Egyre több, tárgyilagosnak tekinthető tudósítás szerint az Amerikai Egyesült Államok a káosz peremén imbolyog, politikailag, kulturálisan és gazdaságilag. Ennek ellenére vagy éppen ezért, tovább élezi az oroszokkal való viszonyt. A fő ok Ukrajna, melyet a Németországon át vezető Balti-tengeri Nyugati Áramlat nevezetű kőolajvezeték – elvileg küszöbön álló – üzembe állítása gazdaságilag katasztrofális helyzetbe hozhatja, hiszen az ukrán gazdaság szinte kizárólag az orosz gázvezetékből származó jövedelmekre épül. Ha az északi áramlat beindul, Ukrajna kilátástalan helyzetbe kerülhet.

Ezt a helyzetet amerikai titkosszolgálati források szerint Putyin Oroszországa arra használhatja fel, hogy „visszafoglalja” orosz többségű keleti tartományait, melyeket Ukrajna máig nem volt képes tényleges fennhatósága alá kényszeríteni.

A sajtó hatalmas mérvű orosz és hasonló nagyságrendű ukrajnai háborús készülődésekről tudósít.

Korábban – Trump alatt – Amerika embargó alá helyezte a gázvezeték kivitelezésében részes német vállalatot, és magát Németországot is súlyos retorziókkal fenyegette meg. Ezek egy részét kereskedelmi vonatkozásban életbe is léptette. A németek azonban nem engedtek. A kivitelezést a továbbiakban az oroszokra bízták, akik be is fejezték a beruházást. Ami érthető, hiszen az ukrajnai vezetékkel – Ukrajna közismerten amerikai befolyás alatt áll. Amerika Európát bármikor elzárhatta az orosz gáztól, s ezzel – a kialakuló válsághelyzet nyomása alatt – bármiben ráerőltethette volna akaratát Európára. Azaz zsarolhatta volna az Uniót.

Közben az új amerikai elnök, Joe Biden bizonyos mértékig visszakozott. Angela Merkellel, aki ugyan a gázvezeték kérdésében – nem lényegi vonatkozásokban – fenntartotta korábbi álláspontját, megegyezésre jutott abban, hogy addig, amíg Németország nem járul hozzá tetemes összegekkel (200 000 milliárd dolláros gazdasági segéllyel és zöld energiát termelő vállalatok létrehozására irányuló 175 milliárdos beruházással) addig a gázvezeték üzembeállításáról szó sem lehet. Az amerikaiak azt is előírták, hogy a vezeték európai részét birtokló svájci székhelyű vállalat mellett egy inkább kézben tartható német tulajdoni vállalat is létrejöjjön. Közben különféle jogviták is kialakultak, melyeket a közismerten szociáldemokrata-zöld befolyás alatt álló Európai Központi Bíróságnak kell eldöntenie. Hogy hogyan, az aligha lehet kétséges…

A vezetéknek Németországon belül – Merkel távozása után – már nagyhatalmú ellenfele is támadt, a külügyminiszteri székre esélyes Annalena Baerbocknak, a Zöld Párt társelnökének személyében. A zöldek környezetvédelmi, emberjogi és politikai okokból kezdettől ellenezték a beruházást. Az ellenzők azzal vádolják Oroszországot, hogy a gázárakkal pókerjátszmát játszhat. Európát és Ukrajnát energetikai eszközökkel kényszerítheti neki kedvező engedményekre. Azaz zsarolhat…

Ma már az ukrán nagykövet egyenesen a Nyugati Áramlat betemetését tartja megoldásnak. S azt állítja, hogy a németek megszegték a megegyezést, még meg sem indították a tárgyalásokat az amerikai nyomásra beígért segélyekről. Erre fel Biden is azzal vádolja Németországot, hogy megszegte ígéreteit, s kezdődik elölről a fenyegetődzés. Az amerikaiak úgy vélik: az oroszok nem engedhetik meg maguknak hogy az ukránok jogát megkérdőjelezzék, hogy a tranzit-állam gyanánt működtessenek. (Bár nem teljesen világos, hogy az amerikaiaknak mi közük lehet ahhoz, hogy megszabják az oroszoknak, hogyan és kinek adják el a tulajdonukat képező kőolajat.)

Az amerikaiak az orosz mozgósítások hírére viharos iramban fegyverzik fel a legkorszerűbb amerikai fegyverekkel az ukrán hadsereget. Hogy ki készül (az ukránok esetében pusztán az orosz többségű ukrán területek elleni, az oroszok esetében a kisebbségi jogokat lábbal tipró Ukrajna elleni) agresszióra, nehezen eldönthető. Az egyik fél nyilvánvalóan a másikat provokálja…

És közben mindenről szó esik, csak éppen arról nem, hogy mi lesz az európai népességgel, ha nem juthat orosz földgázhoz, és mi lesz a sorsa a több tízmilliós ukrajnai orosz kisebbségnek (és nem csak), ha az – önmagát demokráciának álcázó – ukrán fasizmus diadalmaskodik?

S zajlik mindez a Nyugat-Európát elöntő emberjogi diskurzus hátterében, illetve paravánja mögött. Így aztán azt a kérdést sem érdemes feltenni, hogy kinek van igaza. Két olyan állam ürügyén folyik a groteszk és életveszélyes huzavona, melyek egyaránt megsértik az állampolgári és/vagy a kisebbségi jogokat.

S az a tény is önmagáért beszél, hogy a demokrácia és az emberi jogok élharcosa, az Amerikai Egyesült Államok annak az államnak az oldalán áll, mely saját állampolgárai ellen háborúzik. (Nesze neked demokrácia!) S az európai államoknak (mint egyébként gyakorlatilag semmit) az amerikai támogatás miatt ezt a konfliktust sem sikerül valamiféle kompromisszumos megoldással megoldaniuk. Pedig tisztességes nemzetközi ellenőrzés alatt álló népszavazással kezdettől megoldható lett volna. A népszavazás azonban nagyhatalmi szemszögből nem demokratikus. A háborúra való közvetett vagy közvetlen felbujtás annál inkább…

És közben dúl az energiaválság, a klímaválság, a megfékezhetetlennek tűnő világjárvány… Világ szerint tova!

Megáll az ember esze.

(Címlapfotó: vezetékek az Északi Áramlat 2-höz. Fotó: Wikimedia Commons)