Az előrehozott választások árnyékában
Románia politikai válsága elért ahhoz a ponthoz, mely során a politikai szereplők közti vita annyira elmérgesedett, hogy egyre inkább úgy tűnik, nem lehet az eddigi bevált receptekkel orvosolni a helyzetet. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok alapján egyre inkább két politikai forgatókönyv körvonalazódik: egy PSD–AUR együttműködésre épülő kormány, vagy pedig az ország rálép az előre hozott választások felé vezető útra. Lássuk a részleteket.
Itt a kormány, hol a kormány?
A legújabb kormányfőjelölt, Siegfried Mureșan jelölése korántsem nem oldotta meg a válságot, hanem mélyítette s még jobban felfedte a parlamenti erőviszonyokból fakadó, négy hónapja feloldatlan patthelyzetet. A PNL, az USR és az RMDSZ együtt sem rendelkezik a kormány beiktatásához szükséges 233 szavazattal. A PSD világossá tette, hogy jelenlegi formájában nem szavazza meg a Mureșan-kormányt, miközben az AUR sem támogatja azt. Mureșannak így több mint hatvan további parlamenti szavazatot kellene megszereznie ahhoz, hogy kormánya átmenjen, ami teljességgel lehetetlen, tehát ez a próbálkozás hamvába holt már most.
.jpg)
Kelemen Hunor arról beszélt, hogy amennyiben kiderül, nincs meg a 233 szavazat, meg kell fontolni, van-e egyáltalán értelme elvinni a kormányt a parlamenti szavazásig. Azt is felvetette, hogy ilyen helyzetben Mureșan számára racionálisabb lehet visszaadni a mandátumát, mint 160–170 szavazattal látványosan elbukni. Az RMDSZ ugyanakkor szolidáris a PNL-vel és az USR-vel, kész a parlamenti szavazásig kitartani Mureșan mellett.
Egy újabb jelölés csak időhúzás lenne?
Románia alkotmánya szerint az államfő akkor oszlathatja fel a parlamentet, ha az első bizalmi szavazási kérelemtől számított hatvan napon belül nem sikerül kormányt alakítani, és a parlament legalább két beiktatási kérelmet elutasított. Az Adrian Veștea által javasolt kormány június 22-én már elbukott a parlamentben. Ez volt az első ténylegesen elutasított beiktatási kísérlet. Eugen Tomac korábbi kijelölése önmagában nem számít ilyennek, mivel kormánya nem jutott el parlamenti szavazásig. Ezért Mureșan esetleges parlamenti veresége már egészen más helyzetet teremtene, ez lenne a második elutasított beiktatási kérelem, vagyis teljesülne az előre hozott választások egyik legfontosabb alkotmányos feltétele. A parlament feloszlatása ugyan ekkor sem automatikus, az alkotmány szerint az államfő mindössze feloszlathatja a parlamentet, de politikailag megnyílna az út az előrehozott választások előtt.
Ha viszont Mureșan még a parlamenti szavazás előtt visszaadja a mandátumát, majd Nicușor Dan újabb miniszterelnök-jelöltet nevez meg, akkor is marad a fennálló helyzet, hiszen a jelenlegi parlamentben továbbra sincs világos és stabil kormánytöbbség. Hacsak nem kerül sor az AUR és a PSD nyilvános összeborulására.
PSD–AUR-kormány lehetősége?
Sorin Grindeanu PSD elnök ugyanis tegnap este már kifejezetten nem zárta ki egy PSD–AUR-kormány létrejöttét. Sőt, azt mondta, hogy egy ilyen kabinet parlamenti elfogadásának „nagyon nagy” esélye lenne, mert bár a két pártnak együtt sincs meg önmagában a 233 szavazata, a parlamentben mintegy hatvan független, illetve pártfrakcióhoz nem tartozó képviselő és szenátor található. Ahhoz, hogy ennek a közeledésnek a hátterét értsük, vessünk egy pillantást arra, hogy kik Grindeanu mellett a PSD fő korifeusai. A Vasilescu-Manda házaspár, melyből a feleség, Olguta Vasilescu a Nagy Románia Pártban (PRM) kezdte politikai pályafutását: 1991-ben a PRM alapító tagja volt, később a párt ifjúsági szervezetét vezette, 2000 és 2004 között pedig a PRM szóvivője volt. Csak 2007-ben távozott a pártból és csatlakozott a PSD-hez.
Vagyis, a Manda-Vasilescu házaspár ideológiai betagoltsága egyáltalán nem áll messze az AUR-étól, sőt, ugyanazon gyökérből nőtt ki mindkettő. Rossz nyelvek szerint a PSDt az olténiai szárny uralta le, s ők azok, akik általában nyeglén nyilatkoznak az előre hozott választásokról is, nekik aztán tényleg nincs vesztenivalójuk e tekintetben. Az előre hozott választások legnagyobb akadálya ugyanis a képviselők egyéni mandátumának az idő előtti megszűnése, amit természetesen egyetlen képviselő sem támogat. Ugyanakkor a mezei képviselőknek, vagyis pont azoknak, akiknek az újabb mandátuma kérdéses, van a legkevesebb beleszólása a pártok vezetésének a döntéseibe.
A pártokban a döntéseket egy szűk réteg, a frakcióvezetés és egyes nagy befolyással rendelkező területi elnökök hozzák, semmi esetre nem a képviselők nagy többsége. Főleg nem a PSD-ben vagy az AUR-ban. Az egyéni képviselők lázadásának a megelőzése volt e tekintetben az az AUR döntés, hogy a Vestea kormány megszavazásán még a teremben sem tartózkodhattak, mert az AUR vezetése attól tartott, jogosan, hogy egyes képviselőkkel a leendő kormányfő (vagy más) titokban már egyeztetett. (Erre utal az a nyilatkozata Vesteának, hogy neki az államelnök azt mondta, megvan a többség.)
Románia így különös politikai fordulóponthoz érkezett. Ha Mureșan összeszedi a szükséges szavazatokat, a jelenlegi válság legalább átmenetileg lezárulhat. Ha nem sikerül, és kormánya elbukik a parlamentben, az ország egy lépéssel közelebb kerül ahhoz a helyzethez, amelyben az államfő már feloszlathatja a parlamentet. Ezzel párhuzamosan azonban ott van egy másik, sokak által egyre többet lebegtetett és emlegetett lehetőség: egy olyan PSD–AUR-többség létrehozása, amely néhány hónappal ezelőtt még elsősorban politikai spekulációként volt számontartva, most viszont már maga a PSD elnöke sem zárja ki.
Az államfő csak ront a helyzeten?
A kialakult helyzetben azonban nem lehet megkerülni Nicușor Dan felelősségét sem. Az államfő az elmúlt hónapokban olyan politikai manőverek sorát hajtotta végre, amelyek jelentős részben hozzájárultak a mostani patthelyzet kialakulásához. Az első súlyos hiba a Bolojan-kormány bukása körül történt. A PSD ugyan saját politikai döntéseként vonta meg támogatását a kormánytól, majd az AUR-ral együtt megszavazta a bizalmatlansági indítványt. Viszont már akkor megjelent az az értelmezés, hogy Nicușor Dan lényegében politikai jóváhagyását adta a PSD akciójához, mert Bolojanban vetélytársat látott a második elnöki mandátumára nézve.
Ezután következett Adrian Veștea jelölése. Nicușor Dan úgy nevezett ki egy PNL-s politikust miniszterelnök-jelöltnek, hogy erről előzetesen nem egyeztetett a párt vezetésével, s lényegében belekontárkodott a PNL belső struktúráiba, amivel aztán végérvényesen magára haragította a liberálisokat. Vagyis az államfő súlyosan megrontotta a viszonyát éppen azzal a PNL-vel, amely nélkül egy jobbközép konstrukció aligha lehetséges. Még Siegfried Mureșan mostani jelölésénél is megismétlődött ugyanaz a helyzet: a PNL vezetését ismét nem tájékoztatta előzetesen, Bolojan mindössze körülbelül fél órával a bejelentés előtt értesült Mureșantól az elnök szándékáról, tehát az elnök megismételte a bizarr közjátékot.
Vannak jelei annak, hogy az elmúlt négy hónapban mélyült a harag és a szembenállás a politikai szereplők között, nemrég maga az elnök is elismerte, hogy a jelenlegi helyzetben az előre hozott választások lehetőségét nem lehet már kizárni. A kérdés tehát az, hogy az államfő képes-e még megakadályozni azt a forgatókönyvet, amelyet saját nyilatkozata szerint mindenáron el szeretne kerülni. Mert miközben állítólag egy működő parlamenti többséget keres, politikai manővereivel folyamatosan ront a helyzeten.
Ne hagyjuk említés nélkül azokat az értesüléseket sem, melyek szerint az elnök titokban találkozott Simionnal. Az elnök tagadta a találkozót. Simion viszont, amikor többször is egyenesen megkérdezték róla, se nem tagadta, se nem cáfolta, de félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy igenis találkoztak. Ha a találkozó valóban megtörtént, az még érdekesebbé teszi a jelenlegi helyzetet. Miről tárgyalt egymással a köztársasági elnök és annak a pártnak a vezetője, amely most a leghatározottabban követeli az előre hozott választásokat? És hogyan illeszkedik mindez abba a politikai játszmába, amelyben egy PSD–AUR-kormány lehetősége időközben már nem puszta spekuláció?
A Georgescu mellékszál, furcsa időzítés?
A történetnek van még egy különös időzítésű mellékszála. A napokban a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség házkutatásokat tartott Călin Georgescunál, majd hatósági felügyelet alá helyezték a volt elnökjelöltet, aki egy 1,1 millió eurós csalási ügyben gyanúsított. A nyomozás alapját képező történet évekkel korábbi, a vád cselekménye 2021-re nyúlik vissza. Ismerve a román politikai körülményeket, ez a mostani időzítés kérdéseket vet fel. Pont akkor került újra reflektorfénybe Georgescu, amikor az AUR előre hozott választásokat követel, Simion és az államfő állítólagos háttértárgyalásairól jelennek meg hírek, és a politikai pártok egy új többség összerakásával próbálkoznak, amit egyik felől a PSD akadályoz, másik felől az AUR maga az akadály.
A román politikában, ahol az ügyészségi és titkosszolgálati ügyek időzítése sokszor része a politikai vitáknak, a kérdés felvetése aligha indokolatlan, nem mellesleg furcsa hangfelvételek kerültek napvilágra, melyeken Georgescu arról beszél, hogy neki az volt szerepe, hogy leleplezzen „mindenkit, beleértve Simiont.” Túl sok egyszerre mozgó összetevő ez ahhoz, hogy az államfő szerepét egyszerűen a pártok fölött álló, közvetítő szerepére lehessen redukálni. A káosz és a bizonytalanság egyre nagyobb, a helyzet egyre átláthatatlanabb, reméljük, hogy az a médiacirkusz, ami most Georgescu őrizetbe vételét övezi, újfent nem az AUR népszerűségének tesz majd jót.
CSAK SAJÁT