Hosszú ideje van már a magyar közösség számára megterhelő módon jelen az AUR képviselője, Dan Tanasă a román közéletben. Hosszú ideje rombolja a román és magyar közösségek jó viszonyát azzal, hogy egyfajta dzsihádot hirdetett a magyar nyelv, a magyar feliratok, a magyar szimbólumok és úgy általában minden és mindenki ellen, ami és aki magyar. Tevékenysége messze megelőzte az AUR létrejöttét, a később létrejött AUR lényegében már csak a magyarellenes figurák gyűjtőhelyeként országos politikai platformot biztosított egy olyan közéleti szereplő számára, aki már jóval a párt megjelenése előtt ugyanebből a témából építette fel ismertségét, elnyerve így a magyar közösség tagjai között a megélhetési provokátor jelzőt.

Tanasă már 2008-tól kezdődően intenzív magyarellenes aktivizmust folytatott, majd 2014-ben létrehozta az Asociația Civică pentru Demnitate în Europa, vagyis az ADEC nevű szervezetet, amely ezután sorozatos közigazgatási és bírósági eljárásokat indított székelyföldi önkormányzatok ellen magyar nyelv- és szimbólumhasználat ügyében, nagy sikerrel egyébként. Csak évekkel később, 2020-ban lett parlamenti képviselő az AUR színeiben. Amikor ma Dan Tanasăt az AUR egyik legismertebb és leghírhedtebb magyarellenes hangjaként látjuk a parlamentben, valójában egy legalább másfél évtizedes történet legújabb fejezetét látjuk.

Ennek ellenére soha nem hallottunk egyetlen fajsúlyos román politikai szereplőt vagy köztiszteletben álló közéleti személyiséget sem elhatárolódni Tanasă retorikájától és tevékenységétől, sőt, leginkább cinkos csendet és hallgatólagos egyetértést láttunk, valamint azt, hogy az igazságszolgáltatás rendre olyan döntéseket hozott, melyek mindig a Tanasă által alapított szervezet javára dőltek el, a magyar nyelv és a magyar szimbólumok kárára.

Egyáltalán nem alakult ki körülötte országos felháborodás a magyar feliratok eltávolítását célzó perek miatt, nem lett komoly közéleti ügy abból, hogy évekig magyar szimbólumok, kétnyelvű táblák és kisebbségi nyelvhasználat ellen folytatott politikai és jogi hadjáratot, és soha senki nem ütközött meg azon, hogy Tanasă milyen agresszív és primitív módon nyilatkozik a magyar közösség tagjairól. Sokkal inkább a csend volt jellemző. Olyan csend, amelyet mint mondtam, az érintett magyar közösségből nézve nehéz másként érzékelni, mint cinkos hallgatásként vagy legalábbis hallgatólagos elfogadásként.

Ennek fényében különösen beszédes, mi történt akkor, amikor Tanasă a tavalyi év során a Romániában dolgozó ázsiai munkavállalókat vette célba. Arra szólította fel a románokat, hogy utasítsák vissza a rendelést, ha azt nem román futár szállítja ki. Ezúttal a reakció szinte azonnali volt. A Diszkriminációellenes Tanács hivatalból eljárást indított, egy rendőr feljelentést tett, az USR ifjúsági szervezete Tanasă lemondását követelte, közéleti szereplők sora határolódott el a kijelentésektől, a nagy hírtévék tárgyalták az esetet a kibeszélős műsorokban, majd miután egy bangladesi futárt Bukarestben az utcán megtámadtak, Nicușor Dan államfő is nyilvánosan elítélte az idegengyűlöletet és arra figyelmeztetett, hogy a gyűlöletkeltő szavaknak valós következményeik lehetnek. Még az AUR-on belül is akadt olyan képviselő, aki nyilvánosan szembement Tanasă álláspontjával.

Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy Tanasă tevékenysége ne lenne ismert a román politikai osztály vagy a román közélet számára, hanem arról, hogy nem vesznek tudomást a magyarokkal szembeni visszaéléseiről, és nem tesznek semmit ez ellen, sőt, az állam különféle szervei kimondottan segítik a tevékenységét. Beszédes és sokatmondó, hogy a román közvélemény egy dél-ázsiai futár elleni uszításban helyesen felismerte a veszélyes és elítélendő jelenséget, miközben ugyanennek a politikai módszernek és retorikának a magyar közösséggel szembeni alkalmazását hosszú éveken keresztül természetes háttérzajként tudta és tudja ma is kezelni.

Igy válhatott lényegében valóra az, hogy egy közismert magyarellenes agitátor karriert csinálhatott a magyargyűlöletből, anélkül, hogy valaki ezt valaha szóvá tette volna, vagy visszásnak találta volna a román fősodratú médiában vagy a román politikai osztály tagjai közül. Ehelyett a fősodratú pártok maguk is nagyban hozzájárultak eme nacionalista háttérzaj felerősítéséhez. Szinte nincs is olyan román politikai szereplő, aki egy adott ponton ne rúgott volna bele az erdélyi magyarokba, Johannistól Antonescuig, Pontától Ludovic Orbanig hosszú a lista. Ami közös volt ezekben a megnyilvánulásokban, hogy egyetlen említett politikai szereplő sem habozott soha felhasználni a magyar kártyát, ha a politikai érdek ezt megkívánta. 

Releváns és recens példa a volt államelnök, Băsescu múlt heti megszólalása, aki egyenesen azt követelte a kurrens kormányválság kapcsán, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a kormányalakítási tárgyalásokban, azon egyszerű oknál fogva, hogy magyar politikai tömörülés. Igazán nincs, amit csodálkozni azon, ha a román társadalomban egyre jobban elharapódzik nem csak a magyarellenesség, hanem a legionárius ideológia, ha reneszánszát éli a nacionálkommunizmus, és egyformán helye van az idegengyűlölet retorikájának mind a közösségi, mind a fősodratú médiában.

Sajnálatos, és sokat elmond a román politikai közhangulatról és körülményekről, hogy egy személy karriert tud csinálni a magyarellenességből, abból, hogy az életét a magyar feliratok és a magyar szimbólumok eltávolítására tette fel, abból, hogy rendszeresen kirohanásokat intéz a magyar közösség és a magyar nyelv ellen. Ez szegénységi bizonyítvány a román közéletről és annak minőségéről. A kérdés tehát már régen nem csak az, hogy Dan Tanasă milyen felforgató tevékenységet folytat és hogy ez mennyire káros a közösségek együttélésének harmóniája szempontjából. Politikai múltja kellően dokumentált ahhoz, hogy erről mindenki kialakíthassa a saját véleményét. A sokkal kellemetlenebb kérdés az, hogy a román politikai és értelmiségi közélet hogyan tudott s tud másfél évtizeden keresztül együtt élni ezzel a jelenséggel, majd hogyan tudta nyugodtan végignézni, ahogy az a politikai perifériáról eljut egészen a román parlament pulpitusáig.

Mert végső soron nem csak Dan Tanasă mondatai minősítik a román közélet állapotát, hanem az is, hogy kik maradnak csendben ezek után.