A magyarországi helyzet bennünket, határon túli magyarokat is gondolkodóba ejthet. A közelgő választások és a gyakorlatilag évek óta folyó választási kampány furcsaságai felvetik a kérdést, hogy voltaképpen mi is a tétje egy választási kampánynak. Az eddigi jelek arra utalnak, hogy Magyarország esetében kizárólag a hatalom megszerzése, illetve megtartása.

Ez esetben azonban a hatalom eszközből puszta céllá alakul. Ez pedig nem a demokratikus, hanem a diktatúrára törekvő társadalmak alapvető jellemzője. Normális demokráciákban a küzdelem elvekért zajlik. A választóközönségnek azt kell eldöntenie, hogy az éppen adott bel- és külpolitikai helyzetben melyek azok az elvek (implicite ideológiák), melyek az éppen hatalmon lévők kormányzása alatt, sőt gyakorta a kormány módszereinek következtében felmerültek. Az, hogy a helyzet normalizálásához, vagy az éppen adott normalitás fenntartásához szükséges elveket ki fogalmazza meg, azaz ki az, akit a választópolgár a választási programok közti döntés aktusával hatalomra juttat, másodlagos kérdés.

A lényeg a társadalmi rendszer stabilitásának megőrzése.

Hogy Magyarországon valami nagyon nincs rendben, arra világosan utal, hogy az a szélsőségesen baloldali Gyurcsány Ferenc, aki a magyar állampolgárságról szóló népszavazást is elutasította, majd az országot mély válságba juttatta, valamiféle választási szövetségre lép, azzal a szélsőjobboldali (vagy egykor) szélsőjobboldali Jobbikkal, mely kisebbségellenes, sőt a határon túli kisebbségeket is gyakorta kínos helyzetbe hozó búsmagyar propagandájával próbálta a maga oldalára állítani a választókat.

A két pártalakulatot tehát hosszú éveken át kibékíthetetlen ellentét állította szembe egymással. Volt is köztük bőven adok-kapok. Voltaképpen a köztük zajlóküzdelmek honosították meg a magyar politikában azt a minősíthetetlen nyelvezetet, mely mára már kezd általánossá válni.

Merthogy bekövetkezett az elképzelhetetlen. A szélsőbal és a szélsőjobb választási szövetségre lépett egymással. Hogy mi lehet egy ilyen szövetség voltaképpen célja, aligha lehet rejtély: kizárólag a hatalom megszerzése. A szövetségesek logikája még csak a hatalom megtartásának lehetőségeire sem terjed ki. Lesz ahogy lesz, csak a hatalom a kezükbe kerülhessen. Az minden eszközzel megtartják majd, miközben a mai hatalom képviselőit eltakarítják az útból. Kirekesztik őket az adminisztrációból, marginalizálják, rácsok mögé rekesztik.

S e szándékaikból titkot sem igen csinálnak. Voltaképpen politikai programot sem kell összeállítaniuk, hisz azzal kár vesződni, azt a Nyugat (azaz a brüsszeli bürokrácia) szinte betű szerint előírja számukra. Igazában győzelmi esélyeiket sem a választóközönség meggyőzésére, hanem a Nyugat egyértelmű támogatására alapítják. A magyar választási kampány végeredményben nem is Magyarországon, hanem az EU intézményeiben, illetve a nagy német, francia, holland, svéd és egyéb lapok hasábjain zajlik. Hogy csak egy időben közeli példát említsek. A német sajtó arról ír, hogy Szlovénia maholnap valamiféle Magyarország-kópiává válik. „Az ország, mely a következő ciklusban az Európai Tanács elnöki tisztjét fogja betölteni nagyon rossz ómen Európa számára” – írja az egyik vezércikkíró. Azaz: Európában minden rossz forrása Magyarország. Az ember csak akkor hökken meg, amikor a cikk szerzőjének a nevére esik a tekintete. Az illetőt ugyanis László Andornak hívják. Magyar á, hosszú ó.

Vége-hossza nincs a hasonló írásoknak, melyekben a magyar politikai élet szereplői magyar politikai ellenfelüket a nyugati sajtóban antidemokratának, korruptnak, nacionalistának, és „tudj’ az Ördög” még minek nem nevezik.

No és akkor mi van, kérdezheti az olvasó. A választást nem a nyugati lapok olvasótábora, vagy szivárványszínű aktivistái, hanem a magyar szavazótábor fogja eldönteni. Igen ám csakhogy a Magyarországról származó cikkek a magyarországi szélsőségesen bal-jobb koalíció sajtójában, melyet a nyugati propaganda nemlétezőnek tekint (lásd a sajtószabadsággal kapcsolatos vádakat) nyugati lapokból vett idézetekként jelennek meg, s keltenek szorongásokat a – Nyugat magyarokkal szembeni jóindulatát és gátlástalanságát történelmi tapasztalataik alapján jól ismerő, és ezért jelentős részben megfélemlíthető – választópolgárokban.

Ilyen körülmények közt valóban demokratikus választás, elvekre és értékekre alapozott politizálás elképzelhetetlen.

Egy ilyen ellenféllel küzdő hatalom maga is csak torzulhat, hiszen olyan lépésekre kényszerülhet, melyeket normális körülmények között semmiképpen nem tenne meg.

Sajnos.