Áder János jelenlétében avatják a csíkszeredai Márton Áron-szoborcsoportot

Szerdán elkezdték a felállítását a csíkszeredai Szabadság-téren annak a Márton Áron szoborcsoportnak, amelyet a bejelentett program szerint május 15-én, Áder János köztársasági elnök jelenlétében avatnak fel.

Nagyszabású ünnepségen készülnek felavatni pünkösdvasárnap Csíkszeredában azt a szoborcsoportot, mely a bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázolja. A csíkszeredai önkormányzat által 2012-ben jóváhagyott szobortervek alapján elkészült művet szerdán kezdték el felállítani a Szabadság téri talapzatára.

A forgatókönyv szerint az avatóünnepségen az egyik ünnepi szónok Áder János, Magyarország köztársasági elnöke lesz. A kompozíciót Sárpátaki Zoltán csíkszeredai szobrászművész készítette el, a bronzból való kiöntését pedig a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor, Munkácsy-díjas szobrász végezte. A forgatókönyv szerint az avatására pünkösdvasárnap 13 órakor kerül sor. Az avatást megelőzi a 11 órakor kezdődő bérmálási szentmise a Szent Kereszt Plébániatemplomban, és onnan a nagykorúság szentségében részesült ifjak vezetésével vonul át az ünneplő közösség a szoboravatás helyszínére.

Darvas-Kozma József római katolikus esperes a szoboravatás apropóján jelezte: archív hanganyagaik és fotóik vannak a püspök csíkszeredai, 1975-ben zajló utolsó bérmálásáról, amelyekből az avatóünnepségen is be fognak mutatni részleteket.

Márton Áron születésének 120. évfordulóján a magyar kormány a 2016-os évet a püspök személyének szentelte, ezért, miként az esperes bejelentette: ünnepi szónoknak Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét, illetve Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét kérték fel.

Az ünnepi program során fellépő fúvós zenekar és egyházi kórus mellett Györfi Erzsébet népdalénekest is hallgathatják az avatón résztvevők. Az esemény felvezetéseként pénteken,a püspök életét bemutatószabadtéri kiállítás nyílik, Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága Márton Áron Emlékév bizottságának szervezésében.

A szoborállítás összesen több mint 615 ezer lejbe került, az összeg egy részét a csíkszeredai önkormányzat állta, a megvalósuláshoz hozzájárult a Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége – amely 2008-ban a szoborállítást kezdeményezte -, valamint a Hargita megyei önkormányzat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?