Úgy gondolom, Márton Áronról nem kellene rockoperát írni. Nemhogy G. Nagy Iliánnak nem, aki a Csaba királyfival felejthetetlen lapokat töltött meg a magyar és székely nemzeti giccs – úgy tűnik, kimeríthetetlen – nagykönyvében, hanem senkinek sem.

Márton Áronnak, különösképpen Csíksomlyón, Csíkban, Székelyföldön, Erdélyben nincs szüksége hasonló népszerűsítésre. G. Nagy Iliánnak és csapatának van szüksége Márton Áronra a népszerűvé váláshoz és támogatási pénzek legombolásához. Rosszul fizetett helyi amatőrökre és támogatóként felhasznált helyi intézményekre pedig a költségcsökkentéshez és a nagyobb összeg úgymond alkotóknál való megmaradásához. G. Nagy Ilián miért nem Magyarországon, például miért nem a Pilisben adatja elő a Márton Áron művét, ahol a táltosok szerint az Ég közvetlen kapcsolatban van a Földdel, miért nem szerződtet magyarországi színészeket és statisztákat, hogy égi lajtorján szálljanak alá a mennyek magasságából?

Úgy gondolom, hogy Márton Áronból nem szabad zenebohócot faragni, aki jön-megy a csíksomlyói színpadon, térdre esik, felnéz az égre, miközben székelyek, csángók, lovak, gyertyák vonulnak keresztül-kasul az eget hasító reflektorfények alatt, és szürke ruhában, riasztó dobpergésre, szekusok is átrohannak majd a színpadon és kiáltozzák: hol van, hol van, fogjuk már meg!

Úgy gondolom, általában a rockopera, és még inkább a műfaj és a színház alapvető szabályait be nem tartó összetákolt fércmunka tökéletesen idegen Márton Áron szellemétől.

Nem tisztem teológiai, vallástani összefüggésekben különböző értékskálákon és viszonyítási rendszerekben elhelyezni Márton Áront, értelmiségiként viszont számomra egyértelmű, hogy Márton Áron az egyik legnagyobb erdélyi gondolkodó volt és maradt. Megismétlem a szót: erdélyi. Ha úgy tetszik, transzilván. Aki mindenekelőtt saját, majd Erdély valamennyi népéhez kötődött. Mint Kós Károly. És többen mások, akikről szerencsére nem akarnak rockoperát írni.

Erdélyi.Tehát a miénk. Ahogyan minden székely minden faluban tudja, hogy hol van a birtoka, mi a sajátja és ahhoz ragaszkodik, ugyanúgy Márton Áron mindenekelőtt a miénk. A csíkiaké, a székelyeké, az erdélyi magyaroké, azoké az erdélyiekké, akiket az emberség, a humánum, a világra való nyitottság azonos gondolat- és érzelemvilága mozgat. G. Nagy Iliánnak és csapatának nem kell közénk eljuttatnia Márton Áront, mert itt van közöttünk: minden szentmisében, iskola- és utcanevekben, a múzeumokban és konferenciákon, újra meg újra kiadott könyvek és világhálós összegzések tömkelegében, vallástörténeti és más kutatásokban, doktori értekezésekben és ezernyi meg ezernyi visszaemlékezésben, idézetben. Mint ember. Mint püspök. Mint személyiség. Mint jelkép. Mint fogalom.

A világhálós videócsatornán a szerző előadásában látható-hallható egy dal a készülő műből. G. Nagy ballag a csíksomlyói nyeregben, miközben fedőképekként drónfelvételek pásztázzák a tájat és az oltárt, olykor meglehetősen komótosan-színpadiasan leül és megpengeti a gitárját, közben, persze play-backben, szól a zene. De milyen szöveg és milyen zene? Közhely-mondatok, közhely-dallamok és persze, kísérőként, nem is lehetne másként, közhely-képek.

Ilyen lesz minden bizonnyal majd a rockopera is. Lesz benne minden: Isten, hit, nép, nemzet, összmagyar és székely magyar, ég és föld, világosság és sötétség, mindenek előtte és utána pedig hatalmas szövegek és végeérhetetlen facebook-krónikák, hogy lámcsak, ez történt és amaz történt, a színpadon pedig majd mindent kimondanak és elmondanak tízszer, ötvenszer, százszor, ami amúgy elszakíthatatlanul ott van az emberben, de amiről nem szokott beszélni, mint ahogyan nem rohangál reggeltől estig az úton azzal, hogy mennyire szereti az édesanyját. Az igazi hit ugyanis, akár a nemzethez tartozás érzése, jóval bensőségesebb és természetesebb. Nem önmutogató, nem mesterkélt, nem színpadias és semmiképpen nem a nagy számok függvénye, hogy csak tömegekben lehessen megélni.

A pénz beszél, az alkotók karavánja halad. Nincs semmiféle kételyem, hogy a Márton Áron rockoperát a kitűzött, augusztusi időpontban be fogják mutatni, és több ezren szolgáltatnak majd biodíszletet a politikusi bevezetőkhöz. De arról sem esik, hogy a színpadról éppen maga Márton Áron fog hiányozni. Ő éppen ott lesz valamelyik öreg székely betegágyánál, a homlokára teszi a kezét, és annyit mond: itt vagyok veled. És mindaddig ott ülnek az elsötétedő ház csendjében, amíg az öröklétbe nem lobban el velük az Idő.

Fotó: romkat.ro