Úgy tűnik, hogy az ukránok sorsfordító tél elé néznek, ugyanis egyszerre kezdett súlyossá válni szinte minden körülmény, amely Ukrajna további ellenállását meghatározza. Az oroszok fokozták a civil lakosságot és az ország működéséhez szükséges infrastruktúrát sújtó támadásokat, Trump az iráni háború gazdasági következményeitől szorongatva Putyinnal kötött üzletet, az európai vezetők pedig úgy próbálják támogatni Ukrajnát, hogy közben saját országaikban is egyre nagyobb problémákkal szembesülnek. Ma annak járunk utána, hogy hogyan érnek össze ezek a folyamatok a tél előtt, és mit jelent Ukrajna számára, ha a szövetségeseinek egyre sürgősebb lesz a saját problémáik megoldása. A kilátások mindenesetre nem túl biztatóak.

A napokban két nap alatt több mint hetven ember halt meg az orosz támadásokban Ukrajnában. Ezzel párhuzamosan fokozódnak az ukrán energiarendszer elleni csapások, vagyis a tél közeledtével egyszerre pusztítják a lakosságot és azokat a rendszereket, amelyek nélkül a lakosság mindennapi élete is egyre nehezebben fenntartható. Ennek a csapássorozatnak a logikája meglehetősen kegyetlen módon hatékony, ugyanis egy erőmű vagy egy fontos hálózati csomópont kiesése egyszerre befolyásolja az elektromos áramot, a fűtést, a vízellátást, a termelést és az állami szolgáltatásokat. A hátország megbénítása így olyan nyomást helyezhet az ukránokra, melynek elemzők szerint a fronton is lehet hatása. Ráadásul az energiarendszert egyszerre kell javítani és megvédeni, miközben a légvédelemhez szükséges eszközökért is a szövetségeseknél kell kilincselni. Szóval a tél ebben a háborúban konkrétan katonai és politikai tényezővé vált, és az oroszok láthatóan erre építenek az energia infrastruktúra intenzív bombázásával.

Trump és Zelenszkij újra egymásnak ugrottak

Trump közben az iráni háború miatt kialakult gázolajellátási problémák fogságába került, ugyanis a közelgő „midterm” előtt valamit kezdenie kell az üzemanyagárakkal, miközben Iránnal szemben nem sikerült olyan eredményt elérnie, amely rendezné az energiapiaci helyzetet. Ebből a szempontból a Putyinnal kötött dízelmegállapodás egy kényszerhelyzetben keresett kiút, melynek azonban Ukrajna számára nagyon kellemetlen következményei lehetnek. Az amerikaiaknak most szükségük lett az orosz üzemanyagra, az ukránok viszont éppen az orosz finomítókat támadják, hogy gyengítsék az oroszok háborús kapacitását. 

Vagyis ami az ukránok számára katonai érdek, az Trump számára belpolitikai problémává vált. Mivel Iránt eddig nem tudta rászorítani a számára megfelelő rendezésre, úgy tűnik, hogy Trump most ott próbál eredményt kikényszeríteni, ahol közvetlenebb eszközei vannak: Ukrajnánál. Zelenszkij élesen bírálta az oroszokkal kötött üzletet, mire az amerikai elnök azzal vágott vissza, hogy a békéhez Ukrajnának új vezetőre lenne szüksége. Ez elég világosan jelzi, hogy milyen tárgyalási pozíciót tulajdonít az ukránoknak, és mennyire kevés mozgásteret lát Zelenszkij számára. Putyin számára mindez meglehetősen pozitív és kellemes fejlemény.

A hírszerzés, mint politikai nyomásgyakorlás

A személyes támadásoknál azonban sokkal fontosabb kérdés, hogy meddig mennek el az amerikaiak a nyomásgyakorlásban. Sajtóbeszámolók szerint az amerikai tárgyalók nemrég már felvetették a hírszerzési információk megosztásának leállítását, amennyiben Ukrajna nem hagy fel az orosz finomítók elleni támadásokkal. Itt adódik számomra a kérdés, hogy az amerikaiak miért segítik egyáltalán ezeket a támadásokat, ha Trump közben éppen azok leállítását követeli? Fontos itt megjegyezni, hogy korábban az orosz energiaszektor gyengítése az amerikaiak számára is nyomásgyakorló eszköz volt, és már arról szóltak a beszámolók, hogy energetikai célpontokról adnak hírszerzési információkat Ukrajnának.

Csakhogy az iráni háború következményei közben megváltoztatták Trump érdekeit: az orosz üzemanyag-termelés gyengítése most már az amerikai árakat is befolyásolja. Az én értelmezésem szerint Trump egyelőre a támogatás megvonásának lehetőségével próbál engedményt kikényszeríteni, ugyanis amíg az információátadás folytatódik, annak leállítása felhasználható fenyegetés marad. Vagyis ugyanaz a függőség, amely eddig katonai lehetőséget biztosított Ukrajnának, most politikai nyomásgyakorlásra használható. Zelenszkij számára ennél rosszabb időzítést nehéz lenne elképzelni.

Közben Európa Patriotokat próbál előszedni régi raktárakból, vagyis a spanyol és görög légvédelmi készletekből próbál segítséget szerezni Ukrajnának. A beszámolók szerint uniós és NATO-tisztviselők egyaránt sürgetik a spanyolokat és a görögöket, hogy adjanak át rakétákat saját készleteikből. Felmerült olyan megoldás is, amelyben Ukrajna uniós hitelből finanszírozná az átadott mennyiség későbbi pótlását, vagyis a tagállamok most segítenének, majd később visszakapnák a készleteikből hiányzó eszközöket. Itt az iráni háború következményei megint tetten érhetők, ugyanis az iráni műveletek az amerikai légvédelmi készleteket is terhelik, miközben Ukrajna ugyanazokért a szűkös eszközökért versenyez. Szóval az ukránok számára most az a kérdés, hogy az európai raktárakban meglévő készletekből mennyi érkezik meg a nagy téli támadások előtt, ha egyáltalán.

Európai ígéretek, európai problémák

Az unió közben ténylegesen próbálja támogatja Ukrajnát, nemrég például a Bizottság több mint egymilliárd eurót folyósított csak drónokra és rakétákra. A kérdés azonban az, hogy a szükséges segítség időben megérkezik-e, és mennyire tartható fenn egy olyan Európában, amelynek vezetői otthon is egyre nagyobb nyomás alatt állnak. Nem mellesleg Ukrajnának közben újfent súlyos pénzügyi nehézségei is vannak, ugyanis az unió által nagy nehezen összehozott 90 milliárd eurós hitelkeret, (mely két évre szól), az idei szükségletekre már nem elég, és ezért a jövő évre szánt pénz egy részét is előre kérik az ukránok. Szóval ez is mutatja, hogy a helyzet súlyos, és a háború folytatásának pénzügyi feltételeit is egyre nehezebb biztosítani.

Ebben a helyzetben szinte komikus, hogy Macron továbbra is az európai fellépés egyik főszereplőjeként beszél Ukrajna megsegítéséről, pedig közben Franciaországban országos diáktüntetések zajlanak az iskolák állapota, az oktatás finanszírozása és a túlterheltség miatt, súlyos erőszakkal egyetemben. Mindenesetre bizarr, amikor valaki Európa stratégiai jövőjét akarja rendezni, miközben nála otthon extrém erőszakos összecsapások vannak az utcán. A külpolitikai ambíció és a belpolitikai teljesítmény között mindenesetre elég nagy lett a távolság. A gazdasági stagnálás miatt egyre nehezebb politikai feladat Németország számára is a további segélyek vállalása, vagyis a segítség egyelőre folytatódik, de a mögötte álló kormányok saját politikájuk eredményességéről egyre nehezebben győzik meg a választóikat.

Ukrajna jöhet, a mezőgazdasága csak feltételekkel

Mindeközben az Európai Bizottság azt is jelezte, hogy Ukrajna csatlakozása esetén sem lenne magától értetődő az ország mezőgazdaságának teljes hozzáférése az uniós piachoz. Ez egyelőre javaslat, de mögötte nagyon is konkrét gazdasági érdekek vannak. Én mindig is azt gondoltam, hogy az ukrán csatlakozás nem érdemalapú, hanem stratégiai célú, csakhogy most kezdtek a gyakorlati problémák a felszínre jönni, ahogy sorra napirendre kerülnek a különféle tárgyalási fejezetek. Eddig könnyű volt elvi alapon promoválni a csatlakozást, most azonban egyre világosabb, hogy a stratégiai cél önmagában nem oldja meg a gyakorlati részt. Ukrajna csatlakozása a jelenlegi szabályok változatlan alkalmazása mellett alapjaiban borítaná fel a mezőgazdasági támogatások elosztását, ráadásul az ukrán termelők több szempontból is jelentős versenyelőnnyel léphetnének be a közös piacra, tekintve, hogy az ukrán előállítási folyamatok nem tükrözik azokat a jelentős élelmiszerbiztonsági megkötéseket, melyek az unió termelőire vonatkoznak.

Ez már lassan a végjáték?

Ebben a helyzetben felmerül, hogy az orosz brutalitás fokozása talán már a végjáték része lehet, ugyanis a civil infrastruktúra rombolása és a tél kihasználása tovább szűkítheti az ukránok lehetőségeit éppen akkor, amikor a külső támogatás is bizonytalanabbá válik. John Mearsheimer szerint az oroszok előbb-utóbb „ugly victoryt”, vagyis csúnya győzelmet fognak aratni. A fentiek alapján érthető, hogy miért tartja valószínűnek: Ukrajna lehetőségeit egyre inkább a külső támogatás korlátai határozzák meg. Egy ilyen „csúnya” győzelem ráadásul nem feltétlenül jelentene tartós rendezést, sokkal inkább egy súlyosan meggyengült Ukrajnát és hosszú távon fennmaradó konfliktust az oroszok és a Nyugat között.

Az ukránok előtt jelenleg egyszerre több, szinte lehetetlen feladat áll: előteremteni a szükséges pénzt, fenntartani az ország működését az intenzív orosz hátországi támadások alatt, megszerezniük a hiányzó légvédelmi rakétákat és elkerülniük, hogy az amerikaiak tovább szűkítsék a katonai lehetőségeiket. Zelenszkijnek mindezt úgy kellene megoldania, hogy az amerikaiaknak az orosz üzemanyag-ellátás biztosítása miatt érdekük lett az ukrán csapások korlátozása. Vagyis az amerikai és az ukrán érdekek ezen a ponton közvetlenül ütköznek, miközben Trumpnak van eszköze nyomást gyakorolni az ukránokra, Zelenszkij viszont aligha tudja rövid időn belül máshonnan pótolni az amerikai támogatást. Szóval Ukrajna sorsfordító tele részben arról is szól majd, hogy meddig tartható fenn az ellenállás, ha annak feltételeit olyan egyre élesebben megnyilvánuló nagyhatalmi érdekek határozzák meg, amelyekre az ukránoknak egyre kevesebb befolyásuk van.