A választások után kialakult helyzet a németekben is tudatosítja, hogy nem csak a választások teremtettek szinte kiúttalan politikai állapotokat, de azt is, hogy Angela Merkel uralkodásának éveiben az a nemzetközi háttér is radikálisan átalakult, melyben az eljövendő német kormányzat politizálni kényszerül.

S erre a helyzetre az ország messzemenően nincs felkészülve. Voltaképpen ez a magyarázata a német választóközönség zavarodottságának, tanácstalanságának is. Az Egyesült Államok, Európa, Kína, Oroszország közti viszonyrendszer alapvetően megváltozott. Németországnak a közeljövőben fájdalmas döntéseket kell meghoznia. Nem csak Amerikához fűzik (főként a szocialistákat és a zöldek0et erős érzelmi és ideológiai szálak), de a német társadalom többsége számára a Kínához és Oroszországhoz kötődő érdekek is meghatározó jelentőségűek.

Márpedig Amerika Kína- és Oroszország-ellenessége kizárni látszik ezeknek az érdekeknek a zavartalan érvényesítését. Kína felemelkedése, az „orosz imperializmus” erősödése, az újabb amerikai sündisznóállás, mely voltaképpen Trump America first-elvének továbbélését szentesíti, egy olyan időszakban következik be, amikor Európának történelmi távlatokban is meghatározó jelentőségű válságokkal kell szembenéznie, és amikor az Uniót minden korábbinál erőteljesebb belső feszültségek bénítják meg.

Az eljövendő német kormánynak – bármilyen alternatívát választ – fájdalmas engedményeket kell tennie, melyek következtében tovább veszít világpolitikai súlyából.

A kormányalakítás körüli viták azt sejtetik, hogy az Angela Merkel-féle kormányzathoz hasonló, határozott döntésekre képes német vezetés ma  már nem jöhet létre. Még a legesélyesebb variáns a szocilisták, a szabad-demokraták és a zöldek tárgyalásai is a kölcsönönös ingerültség és az egyelőre teljesíthetetlennek tűnő igények ütköztetésének jegyében folynak.

A zöldek követeléseinek teljesítése esetén – márpedig nélkülük nemigen képzelhető el semmiféle kormányzat – az állam csak súlyos szubvenciókkal tarthatja fenn a vegyipar, az acélgyártás és autóipar működőképességét. Főként, ha az utóbbi kénytelen lesz erőteljesen visszafogni a belsőégésű motorok alternatíváját. A vegyipar is hatalmas kárpótlásokra szorul, ha termelési helyszíneit az energiagondok és környezetvédelmi szempontok miatt át kell telepítenie.

Mindehhez nagymérvű személyzeti leépítések is járulnak. A társadalombiztosítási intézeteknek hatalmas pénzösszegeket kell rendelkezésre bocsátania, hogy az érintetetteket megóvja a fájdalmas veszteségektől. Főként a kis- és közepes vállalkozások kerülhetnek nagy bajba, hiszen ezeknek a versenyszférában kell boldogulniuk, nem számíthatnak jelentékeny állami támogatásokra sem.

Ilyen körülmények közt óriási a veszélye annak, hogy az új kormányzat gazdasági tévutakra téved. A helyzetet ugyanis a bevándorlók helyzete is tovább súlyosbítja. Mostantól már nem csak az a gond, hogy túl kevés bevándorló képes munkát vállalni, hanem az, hogy mind nagyobb  a munkanélküliség is.

Újabban arra is fény derült, hogy a bevándorlók mindenféle korlátozás nélküli beengedése önmagában is abszurdumokat eredményezett. A legbeszédesebb példa annak az újabban Németországba érkezett  tízezer tadzsiknak az esete, akik az összeomlott Afganisztánból menekültek Németországba ahelyett, hogy a minden háborús konfliktustól mentes szomszédos „anyaországban”, Tadzsikisztánban kerestek volna menedéket. Különös módon egyikük sem oda menekült.

Ez a tény – véli a német sajtó – végképp lerántotta a leplet az úgynevezett menekültválság álságos voltáról. A tadzsikok mindennek nevezhetők csak menekülteknek nem. Márpedig az elmúlt években az illegális migránsok éppen a menekültválságra hivatkozva árasztották el Németországot. Hogy miként fogják őket is kizsuppolni Németországból, ha már elkeveredtek az egyéb bevándorlók tömegében, senkinek sincs rá ötlete. Ráadásul Afganisztán nem is hajlandó visszafogadni őket. Elvégre menekülhettek volna „haza” is, miért nem tették? Tadzsikisztán meg arra hivatkozhat, hogy neki semmi szerepe nem volt az egészben. No meg, már ők is túl sokan vannak. Minek fogadnának be még „afgánokat” is? Németországban – állítólag – szükség van rájuk. Vagy ha ma még nincs, előbb-utóbb lesz...

Ami a kormányalakítást illeti, a jelen helyzetben a szocialistáknak a – levélszavazatok megszámlálását követő – megerősödése lehetőséget teremtene a nagykoalíció – immár szocialista égisz alatt való – folytatására, de a felek a hosszú kormányzás és az ingerült kampány nyomán oly mértékben rühellik egymást, hogy erről minden jel szerint szó sem lehet.

A helyzet tehát még annál is komolyabb, mint amilyennek az első napokban ígérkezett. Persze a németek leleményességét és józanságát hiba lenne alábecsülni. S a kormányrúd egyelőre még Angela Merkel kezében van. Igaz, az ő karizmája is súlyosan sérült…

A legnagyobb baj mégis az, hogy nem csak Németországról van szó, hanem Európáról is. Az Unióra nehéz lenne számítani, hiszen az egyelőre Magyarország és Lengyelország szégyenpadra állításával van elfoglalva. S a franciák sem állnak annyira jól, hogy átvehessék Németországtól a vezető szerepet. Macron hatalmát is Marine le Pen esélyeinek szemmel látható felfutása fenyegeti.

Csak a Jó Istenben lehetne reménykedni, ha ennek a reménynek a mai Nyugat-Európában lehetne még túl sok értelme…