„Alvilág nem csak Udvarhelyen van, de máshol a szereplők tudják a helyüket”

Két év leforgása alatt másodszor volt kénytelen önvédelmi fegyverét használni Szőke László újságíró a székelyudvarhelyi alvilág ismert figurái ellen. Azért támadtak ismét rá, mert a nyilvánosság elé tárta kétes ügyleteiket és viselt dolgaikat. Az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét a hétvégi incidens hátteréről és várható következményeiről kérdeztük.

Érdekelnének a szombat hajnali események előzményei. Sokáig úgy tudtam, hogy Budapesten élsz, ritkán jársz haza. Hogyan lettél az Udvarhelyi Híradó napilap főszerkesztője?

Hónapok óta tudtuk, hogy főszerkesztő kell a lapnak, a tulajdonos alapítvány tanácsadójaként pedig az én feladatom is volt egy megfelelő ember megkeresése. A hosszas, sikertelen keresgélés után döntöttem: ha nem megy úgy, akkor legyen így, és elvállaltam.

Ez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag hazaköltöztél?

Nem, kétlaki vagyok. Magyarországon is van munkám és itt is. Hetente 3-4 napot tartózkodom átlagban Udvarhelyen, az első hónapokban többször itt, mint ott.

Tehát jó ideje sokat tartózkodsz Székelyudvarhelyen, de eddig nem esett bajod. Ezek szerint eddig kerülted a helyeket, ahol szembekerülhetsz azokkal az emberekkel, akiknek a tevékenységeddel kivívtad a haragját magad ellen?

Igen, nem provokáltam, ahogy most sem akartam. De nyilvánvaló volt, hogy egyszer összefutok ezekkel az emberekkel, idő kérdése volt. A Mokka diszkójában sosem voltam, nem tudtam, hogy a kávézó része nincs nyitva ilyenkor. Nem egyedül voltam, nem szólalt meg a vészcsengő, amikor beléptem a Mokkába. Ahogy beléptem és észrevettek, már mindegy volt. Rosszkor voltam, rossz helyen.

Nem tudtál volna egyszerűen sarkon fordulni és kimenni? Vagy gyávaságnak tartottad volna?

Elképzelhetetlennek és kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak azért ne léphessek be Udvarhelyen bárhová is, mert megverhetnek. Na, erre nem vagyok hajlandó, és ezután sem fogom azt elfogadni, hogy "úgymond" féljek bármilyen helyen megjelenni. Időről-időre ezért minden lokálban megfordulok, szándékosan. Nem vagyok hajlandó félni ezektől.

Mit kell tudni a támadódról, Szígyártó Szabolcsról, és mivel hívtad ki a haragját?

Az egyik legagresszívabb alvilági figura. Ahogy maguk között is beszélik, bolond, azaz részegen vagy belőve nem tudja, mit tesz. Autólopások, csalások, verekedések gyakori szereplője, többek közt.

Azt írtad Facebookon a történtekről, hogy "egy verés belefért". Ezt kifejtenéd bővebben?

A diszkó folyosóján már "rámrohant" Cinciri Béla, úgymond "tesóként" ölelgetett, és vont, terelt a bárpult felé. Még selfiet is készített, mint utólag kiderült. A pulttól már elindult felém Szígyártó Szabolcs, fenyegetőzött, majd ütött, rúgott. A földön is. Nem védekeztem, én nem verekedek. Aztán kiborulva elvonult a helyről. Ezért maradtam, és vettem egy üveg ásványvizet. Nem hittem, hogy lesz folytatása. Tudtam, hogy ez a Szígyártó milyen, hogy nem fogja/tudja majd türtőztetni magát, ha egyszer meglát. Még a rendőrséget sem hívtam, mert ebben az egészben, amit csinálok, tényleg benne van az a néhány pof. Mese nincs. Eszembe se jutott akkor még, hogy a fegyverem használjam. Tíz perc múlva visszatért Szígyártó, és ismét verni kezdett, akkor közvetlenül a bárpult mellett, ahol iszogattam a vizem, és a pipámra gyújtottam. Ekkor kezdődött a második verés. Senki nem lépett közbe, senki nem hívta a rendőrséget, hiába kértem ott, a pofonok között. Már percek óta ütött, a földön voltam, valami asztal alá berugdosott.

És ekkor került elő a fegyver?

Igen. Elég hideg fejjel tudtam közben gondolkodni. Az asztal alatt a felsőtestem szabadon volt, a lábaim rugdosta, térdelt rajtuk. És ütött. Akkor volt időm elővenni a pisztolyt, s kábé 30 centiről a felsőteste felé lőttem, addig, amíg befejezte az ütlegelést. Mindaddig rajtam térdelt, amíg a biztonságiak meg nem érkeztek. Szerencsére erről megvan a videófelvétel is. Egy eltévedt, azaz megpattant golyó sebesíthette meg a közelben álló csíki fiatalt. A másik golyó talán Cinciri Bélát horzsolta, szintén lepattanó, ő végig ott volt közvetlen közelünkben. De nagyon fontos, a gumilövedékes önvédelmi fegyver élet kioltására nem alkalmas. Mielőtt gyilkossági kísérletbe próbálna bárki is keverni.

Jól tudom, hogy Szígyártó még kórházban van? Milyen sérülései vannak?

A kezén sérült meg tudomásom szerint, azt a sebet kellett kezelni. Legkésőbb hétfőn ki is engedik – a rendőrségen hallottak szerint.

Milyen büntetőjogi következményei várhatóak ennek az ügynek? Először is Szigyártóra, majd rád nézve is, mert úgy értettem, hogy „engedéllyel birtokolt fegyver jogtalan használata” miatt indult vizsgálat ellened.

A szokásos, mint a 2014-es esetben, amikor hárman támadtak meg. Az én esetemben a fegyverhasználat jogosságát kötelező módon vizsgálnia kell a rendőrségnek, Szígyártót ütlegeléssel és rendzavarással gyanúsítják. Súlyosbító körülmény, hogy nyilvános helyen használtam a pisztolyt, a fegyverviselési szabályok szerint ugyanis nyilvános helyre nem szabad fegyvert bevinni. Szabálysértéssel elmeszelhetnek, bár a fegyver nem volt élesítve, csőre töltve se, ez is enyhítő körülmény lehet.

Tehát a te esetedben nem lehet büntetőjogi felelősséget megállapítani, legfennebb kihágást?

Valószínű, hogy csak kihágás lesz belőle, de azért ezt az ügyészég állapítja meg, majd a bíróság dönt. A dolgok megítélése jogi értelemben azért nem annyira aknamentes. Tény, hogy nem büntetőügy a szabálytalan fegyverviselés.

Hogyan zárult számodra az imént említett 2014-es lövöldözési ügy, amikor alvilági támadódat a fülén megsebesítetted?

A legszebben, amit el lehet képzelni. Súlyos sérülés nélkül immár Szígyártó ellen is kérhetem az ún. távoltartási bírósági rendeletet, amelynek értelmében legtöbb 5 méterre közelíthet meg engem. Ezt eddig Cinciri Bélával szemben kérhettem csak. Ha úgy tetszik, meg kellett várnom, hogy Szígyártó is megtámadjon, különben érdemben nem tárgyalnák a távoltartási kérelmet. És ők ketten azok, akik elveszíthetik önkontrolljukat, nem érdekli őket, hogy mik lehetnek a következmények. Mivel huzamosan Udvarhelyen leszek, így csökkentem annak a valószínűségét, hogy ezek az őrültek hozzám közelíthessenek.

A megsérült csíki fiú jól van? Megorrolt-e rád?

Nem tudom, biztos, hogy nem örvend a helyzetnek, én is sajnálom, de azért ne felejtsük el, hogy a lőfegyverhasználat nem ok, hanem okozat. Azaz nem azért sérült meg, mert én lőttem, hanem azért lőttem, mert meg kellett védenem magam, és véletlenül megsérült, nem célzott lövéstől.

Cinciri Béla jobban van, mint valaha, ifjabbik Pui Béla egy hete késelt, szabadlábon van, Szígyártót a kórházból – gondolom – hazaengedik. Nyilván, jogalap nélkül senkit nem lehet lezárni. De tényleg nincs jogalap? Pui Béla üzente is: akárhányszor elvihettek, végül úgyis elengedtek...

Ezek a garázdaság, ütlegelés, kisebb testi sértések kategóriájába tartozó ügyek nem vonnak maguk után súlyos, börtönnel járó ítéletet. A sorozatos bűnismétlés az, ami miatt azért megszívhatják. És ezt tudják, ha van valamilyen felfüggesztett büntetésük, kerülik is a konfliktust. De hibát követ el, aki a saját értékrendje szerint tekint ezekre az emberekre. Ezek pitiáner bűnözők, akik ebből élnek. Érdek és fizikai erő (félelem), ez a két dolog, ami mentén élik mindennapjaikat.

Korábban volt egy tüntetés is Udvarhelyen, a helyi közösség kezdi megelégelni ezeknek az embereknek a jelenlétét a városban. De nyilván, tüntetésekkel nem lehet bűnt üldözni. Az önkormányzat alárendeltségében helyi rendőrség működik. Hozhatnak-e változást a város életében ilyen téren a helyhatósági választások?

Biztosan hoz változást a választás, a közbiztonság máris része a közbeszédnek, a kampánynak is az lesz. S azzal, hogy nem hagyom szőnyeg alá söpörni, biztosan az is marad. De az is az igazsághoz tartozik, hogy Udvarhely azért ilyen hangos ezektől a dolgoktól, mert minden apróság kiderül most már. Máshol is van alvilág, máshol is van kocsmai verekedés, csak ott nem lopózott be ez a jelenség a közösség mindennapjaiba. Alvilág volt, van és lesz, de jobb helyeken a szereplők tudják a helyüket. Lassan Udvarhelyen is megtanulják.

Kapcsolódók

Kimaradt?