Megannyi konfliktus forrása tanulók, szülők és tanügyiek háromszögében, amikor probléma adódik egy fogyatékkal élő, speciális nevelési igényű gyermek iskoláztatása, oktatási lehetőségei körül. Ott, ahol a törvények utat nyitnak az integrációs törekvéseknek, de az utakon ezernyi akadály közt botladoznak a történetek szereplői, nem könnyű eldönteni, merre kéne elindulni, mivel kéne megküzdeni, hol kéne feladni. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a témában számos tanulmányt és cikket jegyző Kiss Csilla Gabriellával, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának igazgatónőjével.

Ahogy a fogyatékkal élő, speciális nevelési igényű gyermekek nem egyformák, úgy különbözniük kell a nekik leginkább megfelelő oktatási kereteknek is, gondolom. Milyen típusú, milyen fokú sérültségnél milyen oktatási formát javasol a szakember?

Mondhatnánk, hogy azoknak a gyermekeknek van mindenképp speciális iskolában a helyük, akiknek értelmi képessége jóval az átlag alatt van, illetve akik fizikailag súlyosan korlátozottak. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy fizikailag egészséges, átlagos intelligenciaszintű gyermekek is kerülhetnek ilyen intézménybe, ha hiperaktívak, ha magatartászavaraik vannak. Mi az utóbbi esetben mindenképp afelé irányítjuk őket, hogy a többségi, normál iskolák közül valamelyik elfogadóbb lakótelepi iskolába próbáljanak meg beilleszkedni, próbáljuk menedzselni a helyzetet, próbálunk mediálni. Sokat javíthat a helyzeten, ha az iskolában van segítő gyógypedagógus. Kolozs megyében 12 gyermekkel kellene foglalkoznia egynek, de sok esetben 15-17 gyermek is kerül hozzá, így megint csak kevés idő marad egyéni terápiára. Falusi iskolákban általában nincs egyáltalán.

Fontos szempont a befogadó közösség kérdése: egészséges gyereknek is kell a befogadó környezet, hogy jól érezze magát, fejlődni tudjon – a sajátos nevelési igényű gyermeknek még inkább szüksége van egy ilyen helyre. Ha nem találnak ilyen többségi iskolát, akkor én azt szoktam mondani, hogy nem érrdemes megvárni, hogy az a gyerek kétszer is egymás után megbukjon, mert nem biztos, hogy jót tesznek neki azzal a szülők.

A szelíd, barátságos, de alacsony intelligenciaszintű gyermekeknek is ajánlaná a normál oktatási rendszert, ha van egy befogadó osztályközösség?

Azt kell megnézni, hogy mi a jó a gyermeknek. Óvodában olyanok a követelmények, hogy a sajátos nevelési igényű, értelmi fogyatékos vagy Down-szindrómás gyermek is könnyebben elvegyül a többi gyerek között, nincs olyan lemaradás. Előkészítő osztályban sem olyan magasak a követelmények, de már második, negyedik, hatodik osztályba bevezették az általános felmérőket, nem is beszélve a nyolcadikos képességvizsgáról, amin semmi esélyük nincs átmenni, bármilyen toleráns és segítőkész környezetben tanultak. Minél sérültebb a gyermek, ahogy telnek az évek, és egyre magasabb szintű osztályokba jár, annál nagyobb a szakadék, egyre inkább kilóg a sorból.

Kérdés, hogy segítek-e én neki azzal, hogy kémiát kell tanulnia magas szinten, holott ő az ujjain számol, körülbelül tízig, és éppen hogy kettőt hárommal össze tud adni a kezén? Kell-e olyan követelményeket eléje állítani, hogy fizikát tanuljon? Van-e értelme, hogy ilyesmire kényszerítsem a gyermekemet? Vagy pedig inkább olyasmit tanítsak neki, hogy a jobb kezét a bal kezétől meg tudja különböztetni, hogy tájékozódjon, hogy fel tudjon öltözködni, hogy szépen tudjon enni, illendően tudjon beszélni. Egy többségi iskolában biztosan nem arra fogják tanítani, hogy kötögesse a cipőjét és szépen viselkedjen, mert nincs rá idő, lehetőség.

Ha minden órából tíz percet szán rá a tanár, akkor is annyira sok mindent kéne megtanítania annak a pici fogyatékos gyermeknek, hogy az csak egy csepp a tengerben. De még ha egy csapat kompetens szakember is foglalkozna vele, akkor sem merem azt állítani, hogy igen, az a gyermek meg fog felelni a másodikos vizsgán, tudni fogja teljesíteni a kritériumokat.

Létezik-e törvény, amely kimondja egy fogyatékkal élő gyermekről, hogy neki mindenképp speciális iskolába kell járnia?

Mindenkinek joga van a saját lakókörzetéhez tartozó oktatási intézményben tanulni, akkor is, ha súlyosan fogyatékos. Ha egy sérült gyermeket normál iskolába akarnak iratni a szülők, megtehetik. De ha két évben egymás után megbukik, akkor nem vehetik már fel sehová többségi oktatásba. Ha a szülő ezt megvárja, akkor már van rá törvény, hogy speciális iskolába kell irányítani a gyermeket. De nem javasolnám ezt az utat senkinek. Nem biztos, hogy jó az, ha a szülő veri az asztalt, miközben egyre nagyobb lesz a szakadék a normál program szerint haladó többségi iskolában tanuló gyerekek és a saját speciális szükségletű, súlyos-középsúlyos értelmi fogyatékos gyermeke képességei között, és mindenki egyre kényelmetlenebbül érzi magát az adott helyzetben. Az integrációval csak akkor nyerünk, ha az mindenkinek jó, ha az osztálytársak és szüleik többsége, meg az oktatók is elfogadóak, a sérült gyermek pedig valóban fejlődik. Mi itt a speciális iskolában azt nézzük, hogy önmagához képest előrelépjen, és lehetőleg olyan képességei fejlődjenek, amelyekre neki a legnagyobb szüksége van, ami a legfontosabb.

Mit ír elő a CJRAE (Centru Judetean de Resurse si Asistente Educationale/ Megyei Nevelési és Erőforrás-központ) által kiadott iskolairányítási bizonyítvány?

Speciális iskolába mi nem vehetünk fel senkit enélkül a bizonyítvány nélkül, ez jogosítja fel őt arra, hogy ingyenes oktatásban részesüljön. A normál oktatásban integráltan tanuló gyermekeknek is kell ilyen bizonyítvány, mert szintén feljogosítja őket, hogy utazótanárt, segítő pedagógust rendeljenek melléjük. Csak azoknak nincs ilyen papírjuk, akiknek nincs szükségük semmilyen speciális segítségre. Illetve ehhez az intézményhez kell fordulni akkor is, ha óvodában szeretnék tartani az előírtnál még egy évvel tovább a gyermeket. Ott felmérik, hogy valóban indokolt-e, és az ő engedélyükkel lehet halasztani, de csak két ilyen halasztással lehet élni, különben akkor már csak speciális oktatás felé irányítható.

A speciális nevelési igényű gyermekekre vonatkozóan is érvényes az a szabály, hogy az osztály átlagéletkoránál nem lehetnek több mint három évvel idősebbek?

A speciális oktatás megengedi, hogy 8 éves korig óvodában maradhassanak ezek a gyerekek, és két évvel később kezdjék az előkészítő osztályt, merthogy nekik több időre van szükségük az alapkészségeket elsajátítására. Normál oktatásban, ha valaki életkora négy évvel meghaladja az osztály átlagéletkorát, akkor már nem integrálható. Normál oktatásban akkor már csak a második esély (a doua şansă) programban tanulhat, ami azt jelenti, hogy csökkentett óraszámmal, hamarabb végezhetik el a kötelező nyolc osztályt.

Mennyi idejük van befejezni iskolai tanulmányaikat?

Ugyannyi osztály kötelező a sajátos igényű gyermekeknek is, mint a teljesen egészségeseknek: tíz osztályt, illetve tizenegy azoknál, akik előkészítővel kezdték. Ha később iratták be a gyermeket az iskolába, vagy ha nem végezte el a 11 évet 11 év alatt, 26 éves koráig még van lehetősége, azután már nem.

Gyakran előfordulhat az előbb elmondottak alapján, hogy úgy kerülnek speciális iskolába a sérült gyermekek, hogy előtte akár több éven át többségi iskolába jártak.

Elég gyakran megtörténik, így a nagyobb osztályaink nagyobb létszámúak, a kisebb osztályaink egészen kis létszámúak. Egy elemi osztályos közösségben négy-hat gyerek van, ez is előny, hogy nem 25 gyermekkel dolgozunk, mint a többségi iskolákban, a gyógypedagógusok pedig arra vannak kiképezve, hogy ilyen gyermekek szükségleteit vegyék figyelembe, az ő képességeikhez mérjék a követelményeket is.

Évekkel ezelőtt készítettem egy felmérést a szülők közt, hogy miért viszik többségi iskolába, integrált osztályba vagy speciális iskolába a gyermeküket. Aki ide hozza, annak meggyőződése, hogy itt van legjobb helyen a gyermeke, aki meg máshová viszi, annak éveken át az a meggyőződése, hogy oda való. Aztán egy idő után van úgy, hogy mégis rájön a szülő, hogy az ő gyermeke nem képes teljesíteni a követelményeket, és akkor fordulnak a speciális oktatás felé. De ez számos kellemes meglepetéssel is jár: a leggyakrabban azok a szülők, akiknek a gyermekei már próbáltak integrált oktatásba beilleszkedni, és harmadiktól, ötödiktől kerülnek ide, azok látják legrövidebb időn belül a pozitív változást, hogy itt megtanult valami igazán fontosat a gyermek, és még jól is érzezte magát közben.

Hogyan jönnek rá ezek a szülők, hogy mégis inkább speciális iskolába kéne iratni gyermeküket?

A gyerekek, főleg a kamaszok nagyon durván ki tudják taszítani azt, aki nem olyan, mint ők. Persze azok, akik óvodás koruktól együtt tanultak, egy közösségben voltak egy ilyen gyermekkel, elfogadóbbak lehetnek. De hozzánk nem is annyira az osztályközösség, hanem a szülői közösség elutasítása miatt kerülnek a gyerekek. Nekem az a tapasztalatom, hogy a fogyatékos gyermekkel szemben a gyerekek elfogadóbbak, mint a szüleik. Általában a többi szülő fenyegetőzik azzal, hogy ha nem viszik el a sérült gyermeket, akkor ő fogja máshová beiratni a jó képességű gyerekét. Ilyen problémás esetekben a szülők panaszkodnak az igazgatónál, a tanfelügyelőségen... Ahol a sérült gyermek szülei hallgatnak a pedagógusokra, elmennek tanácsadásra, felmérésre a CJRAE-hoz, onnan a Kolozs megyei magyar gyermekeket hozzánk küldik, mert máshol nincs magyar bizottság a megyében, és akkor mi megpróbáljuk a szülőt tanácsokkal ellátni, orvoshoz elküldeni, esetleg gyógyszeres kezelést ajánlunk, esetenként beszélünk az igazgatóval, hogy ez a gyermek tényleg odavaló, adjanak neki még egy esélyt, más esetben a szülőket biztatjuk arra, hogy irassák speciális iskolába a gyermeküket, mert az megfelelőbb oktatási forma számára.

A Kozmutza Flóra iskola nevében szerepel a hallássérültek megnevezése, de nem csak ők járnak ide, hanem még kik?

Óriási privilégium, hogy 125. évfordulót ünnepeltünk tavaly, és megmaradtunk önálló speciális intézményként és magyar iskolaként. Mivel nagyon kevés a magyar nyelvű speciális iskola, Kolozs megyében mi vagyunk az egyetlen, ezért szükségét éreztük több féle fogyatékkal élő gyermek ellátásának, így vállalta fel az iskola, hogy értelmi fogyatékosokat, autistákat, halmozottan sérült gyermekeket is oktat, nem egymástól elszigetelten, de természetesen külön csoportotban, külön tanárokkal, sajátos módszerekkel. Intézményünkhöz tartozik a Báthory István Elméleti Líceumban működő négy „integrált” osztály, ahová inkább a hiperaktív, viselkedészavaros, de átlagos, vagy átlag alatti intelligenciaszintű gyermekek járnak.

Mit fed az inkluzív oktatás, a Centru Scolar de Educatie Inclusiva megnevezés?

Aminek az a neve, hogy Centru Scolar de Educatie Inclusiva, tulajdonképpen azt takarja, hogy befogadnak mindenféle fogyatékkal élő gyermeket, másrészt kifele nyújtanak szolgáltatást a többségi intézményben tanuló gyermekek számára, ők küldik a segítő pedagógusokat, ők nyújták a terápiákat, illetve a tanárokat is segítik tanácsadással. Az inkluzív oktatás mást jelent Romániában, nem pont azt fedi, amit Nyugaton.

Eredetileg mit jelent az inkluzív oktatás?

Nyugaton az olyan iskolákat nevezik inkluzívaknak, ahol az illető intézmény kiaalakítja a szükséges feltételeket – a környezeti és a személyi feltételeket – a speciális igényű gyermek minél akadálymentesebb befogadásához. Nálunk a többségi iskolákban nincs meg az a szabadság, hogy a követelményeket alakítsák a gyerkekhez. Lehet egy kerekesszék-feljárórámpát építtetni, de a követelményrendszeren nem lehet olyan könnyen változtatni.

Lehet, hogy éppen ez a kötöttség okoz nehézséget a tanítóknak, ha az osztályukba kerül egy fogyatékkal élő gyermek? A pedagógusokat felkészítik ilyen helyzetekre?

Őket többségi iskolákban való oktatásra készítik fel. Gyakorlatozni is normál iskolákba járnak, hozzánk a gyógypedagógusok, pszichológusok jönnek, illetve a teológus hallgatók, akiknek ez nincs benne a tanrendjükbe, hanem önkéntesként vállalnak feladatokat – ők is részesülnek nem formális képzésekben, hogy betekintést nyerhessenek a speciális oktatás formáiba. Tanítónők és óvónők számára szerveztünk már képzéseket, és szervezünk folyamatosan. Nagyon nagy segítség ez számukra. Ilyen alkalmakkor lehetőségünk nyílt beszélgetni pedagógusokkal, akiknek az osztályában volt autista vagy Down-szindrómás gyermek, és beszámoltak róla részletesen, mennyire meghaladja a képességeiket és lehetőségeiket, hogy optimálisan tudjanak foglalkozni vele és a 24 másikkal is.

Tehát 24 értelmes, okos, ügyes gyermekkel az ő szintjükön, illetve egy autistával, akinek viselkedésproblémái is vannak, a maga szintjén. Egy embernek nagyon nehéz, márpedig sok tanító egyedül marad ezzel a feladattal. Mind amellett, hogy nagyon sok segítő gyógypedagógus van, nincs olyan rendszer, olyan segítő háló, ami teljesen, száz százalékosan biztosíthatná minden gyermeknek az integrációt.

Mennyire gyakori a fogyatékkal élők diszkriminációja az oktatási intézményekben? A maszol.ro október-novemberben foglalkozott egy üggyel, ahol a szülők tettek panaszt Down-szindrómás gyermekük új tanítónője ellen a diszkriminációellenes tanácsnál.

Remélem, hogy a mi intézményünkön belül nem beszélhetünk diszkriminációról. Más intézményekről, tekintettel a pozíciómra, nem szeretnék nyilatkozni. Azt viszont hangsúlyoznám, hogy a szülő sokszor nem úgy látja a gyermekét, mint amilyen, hanem amilyennek szeretné, ezért sokkal nagyobb az elvárásokkal fordul az oktatási intézmények felé. Sokszor nem látják be a szülők, hogy az ő gyerekük mire képes valójában, és sértve érzik magukat, azt mondván, hogy az ő gyereküket mellőzik, nem figyelnek rá eléggé, a pedagógust hibáztatják – keresik a bűnbakot –, amiért az ő gyerekekük nem halad, de éppen mert sajátos nevelési igényűek, a gyermeknek és a környezetének sem könnyű egyáltalán.

Úgy tudjuk, Kiss Elizeust a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolájába is elhozták próbaidőre.

Igen, és én úgy láttam, hogy Elizeus nagyon hamar feltalálta magát, jól beilleszkedett volna az itteni közösségbe. Abban az osztályban, ahová ő is járhatott volna, több Down-szindrómás gyermek is tanul. Illetve van egy tizedikes Down-os kislányunk is, aki már elsős korától itt jár, nagyon ügyes, és nagyon jól érzi itt magát. Mi sokáig úgy tudtuk, hogy Elizeus is nálunk kezdi az új tanévet, az évnyitó után is vártunk még rá, míg végül e-mailben kaptunk értesítést, hogy a szülők úgy döntöttek, inkább otthon tartanák a fiukat. Nagyon fontos a támogató család, viszont a képességei fejlődésére nézve nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, nem biztos, hogy minden területre kiterjed a szülő figyelme. A család általában óvó, védő környezetet biztosít, de néha túlságosan is kiszolgálja a gyermeket: nem tanulja meg, hogy felhúzza a cipőjét, felöltözzön, étkezzen egyedül. Itt, nálunk sem kell ezeket egyedül csinálnia, de a segítők, akik körülötte vannak, megpróbálják önállóságra tanítani, s azon kívül vannak tanórák is: matematikát, kommunikációt, írás-olvasást tanítanak, amennyit lehet, a gyermekek képesséégeinek megfelelő szinten.

Mi a helyzet azokkal a halmozottan sérült gyermekekkel, akiknek folyamatos felügyeletet kell biztosítani?

A Down-szindrómás gyerekek mind jogosultak személyi asszisztensre. Ha a szülő olyan időbeosztással és munkakörben dolgozik, megbízhat mást is azzal, hogy kísérje el az iskolába, hozza haza, foglalkozzon délután is a gyermekével, ez esetben nem a család, hanem az illető személy kapja meg az államtól a gondozásért járó összeget. A mi iskolánk bentlakásos, arra az időszakra, amíg állami bentlakásban van a gyermek, a személyes gondozói jogot a szülő vagy megbízott elveszíti, nem kapnak jutattást sem, csak majd nyáron, amikor újra otthon van a gyermek. Addig az állam a gyermekek száma szerint támogatja az iskolát, ahol ingyenes a szállás, az étkezés, az orvosi ellátás, ruhát, tanszereket kapnak ingyen, mindent biztosít az állam.

Azt természetesen nem tudjuk biztosítani, hogy minden gyermekre egy-egy személy vigyázzon, de van állandó, 24 órás felügyelet. A tanórákon tanitó tanárok mellett gyógytornász, logopédus, pszichológus, vagyis egész csapat foglalkozik a gyermekek fejlesztésével. Az éjszakai felügyelők vannak és szolgálatos pedagógusok, akik reggel segítenek az öltözködésben, mosakodásban, ott vannak az étkezésekkor, szabad foglalkozások alatt – ezeknek a gyerekeknek állandó segítségre van szükségük.

Hány bentlakó van jelenleg és milyen régiókból?

Tizenegy megyéből van most bentlakó gyermekünk: Szatmár, Bihar, Arad, Szilágy, Maros, Kolozs, Fehér, Kovászna, Hargita, Brassó. Fele a gyermekeknek Kolozs megyei, negyede Kovászna és Hargita megyéből érkezett. A hallássérültek azok, akik a legtávolabbról érkeznek, tekintettel arra, hogy nincs más magyar intézmény számukra. Körülbelül 300 km-ről jön a legtávolabbról érkező gyermek.

Mi olyan gyerekeket veszünk fel iskolánkba, akiknek valóban szükségük van speciális intézményre, itt kapják meg a lehető legjobb ellátást. Hetven gyógypedagógus dolgozik nálunk 140 gyermekkel, sok köztük a nagy tapasztalattal rendelkező szakember.