Ha akarnak, tudnak viselkedni is az urak! Zelenszkij elnök idei második Oval Office-beli látogatása egészen szívélyesre sikerült: Trump elnök majdnem olyan kedvesen bánt vele, mint néhány nappal azelőtt Putyin elnökkel Alaszkában. Az „európai hetekkel” való tárgyalása is impozáns volt, az embernek csakugyan az volt az érzése, hogy történelmi idők szem- és fültanúi vagyunk. Csak lenne végre valami eredménye ennek a sok tárgyalásnak! Mindenesetre megnyugtató volt hallani, hogy mindenki békét akar az asztal körül, és Trump arról biztosította a jelenlévőket, hogy Putyin elnöknek is ez a legfőbb óhaja. Biztos így van, ha mondja, kár, hogy az oroszok a tárgyalás ideje alatt is szünet nélkül mészárolták az ukrán civileket, ami nem éppen a legbékésebb gesztus. Persze, nem ismerjük jól az oroszokat, ők mindent másként csinálnak.

Az alábbi történet jól rávilágít arra, hogy az ukrajnai háború mennyire „nyugati–keleti” ellentétpárban, kulturálisan meghatározott. Hatan ültük körül a nagy asztalt, mi, szerkesztők a Bécsi Napló schwedenplatzi szerkesztőségében, Bécsben, 2022. február 23-án – és vitatkoztunk.

Arról szólt a hol hevesebb, hol csendesebb, de mindig udvarias és főleg érvekkel-ellenérvekkel alaposan megtámogatott vita, hogy lesz-e vagy sem orosz invázió Ukrajnában? Öten közülünk, a „nyugatiak”, logikus és bonyolult politikai érvrendszer alapján határozottan állították, hogy semmiképpen nem lehet invázió, hiába táboroz hónapok óta kétszázezer orosz katona az orosz–ukrán határon. Én, a „keleti”, csökönyösen állítottam, hogy igenis, Oroszország hamarosan lerohanja Ukrajnát. A „nyugatiak” ötös csoportjában ott ült a BBC, az ORF és a Die Presse hajdani munkatársa, illetve az Osztrák Tudományos Akadémia történész kutatója, mind nagy szakmai- és élettapasztalattal rendelkező emberek. Ezzel az eszmei és szakmai arzenállal felfegyverzett, amúgy kollegiális, sőt baráti „túlerővel” szemben, én makacsul csak a magam keleti „józan paraszti eszéből” kipattant egyetlen ellenvetést tudtam szembeszegezni, miszerint Putyin, a keleti despota, ha akarná sem tudja az orosz–ukrán határon ugrásra készen várakozó több százezres hadseregét hazaparancsolni, mert keleti despota a hatalma elvesztése nélkül ilyet semmiképpen nem tehet. A kocka már el van vetve, pusztán azon tény által, hogy Putyin elnök katonáit ilyen nagy számban a határon felsorakoztatta, az invázió elindítása csak idő kérdése. Éjfélig vitatkoztunk és érveltünk, borozgattunk, sőt még fogadtunk is, aztán hazamentünk. Másnap hajnalban döbbenten néztem a híreket: Oroszország lerohanta Ukrajnát! Az esetem bizonyítja, hogy úgynevezett keleti paraszti eszem jobban át- és előre látta a történéseket, mint a Nyugaton szocializálódott, ezért a logikában, a szabályokban és a törvényekben vakon és mereven hívő vitapartnereim, így a fogadást megnyertem, mégis azt kívánom, bárcsak ne nyertem volna meg!

Keleti populista politikusok hajlamosak nyugati kollégáikat gyengeelméjűeknek tekinteni, csak azért, mert törvénykövető, jelesen a geopolitikában nemzetközi törvénykövető magatartást tanúsítanak. Ez hiba, az viszont tény, hogy ha a törvényeket követik is, az elveiket már sokkal szelektívebben értelmezik a nyugatiak, és gyakran képmutató módon alkalmazzák, vagy éppen nem alkalmazzák őket. A hosszú idő alatt konszolidálódott nemzetközi jog lassan értelmezhetetlen egzotikummá válik az utóbbi időben, senki nem emlékszik már olyan „apróságokra”, miszerint minden szuverén állam elidegeníthetetlen joga, hogy különböző nemzetközi szervezetekhez csatlakozzon – lásd Ukrajna NATO vagy EU-s csatlakozása elleni támadásokat – vagy az országhatárok katonai agresszióval való megváltoztathatatlanságának a törvénye, amelyre újabban már az amerikaiak is fütyülnek – lásd az oroszok Ukrajnában való területszerzésének a támogatása – megfeledkezve arról, hogy ezáltal borzalmas precedenseket teremtenek akár már a közeljövőre nézve.

A Nyugatnak több keleti tanácsadóra lenne szüksége, és sokkal több figyelemmel kellene őket meghallgatnia, mert a Nyugat mindig és mindenkivel szemben veszít, mindaddig, míg egyoldalúan és kizárólag a saját törvényei és saját világlátása mentén harcol. Az európai vezetők Trump elnökkel való washingtoni találkozója azért dicséretes, mert valódi konzultáció volt, egyben erőteljes jelzésértékkel is bír. Az európaiakat háborúpártisággal vádoló felületes, esetleg oroszpárti narratíva nem állja meg a helyét, olyan körülmények között végképp nem, hogy Trump elnök (ismét) megváltoztatott véleménye ellenére – Putyin elnök hatására, Trump most eleve béketárgyalásokat szeretne – az európai vezetők realista módon a tűzszünet megkötését szorgalmazzák. Az öldöklésnek mihamarabb le kell állnia, hiszen a béketárgyalás igen bonyolult és nagyon időigényes folyamat lesz.

Valami megmozdult a világpolitikában, adjuk meg a hát császárnak, ami a császáré: Trump elnök érdeme, hogy ha konkrét előrelépésről még nem is, de a több éves tehetetlen álldogálás után egyáltalán lépésekről számolhatunk be. Reméljük, Trump továbbra is kitart, és hektikus természete, öntörvényű viselkedése ellenére sem téveszti szem elől a célt. Még Trump ősellensége, Hillary Clinton is azt nyilatkozta, hogy amennyiben Trump csakugyan képes lesz Putyint a béke megkötésére rávenni, béke Nobel-díjra jelöli Trumpot. Minden jóérzésű ember azt kívánja, hogy így legyen…