Hegedüs: felújított műemlékeink Erdély versenyképességét növelik

Épített örökségünk nem lakatlan épületek összessége, hanem mindennapjaink szerves része. Megfelelő használatukkal munkahelyeket hoznak létre, piacot jelentenek a helyi termékek számára, növelik a versenyképességet, és megteremtik azt a helyi és regionális identitást, amely nélkül az európai identitás is szegényebb lenne – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla pénteken Szatmár megyében.

 

„Épített örökségünk, templomaink, kastélyaink és iskoláink olyan kincsek, amelyek közösségünk lelki, szellemi gyarapodását szolgálják, és amelyek továbbra is az erdélyi magyar lét legerősebb bástyái. Ezek az épületek nem romok és nem falak: legkézenfekvőbb jelei annak, hogy mit alkotott Erdélyben a magyar közösség az elmúlt ezer évben, s hogy jogunk van itt lenni. Az elmúlt 11 évben az Unió 168 millió euróval támogatta műemlékeink felújítását, ennyit a román állam 100év alatt sem költött a magyar épített örökségre. Nagykároly, a Károlyi-kastély tökéletes példája annak, hogy uniós alapokból milyen nagyszabású fejlesztéseket lehet kivitelezni. Öröm látni, hogy településeink fejlődnek, műemlékeink szépülnek, és válnak ismét közösségi terekké, egyre több fejlesztés teszi könnyebbé polgáraink életét” – mondta el az EP-képviselőjelölt.

A politikus Pataki Csaba, a Szatmár megyei tanács elnökének, Turos Lóránd szenátor, Erdei Dolóczki István képviselő és Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnökének kíséretében Tolnai István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesével és Kovács Jenő polgármesterrel találkozott Nagykárolyban. 

„Megmentett épületeink erősebbé, összetartóbbá tehetik közösségünket, munkahelyeket teremtenek. Szükségünk van azonban egy uniós programra, amely a megyei fejlesztéseket támogatja. Központosítás helyett az önkormányzatokat kell megerősíteni, ezáltal biztosíthatjuk közösségeink számára a fontos beruházások megvalósítását” – hangsúlyozta a politikus Szatmár megye legrégebbi műemléktemplománál, az ákosi református templomnál tett látogatásán, amelyet EU-s alapokból újítanak fel. „A fejlődés elkezdődött, de még rengeteg teendőnk van, 2021-től azonban csökkenteni akarják a támogatásokat, amelyek elengedhetetlenek a fejlődéshez. Egy erős magyar képviselettel azonban kiharcolhatjuk, hogy az EU megtartsa, sőt növelje a támogatásait. Május 26-án erről döntünk!” – tette hozzá.

Ezt megelőzően Hegedüs Csilla a Szatmári Református Egyházmegye esperesével, Király Lajossal találkozott, akivel a pályázás adta lehetőségekről és teendőkről egyeztettek. „Az elmúlt években megtapasztaltam, hogy hol nehezíti meg a pályázók életét a bürokrácia, és tudom azt is, hogy ezen változtatni kell. Ezt csak közösen tudjuk elindítani és sikerre vinni. Szakembereket kell meghívnunk Erdélybe, akik képzésekkel, tanácsadással segítik önkormányzatainkat, egyházainkat a sikeres pályázás érdekében” – mondta el a képviselőjelölt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?