai szintekről voltak elméleti és gyakorlati tapasztalataim egyaránt. Részt vettem az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének munkájában, egy ideig városi önkormányzati tanácsos is voltam. Kisebbségpolitikával foglalkozó szakemberként pedig azt mondhatom, hogy elég jól ismerem a közelmúlt és az abban gyökerező jelen politikai folyamatait. Amikor felkértek és vállaltam, tudtam, hogy a politika egy makró szintjére lépek, és majd ott kell helytállnom. Sok munkára, újabb és újabb szakmai kihívásokra, folyamatos továbbtanulásra számítottam. Bármilyen szakterületen is dolgoztam az elmúlt években (kutató, egyetemi tanár, rádiós, elemző, önkormányzati tanácsos) az életet egy állandó tanulási folyamatként értelmeztem és értelmezem.

Volt valamilyen félelme a szenátori megbízatásával kapcsolatosan?

Kérdőjelek voltak, mint minden kezdetben, no meg egy jó adag kíváncsiság. Többször is átfutott a fejemben a gondolat, hogy vajon milyen lesz, hogy fogadnak majd a kollégák az RMDSZ-frakcióban, mennyire lesz gyors és sikeres a beilleszkedésem, megkapom-e azokat a szakterületeket, amelyekhez értek, milyen lesz a munka a többségi kollégákkal, milyen lesz az első felszólalásom és még sorolhatnám. A másik gondolat, amely erőteljesen foglalkoztatott és több barátom is felvetett, az a politikum, mint olyan általános megítélésére vonatkozott. Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy a politikum szerepe, a politikumról való gondolkodás gyökeresen megváltozott. A rendszerváltás utáni másfél évtizedre jellemző állapotok ezen a területen átalakultak, sőt a média egy részének, meg a világhálónak köszönhetően megváltozott a politikumról való vélekedés, mondhatni ellenségessé vált. Nos, ilyen körülmények között ösztönösen is felmerült a kérdés, hogy vajon milyen véleményözön fog majd rám ömleni, mennyire skatulyáznak majd be a politikai osztály részeként.

Ezzel szemben mit tapasztalt az elmúlt egy évben, mi fogadta?

Az imént említett aggodalmak többsége nagyon gyorsan elpárolgott, hisz kellemes meglepetésemre, különösebb erőlködés nélkül beindultak dolgok. Kiemelném az RMDSZ parlamenti frakciójába és munkájába történő nagyon gyors integrációt, amihez hozzájárult a szervezet már kialakított működési mechanizmusa és nem utolsó sorban a kollégák (na jó,  többségüket azért már ismertem előzőleg is), az elnöki hivatal pozitív és segítőkész hozzáállása. Az általam óhajtott tanügyi szakbizottságot kaptam, ráadásul azonnal a mély vízbe kerültem, hisz alelnöki tisztség is társul a bizottsági munkához. Így már az első hetekben, Ecaterina Andronescu asszony távollétében egyszer csak azon kaptam magam, hogy elnökölnöm kell a bizottság ülését. Lehetőségem van a kedvenc szakterületemen dolgozni. A kis létszámunk miatt több szakbizottságban is tevékenykednünk kell, de az ún. kiegészítő szakbizottság is, a külpolitikai, a kedvem és szakmai hátterem szerint alakult. Ezekhez aztán társult még két vegyes, közös (szenátus és képviselőház) szakbizottság, az UNESCO és a centenáriumi. Ez utóbbi, mondanom sem kell, nagyon kényes terület, de mindkettőt szakmai kihívásnak tekintem és örömmel teszek eleget a néha nagyon megterhelő feladatoknak. És, ha már a programokról és a megterhelésről beszélünk, hadd említsek meg egy dolgot, amire nem számítottam, pontosabban számítottam, csak a mennyiségére, a töménységére nem. A nagyon kemény munkaritmus, a munkára való állandó felkészülés sokszor nagyon fárasztó. Kiismertem a parlamenti munka néhány csínját-bínját, a lehetőségein, korlátaink közül néhányat, megvolt az első, a szakterületemhez köthető parlamenti felszólalás, majd azt követte több másik, képviseltem az országot külföldön, rengeteg kapcsolatra tettem szert, jobban kiismerem magam az állami adminisztrációban, a bürokrácia útvesztőiben és már nem (vagy csak ritkán és gyorsan korrigálom) tévedek el a Parlament épületében. Természetesen még rengeteg tanulnivaló van minden területen.

Mit tart a legfontosabb megvalósításának az elmúlt évből?

Amikor aktív politizálásba kezdtem, két nagyon fontos tevékenységi szintet, feladatkört szabtam ki magamnak, a szakpolitikai munkát és a közösségépítést, közösségi munkát. Egy választott parlamenti képviselőnek elsődleges feladata a szakpolitizálás, a törvényhozás, de egy kisebbségi közösség képviselete esetében rendkívül fontos az ún. közösségépítő munka is, főleg a 21. század első felének nagy társadalmi kihívásai közepette. A parlamenti tevékenységet illetően nagyon fontos megvalósításnak tartom néhány, a magyar közösség specifikus problémái közé tartozó kérdéskörnek a megoldást. Sikerült törvénnyel szabályozni a román nyelvnek specifikus tanterv alapján történő oktatását és most lehetővé tettük, hogy a diákok e tanterv alapján összeállított tételekből vizsgázzanak nyolcadik osztály végén, illetve a középiskolai érettségi vizsgán. Sikerült törvényesen állami támogatást biztosítani a protestáns teológiai képzéshez, és a nagyváradi, magyar pedagógus továbbképző központnak, amely nagy segítséget jelent az erdélyi magyar pedagógusoknak a szakmai előremenetelében. Mindeközben a tanügyi bizottság tagjaként számos, a rendszert általánosan érintő kérdésben járultam hozzá bizonyos döntések (a bizottság 51 esetben eszközölt törvénymódosítást) meghozatalához. Ide sorolható például a szakiskolába iratkozó tanulók három éves ingyenes étkeztetése és elszállásolása, ifjúsági támogatási alap létrehozása a helyi önkormányzatoknál, az a módosítás, amely lehetővé teszi a tanintézményeknek, hogy ún. partnerszerződést köthessenek magánvállalatokkal, hogy a tanulók a szakmaválasztásukat elősegítendő, kipróbálhassák képességeiket, törvénymódosítással tettük lehetővé, hogy az oktatási intézmények a nyári szünidő alatt hivatalos, opcionális programokat szervezhessenek.

A parlamenti munkához hasonló energiákat fektettem közösségépítésbe. Bejártam Maros megyét széltében-hosszában, eleget tettem a közösségek részéről érkező meghívások többségének. Külön kiemelném azt a konzultációs körutamat, amelynek most a végén vagyok és, amelynek az volt a célja, hogy feltérképezzem a Maros megyei magyar tannyelvű oktatás állapotát. Kerületi (kisrégiós) lebontásban találkoztam polgármesterekkel, helyi tanácsokkal, iskolai vezetőkkel és pedagógusokkal. Februárra elkészül egy problémakatalógus a megyei állapotokról. Fontosnak tartom a pedagógustársadalommal való közvetlen kommunikációt. Az elmúlt évben megteremtettük országos és megyei szinten is a Románaiai Magyar Pedagógus Szövetséggel való hatékony együttműködés feltételeit. Maros megyei szinten külön konzultációs csoportot hoztam létre. Az idei évi beiskolázási terveket már közösen (Tanfelügyelőség, RMPSZ, vidéki önkormányzatok, RMDSZ) készítettük elő. Nagyon nagy sikernek örvend, valósággal berobbant Maros megyébe az RMDSZ országos ifjúsági projektje, az Örökségünk Őrei, amit Csép Andrea kolléganővel irányítunk. Meghirdettem egy gyakornoki programot egyetemisták számára. Meglepetésemre nagyon sok jelentkező volt, Erdély legkülönbözőbb vidékeiről és egyetemeiről. Megtörtént a szelekció, februárban kezdődik a program. Nem utolsó sorban, az RMDSZ centenáriumi programjai kidolgozásában és lebonyolításában is részt veszek.

Miben változtak a mindennapjai, hogy kell elképzelni egy átlagos hetet?

Előzőleg is sokat dolgoztam, egész napos leosztásban, nem kötött munkaidőben, hisz kutattam, írtam, önkormányzati munkát végeztem, tanítottam, rádióztam. Persze, nem mindet egyszerre. Ami változott, az időbeosztás. Régen én állítottam össze magamnak, most alkalmazkodnom kell, követnem kell a diktált és kért tempót. Ami még változott, az a sok távollét Marosvásárhelytől, a sok utazás és a terepmunka. A hét első felében Bukarestben vagyunk, ahol reggeltől estig zajlik a munkaprogram. A hét utolsó napjaiban zajlanak a marosvásárhelyi és vidéki fogadóórák és a rengeteg terepmunka, megbeszélések. A politika állandó megbeszéléseket, egyeztetéseket igényel, hisz így tudott felvenni a társadalom pulzusát, megérteni ás orvoslást találni a különböző problémákra. Fontosnak tartom az állandó kapcsolattartást a választókkal, így rengeteg időt töltök terepen. Nagyszerű kihívásnak tartom és szeretem. Be kell vallanom viszont, hogy a bukaresti ingázás egy adott idő után nagyon fárasztóvá vált. Bevallom, hogy egyáltalán nem örülök a hajnali öt körüli indulásoknak és az 5-6 órás autózásoknak, a Brassó és Comarnic közötti szakasz még többször vissza fog térni rémálmaimban. A napjaim reggeltől estig be vannak táblázva, így értelemszerűen el-, kimaradt egy-két hobbim, kevesebb időm jut a családra és a barátokra is. A változások közé tartozik, hogy régebben szinte minden telefonhívásra azonnal válaszoltam, most ez már nem minden esetben lehetséges, de általában visszahívom még az ismeretlen számokat is. Igyekszem elérhető maradni mindenki számára.

Mit gondol, milyen többletet jelenthet az, hogy egy történész tagja a törvényhozói testületnek?

Egy közösség képviselete, a parlamenti munka nagyon sokrétű. Több típusú és felkészültségű emberre van szükség a hatékony munkához. Jelenkorászként nagyon jól ismerem a 20. századi Romániában lezajló politikai folyamatokat, trendeket, az ország nemzetiségpolitikáját, a politikai szereplők, folyamatok alakulását, így segíthetem a szervezetet az ezek közötti tájékozódásban, a politikai stratégiák, lépések kidolgozásában. Tudjuk azt is, hogy a jelenünk részben a múlthoz való állandó igazodásunk, viszonyulásunk,  ebben is segítségre lehet a történész.

Ha már igazodás és viszonyulás: hogyan látja, mit jelenthet a centenáriumi év a román-magyar viszony alakulásában, mire számíthatunk?

Az idén 100 éves lesz a modernkori Románia. Meglátásom szerint az ünnepeknek (legyen az személyes, közösségi, nemzeti, állami), az emléknapoknak az ünneplésen túl lenne még egy fontos feladata, a számvetés, az önreflexió. Megünnepelni a sikert, számot vetni az elmúlt időszakokról és prioritásokat, célokat fogalmazni meg. Én az utóbbiakra nem találok egyelőre semmiféle jelzést és ezt problematikusnak tartom. Az országnak beszélnie kellene az elkövetkezendő 100 évről is, a társadalmat szétfeszítő problémákról, a vidék és a nagyvárosok között szakadék mélyüléséről, hogy van e közös projektünk, elképzelésünk a jövőről. A mi megközelítésünkben a többség-kisebbség párbeszédének éve is kellene hogy legyen 2018. El kellene tudnunk mondani, hogyan képzeljük el helyünket a jövő Romániájában. Többször is kezdeményeztünk ilyen típusú, konstruktív párbeszédet, nem túl sok sikerrel, mert a román politikai osztály nincs felkészülve erre, vagy nem akarja. Arra számítok, hogy az ország többsége a felszínt és a látszatot választja, a demonstratív jellegű, külsőségekre épülő ünneplést, viszonylag kevés belső, önkritikai jellegű hanggal. Ha a média és a politikai osztály egy része nem fogja vissza magát, nem gyakorol önmérsékletet, akkor a nacionalista felhangok is felerősödhetnek. Mi világosan elmondtuk, nem ünneplünk, ugyanakkor tiszteljük az ünnepet. Nem fogunk duzzogva a sarokba vonulni, arra törekszünk, hogy a legkülönbözőbb projektekkel, programokkal felmutassuk saját közösségünknek és a többségnek, hogy az erdélyi magyarság az elmúlt évszázadban túlélt több diktatúrát, rendszerváltást úgy, hogy közben nagyon sok szellemi és materiális értéket teremtett, adott ennek az országnak, de az anyaországnak is. Szégyenkezni tehát nincs okunk.

Van valami, amibe másképp kezd bele, tanulva az elmúlt évben tapasztaltakról?

Arról beszéltem, hogy az életet egy folyamatos tanulásként élem meg. Így eleve adott, hogy igyekszem a megszerzett tudást, tapasztalatokat beépíteni a mindennapi munkámba. Másképpen szervezek például szakmai fórumokat, figyelembe veszem a parlamenti munkára is jellemző bürokratizmust, ha valamit kezdeményezek.

Milyen tervekkel vág neki az új évnek?

Folytatni szeretném azt a munkát, amit a tavalyi évben elkezdtem. Tervező típus vagyok, így lépésről lépésre tervezem és szervezem meg a munkát. Persze, közben alkalmazkodom a váratlan kihívásokhoz is a lehetőségek szerint. Szóval megvan a munkaterv. Parlamenti szinten folytatjuk a választási kampányban meghirdetett programot. Ide sorolnám a bölcsődék helyzetét, a szórványoktatás, a tankönyvkiadás kérdését, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyét, és olyan problémák is terítékre kerülnek majd, amelyekkel a konzultációs körútjaim során szembesültem. Felkészültünk arra is, ha esetleg a kormánypárt részéről egy új tanügy törvény kerülne az asztalunkra. Megyei szinten összegzem a konzultációk során felmerült ügyeket, közvetítek ezek megoldásában a Tanfelügyelőség és az érintett intézmények között. Folytatjuk az Örökségünk Őrei és az egyetemi hallgatók számára szervezett gyakornoki programokat. Lévén, hogy centenáriumi év az idei, nagyon sok, ide köthető feladatom is lesz, arcképcsarnokot szerkesztek, rendezvényeket szervezek, sőt még történészi minőségemben egy erdélyi szintű előadássorozatom is lesz. Tehát az idén is hadat üzentünk az unalomnak és a tétlenkedésnek.