A nagy üzletláncok vezetőinek megkeresésével próbálja a magyar nyelv használatát ösztönözni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az akciónak pedig már az eredményei is látszanak: megjelentek a kétnyelvű feliratok is a székelyföldi bevásárlóközpontok némelyikében. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy következő lépésként a feliratok minőségéről is visszajeleznek a multi cégek illetékeseinek. Meglepő, elgondolkodtató választ kapott viszont arra, hogy ezek a vállalkozások az eddigiekben miért nem gondoltak a kétnyelvű kommunikációra.

Gondolom, nem idegenek tőled azok a szinte mémmé avanzsált fotók, amelyek már régóta terjednek a nagy bevásárlóközpontok kétnyelvűségéről – én főleg marosvásárhelyiekkel találkoztam –, amelyekből állandó vicc rovatot lehetne összeállítani. Az általatok indított akcióval mi változhat a bevásárlóközpontok ilyen irányú ténykedésében?

Mi elsősorban azért szólítjuk meg a cégeket, hogy használják a magyar nyelvet, hiszen elég sok hiányosság van ezen a téren. Kezdeményezésünk arra irányul, hogy mindenütt látható legyen a magyar nyelv.

A következő fázis az lenne, hogy megfigyeljük: milyen az a magyar nyelv, amit használnak. Úgy tudjuk, hogy az főként a cég belső adminisztrációs lehetőségein múlik, hogy a munkát hogyan és kinek osztja le, hogyan ad át egy ilyen feladatot a marketingosztálynak, amelynek ezt a rebrandinget kiviteleznie kell. Általában belső ügyük az, hogy ezt hogyan vezetik be, kihez fordulnak, milyen fordítóhoz. Mi ezt nem látjuk át. A kampányunk arra vonatkozik, hogy egyáltalán használják a magyar nyelvet, lévén hogy az egyáltalán nem volt jellemző eddig, hogy bizonyos multi cégek helyi kirendeltségei Székelyföldön olyan üzletet nyitottak volna, amelyben a kétnyelvű feliratozást eleve – már a megnyitáskor – alkalmazzák.

Kiket és konkrétan milyen kéréssel kerestetek meg, mire kaptatok ígéretet a nagy bevásárlóközpontoktól, ami a magyar nyelv használatát illeti? Például azt is érdekes volna tudni, hogy lesz-e állandó fordítójuk ehhez a tevékenységhez, vagy továbbra is a Google „szakértelmét” használják majd…

Eddig a Penny és Profi üzletláncot kerestük meg, hiszen mindkettő jelen van Székelyföld kisebb városaiban is, és egyáltalán nem kétnyelvűen indította boltjait a kezdetekkor. Mára ez a helyzet változott. A kampányunk kezdete óta elsőként a Penny tette meg a szükséges lépéseket. Őket kerestük meg elsőként, minden székelyföldi üzletvezető megkapta a levelünket és továbbította a központba, Bukarestbe. Viszonylag rövid idő alatt, pár héten belül attól számítva, hogy megkapták a beadványt, jött is a bukaresti válasz, hogy „maximális fontosságúként” kezeljék ezt a kérést – konkrétan így fogalmaztak egy belső levelezésben –, vezessék be a kétnyelvű feliratokat. Ígéretet is tettek arra, hogy június közepétől változás lesz ebben a tekintetben, amit már több városban meg is lehetett tapasztalni: a nagyobb termékkategóriák, illetve a bejáratnál elhelyezett mindenféle figyelemfelkeltő táblák már kétnyelvűek. Persze még nem teljes a kép, odáig még nem jutottunk el, hogy kétnyelvű legyen a címkézés is, konkrétan az áruk megnevezése a polcon. Ettől eléggé vonakodnak mondván, hogy kicsi a címke és nem fér el. De vannak erre jó példák, olyan üzletek, ahol már megoldották ezt és lehet rá hivatkozni.  

Következő lépésünkként a Pennynek visszajelezzük, hogy köszönjük a nyitottságot és megfogalmazzuk nekik az általunk tapasztalt hiányosságokat is.

Közben a Profi üzletlánc székelyföldi üzletvezetői is megkapták a levelünket, amelyet helységenként személyesen nyújtottunk át. Itt érdekes volt látni, hogy menetközben bevezették a magyar nyelv használatát bizonyos üzletekben, azonban nem egységes a szabályozás, úgyhogy valószínűleg másképp működtetik a hálózatukat: Székelyudvarhelyen több magyar felirat látható, Sepsiszentgyörgyön pedig nemrég vezették be a kétnyelvűséget a bejáratnál és a nagyobb termékkategóriáknál. Ez utóbbi hely üzletvezetője elmondta, hogy nemrég céges megbeszélést tartottak Székelyudvarhelyen, ahol maga is láthatta, hogy sokkal több a magyar felirat, és akkor rákérdezett: Sepsiszentgyörgyön tudnák-e ezt alkalmazni. Tehát, úgy tűnik, esetenként az üzletvezetőre bízzák, hogy ezt miként ülteti gyakorlatba. Ez az üzletlánc is a kétnyelvűség kiszélesítésére tett ígéretet a múlt héten, amikor a levelet átnyújtottuk.

Persze mi is rendszeresen látunk feliratokat, amelyek helytelenek, idegenek a magyar szemnek, és valószínű, hogy egy következő lépésünk az lesz, hogy ezekre is felhívjuk a figyelmet. Szerintem egy multinacionális cégnek kell hogy legyen – akár anyagi, akár humán erőforrásbeli – kapacitása arra, hogy ezt a kérdést megfelelően kezelni tudja.

Valószínűleg kevés helyen kérnek meg hivatásos fordítót erre, legalábbis a gyakorlat ezt mutatja. Itt a cél végül is az lenne, hogy minden ilyen cégnél legyen egy ember, akire rábízható ez a feladat, vagy legalább esetenként alkalmazzanak profi fordítót. Ez amúgy eléggé elhanyagolható kiadás lehet egy ilyen méretű vállalkozás esetén.  

Miért nem volt kézenfekvő az eddigiekben a kétnyelvűség megvalósítása? Azok közül, akik az említett fotókat megosztották, néhányan vélhetően panaszt is nyújthattak be, miszerint csúfot űznek a magyar fordításokból…

Erre nagyon egyszerű választ kaptunk az egyik helyről, és ez el is gondolkodtatott: azt mondták, hogy azért nem gondoltak erre, mert a kétnyelvű feliratokat „nem igényelte senki”. Eljöttek Székelyföldre boltot nyitni, meg is történt ez természetszerűen a román feliratokkal – mert azt gyárttatta le országos szinten az egyetlen marketingosztály, ami a cégen belül működik –, és eszükbe sem jutott, hogy magyarul is ki lehetne írni néhány dolgot. Ráadásul ott volt az is, amit ők a válaszban megfogalmaztak, miszerint ezt nem is kérte tőlük senki. Vélhetően egy-két vásárló havonta egyetlen alkalommal szólt valakinek a pénztárnál, de ez csak szóbeszéd maradt, mert a pénztárosok nem továbbították az üzletvezetőnek. És az sem biztos, hogy az utóbbi abban a helyzetben van, hogy maga tegyen ilyesmire javaslatot.

Meg aztán, ha a kifogásokat nem fogalmazták meg írásban, akkor annak nincs nyoma, nem kell vele foglalkozni. Úgyhogy ez az akciónk egyik legfontosabb tanulsága: le kell írni és oda kell adni, mert azzal már törődni is kell.

Ami szintén pozitív tapasztalat és erre némiképp számítottam is: a kereskedelemben, a versenyszférában az ilyen típusú igényekre sokkal érzékenyebbek és gyorsan válaszolnak, megoldást ajánlanak. A mi szerepünk azért is lehetett eredményes, mert a jól működő szervezeti hálózatunk révén személyesen juttattuk el a levelet, és mivel az üzletek több településen is megakapták, már kénytelenek voltak országos jelentőségű igényként értelmezni.

A Pennynél ráadásul az is érdekes és szép dolog volt, hogy nem csupán a székelyföldi boltokban kétnyelvűsített, hanem Nagykárolyban, Margittán, Érmihályfalván és Nagyszalontán is. Mi különben a levelünkben hivatkoztunk a közigazgatási törvényben szereplő 20 százalékos lakosságarányos nyelvhasználati küszöbre, de személyesen ezekben a városokban nem nyújtottunk át levelet, mert most elsőként Székelyföldre összpontosítottunk. Tehát az üzletlánc önszántából terjesztette ki a magyar nyelv használatát, amire az eddigiekben nem ösztönözte senki.

Említetted a kétnyelvűség iránti igény hiányát. Ezek szerint nem jelentett kevesebb vásárlót az, hogy a reklámújságokban vagy az üzletek polcain csak románul szólították meg az esetenként románul kevésbé jól tudó magyar vásárló Székelyföld-szerte…

Sajnos erre azt kell válaszolnom, hogy Székelyföldön vásárláskor továbbra is az ár a leginkább meghatározó. Mindenkinek elsőként a termékek ára számít, mindemellett pedig az is közismert, hogy az átlagbérek tekintetében is a sor végén kullognak a székely megyék. Így teljesen érthető, hogy nem létezik az a fajta vásárlói tudatosság, hogy egy üzletet esetleg azért kerüljünk, mert nem használ magyar feliratokat. Ezt a magatartást Európában már több helyen is el lehet képzelni, de nálunk még nem.

Erre nézve konkrét kutatások is vannak, és azért is merem ezt ennyire magabiztosan kijelenteni, mert korábban Csata Zsombor szociológus végzett ilyen témájú tudományos kutatást, ő nyilatkozott elsőként arról, hogy ez a jelenség így létezik. Egy komolyabb vásárlói bojkottra sem tudnánk felszólítani a székelyföldi lakosságot, hiszen gazdaságilag nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ennek hatása legyen.

Mi az üzletvezetőkkel folytatott tárgyalásaink során azt szoktuk elmondani, hogy gondoljanak arra: árujukat elsősorban egy magyar többségű vásárlói közösségnek adják el, amelynek a komfortérzete nő azáltal, hogy magyar feliratokkal találkozik a boltban. A másik mottónk, amit használunk, az a „pénzemért magyarul”, tehát ha magyarként bemegyek valahová vásárolni, akkor jogos elvárásom az, hogy azt anyanyelvemen tehessem. Tehát annak, aki üzleti tevékenységet űz ebben a régióban, alkalmazkodnia kell ehhez a jogos elváráshoz. És ismételten hozzá kell tennem: van erre nyitottság. Nyilván, plusz szervezést és pluszköltséget jelent, de mindkettő elmarad a más típusú beruházások mögött, amelyekkel egy ilyen cég általában számolni szokott. És persze kell mindehhez egy vezetői, tulajdonosi akarat és döntés is.

Az érthetőségen túl a magyar nyelv presztízsét is növelhetik, vagy éppen ellenkezőleg, csökkenthetik a nyilvános helyen használt feliratok vagy ezek hiánya. Ezt nem kell magyarázni például annak, aki országszerte bírósági úton veteti le az intézményekről a magyar feliratokat. De hogyan lehet rávenni, ránevelni a magyar közösséget arra, hogy anyanyelve visszaszorítását vagy hiányos használatát számon kérje?

Remélem, hogy kampányunknak a vásárlói igény megteremtése is egy pozitív hozadéka lesz – azon túl is, hogy reméljük: a bevásárlóközpontokban egyre több magyar felirat lesz. És amint említettem korábban: fontos, hogy igényeljük a magyar nyelv használatát. Ne csak szóban, hanem írásban is megfogalmazzuk, mert így komolyabban veszik, hiszen nyoma van, lehet rá hivatkozni és foglalkozni is kell vele.

Bármilyen üzletről, boltról legyen szó, ha a vásárlót zavarja, hogy nem lehet elolvasni a tájékoztatást magyarul is, akkor kérje, nyújtson be erről egy papírt. Én ezt biztatóan, ösztönzőleg mondom. Remélem, hogy kampányunk ahhoz is hozzásegít, hogy egyre többen megerősödjenek abban: ez egy jogos elvárás. Ráadásul azzal, hogy a kampányunkkal a szélesebb nyilvánosságban folyamatosan napirenden tartjuk ezt a témát, remélem, az egyéneknek is segítünk ilyen irányú igényléseikben. Ha nem is kérik minden esetben számon, de legalább az elvárás létrejöjjön, érezzék azt, hogy főleg Székelyföldön ez jogos, így pedig akár segíthetnek is abban, hogy a kétnyelvűség általános jelenség legyen.

Egy alkalommal, amikor a férjemmel hazafelé utaztunk, a Nagyvárad-Kolozsvár útszakaszon egy vendéglő menüjében annyi helytelen magyar fordítást fedeztünk fel, hogy önszorgalomból lefordítottuk helyesen a megnevezéseket. A vendéglő tulajdonosa megköszönte és még desszertet is kaptunk ajándékba a munkánkért. A szomorú az volt, hogy amikor egy év múlva visszamentünk oda, azt tapasztaltuk, hogy az étlap változatlan, még mindig ott voltak benne a helytelen fordítások, így igazából feleslegesen végeztük el a munkát. Ez nem egy pozitív példa, de mutatja azt is, hogy bőven van tennivaló. Lehetőségünk van arra, hogy nyitott szemmel járjunk és megpróbáljunk előidézni valamiféle változást, adott esetben a segítségünket is felajánlva.