banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

„Leszámolás a balliberalizmussal?”

Azokat, akik a német Baloldali Párt (Die Linke) egykori „főideológusának”, Sahra Wagenknechtnek korábbi könyveit olvashatták, a szerzőnő legújabb könyve nem érhette igazi meglepetésként. A Németországban és annak határain túl is szenvedélyes vitákat kiváltó kötet címe: Die Selbstgerechten. Mein Gegenprogram – für Gemeinsinn und Zusammenhalt, Campus, Frankfurt am Main, 2021. Magyar fordításban: Az önteltek. Ellenprogramom – a közösségi érzés és az összetartozás fenntartása érdekében.

Wagenknecht ugyanis a szó eredeti, osztályharcos értelmében szocialista maradt. Minden írásában és beszédében következetesen az egyenlőségért, az elnyomottak és a kizsákmányoltak szabadságáért szállt síkra. Második férjével (Oskar Lafontaine-nel, a választási szövetségként létrejött párt egyik alapítójával) együtt. Ekként fokozatosan szembekerült a párt fő irányvonalával. Idén korábbi pozícióiból is visszalépett. Könyve ezzel a belső konfliktussal is összefügg, de még inkább azzal, hogy Wagenknecht szerint a szocialista mozgalom egyre inkább az ún. életmód-jobboldaliak (Lifestyle-Linke) befolyása alá kerül. Nem rejti véka alá, hogy ezek „az egyetemi szemináriumok pódiumai mögül politizáló önteltek” voltaképpen azok a balliberálisok, akik az egyenlőséggondolat helyett az identitáspolitikát választották. Hogy miről is van szó, azt Wagenknecht beszédes példával világítja meg. Martin Luther King még az egyenjogúsításért harcolt. A baloldaliak és a liberálisok támogatták törekvéseit. Manapság azonban az önmagukat balliberálisnak valló politikusok számára az identitáspolitika és a bőrszín a meghatározó szempont. A szerző annak az erőteljesen moralizáló vitakultúrának a németországi meghonosodásáért is azt a mérgezett véleményatmoszférát teszi felelőssé, melyet a balliberalizmus intoleranciája alapozott meg. A migráció-, a korona-krízis, a környezeti válság problémáit az uralkodó elit mintegy a hátsó ajtón csempészi be – társadalmi alapkérdések gyanánt – a politikai közéletbe. Pedig egy demokráciában a politikusnak azokat a problémákat kell alapul vennie, melyek az embereket foglalkoztatják.

A balliberalizmus Wagenknecht véleménye szerint se nem baloldali, se nem liberális, amennyiben ez az irányzat az egyenjogúsítás igényét háttérbe szorítja és a kozmopolita individualizmust legfőbb mérceként szentesíti.

Mindebből persze az következik, hogy Wagenknechtnek a nemzetállam mellett is le kell tennie a garast, amennyiben az egyenjogúság csak egy jogállam keretei közt garantálható. A képzett sehonnaiak (Anywheres) és a megalázó életfeltételek közt tengődő helyhez kötöttek (Somewheres) közti ellentétet a balliberálisok nem érzékelik. Így aztán a nacionalizmus- és a rasszizmusellenesség jelszavaival ágálva épp ők azok, akik a hátrányos helyzetűeket módszeresen a szélsőjobb táborába terelik. A kulturális balliberalizmus és a gazdasági neoliberalizmus – melyek egyazon érem egymást kiegészítő oldalai – ekként a társadalmi csoportok közti gyűlölködés fő előidézőivé válnak.

Wagenknecht kritikusainak nagy része a szerző világos és meggyőző argumentációja ellenére sem képes érzékelni az ellentmondást a neoliberalizmuskritika és az identitáspolitika közt. Aki a neoliberalizmust elveti, az nem válhat az identitáspolitika hívévé sem, vallja. Az identitáspolitika ugyanis az embercsoportok összeugrasztásával megosztja és kiszolgáltatottá teszi a társadalmakat. Globálisan. Wagenknecht azt is világosan látja, hogy ennek a megosztási kísérletnek a fő ágensei éppen a klímaválság kapitalisták által pénzelt bábui: maguk a zöldek. (Lásd a Karácsony Gergelyhez hasonlatosan folyton hazugságokba bonyolódó németországi zöld kancellárjelöltett, Annalena Baerbockot!)

Korántsem véletlen tehát, hogy a nyitott határok merkeli politikájával szemben Wagenknecht a szuverén államok demokratikus közösségére apellál. A példakép magától értetődően Svájc. Az a Svájc, mely a négy eltérő nyelvi tartomány (kanton) ellenére is egységes identitással rendelkezik. S maga az államszövetség egyben a részvételi demokrácia mintapéldája is.

Wagenknecht baloldali gondolatrendszerében (horribile dictu!) még mi, romániai magyarok is a minket megillető helyre kerülhetnénk.

A svájci utalás is jelzi, hogy Wagenknecht az identitás vonatkozásában is koherens fogalmakban gondolkodik. A balliberálisok elsöprő többségével ellentétben. Nem az identitást tagadja, éppen fordítva, ez esetben is az egyenjogúság és egyenrangúság álláspontjára helyezkedik. Az identitás terminust tehát nem diszkriminatív értelemben használja. Nála a nyelvi-kulturális identitás épp olyan fontos, mint a bőrszín, a származás (azaz a történeti önazonosság), a vallás, a nemiség, a család, a régió, a nemzet. Mindenik esetében igényt tart az egyenjogúságra. (Korántsem véletlen, hogy a magyarországi Azonnali-online recenzense, Kováts Eszter úgy érzi: kötelessége Karácsony Gergelyt megvédeni Wagenknecht – közvetlenül korántsem Karácsonynak szóló – vádjaival szemben. Cikke végén beidézi Karácsony néhány kényszeredetten hangzó mondatát is  a nemzetről…)

Így aztán az sem meglepő, hogy Wagenknecht könyvének egy másik recenzense, Eckhard Jesse úgy véli, hogy a Cancel Culture politikáját elutasító szerző családpolitikailag konzervatív (azaz a gendercsillag sem tartozik kedvenc jelképei közé), identitáspolitikailag a szó eredeti értelmében (az utóbbi megszorítást már én – B.B. – teszem hozzá) liberális, gazdaságpolitikailag pedig baloldali. (A félreértések elkerülése végett a homofóbia is éppoly távol áll tőle, mint a kizsákmányolás vagy a rasszizmus. Természetesen a meleg kapcsolatokat sem fetisizálja.)

Nekem is mély meggyőződésem, hogy egy elfogulatlanul gondolkodó értelmiségi számára a fenti három ideológia nem kizárja, hanem – a történelmi helyzetek által determinált – folytonos hangsúlyeltolódásokkal  kiegészíti egymást.

Ami Wagenknecht gazdaságpolitikai teljesítményeit illeti, elégséges, ha csupán a 2008-ban megjelent és 2009 végéig már ötödik kiadásánál tartó Őrültség, de van benne rendszer című – az akkor teljesen még le sem lezárult – ingatlanpiaci válság jelenségét elemzi. A szó szoros értelmében „demokratikusan”. Világos, bárki számára érthető mondatokban. És kristálytiszta logikával.

Ma is minden szava érvényesnek tekinthető.

banner_y97vR58b_970x250.png

Kimaradt?