Szeptember 23-án 80. Közgyűlését ülte meg az Egyesült Nemzetek Szervezete, és 80. születésnapja sincs messze, hiszen 1945. október 24-én írtál alá San Francisco-ban az alapító okmányát. Minden, amire ember csak felnéz, addig hat, míg fenntartás nélkül hiszünk benne: isten, szerelem, pénz, hazafiság, demokrácia… és az ENSZ.

Donald Trump amerikai elnök már rég nem hisz az ENSZ-ben. Ha maliciózus lennék, most azt mondanám, végre kiderült miért, hiszen az elnök személyes érintettségét a magas pulpitusról nyíltan bevallotta! Mint mondotta, sok évvel ezelőtt sikeres fejlesztőként az ENSZ ikonikus New York-i székházának javítását potom félmilliárdért elvállalta volna, hogy márvánnyal borítsa a padlókat, értékes mahagónival a falakat, mégis rendkívül kedvező ajánlata ellenére mások kapták meg a megbízást, melynek végül az általa megnevezett összeg sokszorosáért, ráadásul csapnivaló minőségben tettek eleget. Furcsa volt nézni, ahogyan az Amerikai Egyesült Államok elnöke, csalódott üzletemberként az ENSZ Közgyűlése előtt hosszan panaszkodik, és a világ összegyűlt ENSZ-követei pisszenés nélkül hallgatják az USA elnökének üzletemberi-fejlesztői szakmai ártalom rohamát. Mintha nem lennének fontosabb, sürgősebb, véresen komolyabb témák az ENSZ Közgyűlése előtt? Sírjunk vagy kacagjunk? Nem tudom, végül is mindent meg lehet szokni.

Bármi legyen is az oka, rossz hír, ha az USA elnöke nem hisz az ENSZ-ben, mégpedig olyannyira nem, hogy a főfinanszírozást biztosító országát kilépteti annak különböző fontos ügynökségeiből – UNICEF, WHO és így tovább –, de még ennél is fontosabb kérdés az, hogy a világ hisz-e még az Egyesült Nemzetek Szervezetében? Világszintű felmérések alapján általános trendként megállapítható, hogy Afrika és Ázsia országai sokkal nagyobb bizalommal és tisztelettel tekintenek az ENSZ-re, mint az európaiak vagy Amerika. Kína sokkal jobban bízik az ENSZ-ben, mint az Egyesült Államok, de az ENSZ iránt megnyilvánuló bizalomban India viszi el a pálmát. Ezzel szemben Japán és Argentína a legbizalmatlanabb, de szerintem ma Izrael a legelutasítóbb vele szemben a Gáza körüli heves konfliktusok következtében.

Az ENSZ létrehozása rendkívüli történelmi jelentőséggel bír, még akkor is, ha elődje a Népszövetség csúfosan megbukott. Bölcs és nemes elképzelés ugyanis, miszerint a legjobb, ha a világ országai összeülnek és háború helyett békésen oldják meg a felmerülő konfliktusokat, megkerülhetetlen tény azonban, hogy az ENSZ valódi döntéshozói a Biztonsági Tanács (BT) nukleáris hatalommal bíró állandó tagjai – USA, Kína, Orosz Föderáció, Franciaország és az Egyesült Királyság – míg a Biztonsági Tanácsba kétévente megválasztott többi tíz tag tulajdonképpen nem rúg labdába. A legelkeserítőbb az, hogy szinte soha sincs konszenzus a BT állandó tagjainak öttagú grémiumában, akik vétójogukkal élve állandóan megtorpedózzák az egymás vagy a Közgyűlés javaslatait, lebénítva ezzel a döntéshozatalt, így a konfliktusok korrekt megbeszélések és kötelezően végrehajtandó szolid döntések helyett, mégis véres háborúkba, sőt genocídiumba torkollnak, mint az ma Gázában történik!

Ha az ENSZ gyakori tehetetlenségét nézzük, teljesítményével kapcsolatban valóban szkeptikusak lehetünk, úgy látszik ennyire futja csak az emberiség erejéből, ennek ellenére végzetes felelőtlenség lenne e világszervezet létjogosultságát megkérdőjelezni. Voltak azért a múltban ritka alkalmak, mikor a BT egyhangúlag szavazott – például, a Haitiba, Kongóba, Mozambikba küldött ENSZ békefenntartók esetében – és nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben az együttműködés javul. Ha az ENSZ eltűnne a színről, végképp szabad lenne a vásár, még csak fórum se lenne arra, hol a véreskezű hadurakat, diktátorokat legalább le lehet teremteni, nyilvánosan meg lehet szégyeníteni a planetáris közvélemény előtt, mert akármilyen furcsán hangzik mégis tény, hogy még a leghatalmaskodóbb gyilkosok sem szeretik, ha nyilvánosan leleplezik őket. Nem is szeretik az autokraták az ENSZ-et, az biztos! Emlékszünk még Gadhafira, aki az ikonikus zöld márványfal előtti pulpituson tépte szét laponként az ENSZ Alapító Chartáját? Volt és van még világszinten egy-két ilyen fura vezető…

Az ENSZ sajnálatos módon gyenge és bizonytalankodó szervezet, ennek ellenére a Közgyűlés hangja egyre erőteljesebb és a Globális Dél felemelkedésével párhuzamosan hatalma is növekvőben van. Csodát nem várhatunk az ENSZ-el kapcsolatban, viszont mégis van valami lenyűgöző a majdnem teljes világ vezetőit egy terembe összegyűlve látni. Jogos az ENSZ-el szembeni elégedetlenség, hogy erejéből csak ennyire futja, mégis bizakodjunk Gabriel Garcia Márquez író reménykedő, bölcs mondásában: „Az Emberiség nagyon lassan, de mégis tanul…”

(Nyitókép forrása: i.ytimg.com)