Égnek a MAGA sapkák!

Égnek a MAGA-sapkák! Százával posztolják a Trump-szavazók a közösségi médiákon, amint felgyújtják MAGA-sapkáikat! Donald Trump leostobázta ugyanis a Fehér Házban leghűségesebb híveit! Az elnök úgymond nem érti, miért estek ezek a demokraták hálójába, és miért nem hagynak már fel végre az Epstein-akták közlésével kapcsolatos rögeszméjükkel? Alex Jones – az InfoWars hírhedt házigazdája, aki rengeteget tett Trump elnökké választása érdekében – fogalmazta meg erre a legjobban a választ: „Még, hogy te közösítesz ki minket köreidből az Epstein-akták miatt!? Nem vagy a pápa, testvér!...”

A MAGA-tábor híveire mindent rá lehet fogni a szélsőségesen izolacionista vadnacionalizmustól a elvakult fanatizmusig, az önkényuralom támogatásától a krónikus ostobaságig, viszont egyetlen dolgot nem lehet állítani róluk, nevezetesen azt, hogy nem hisznek őszintén a Make America Great Again mozgalomban. Donald Trump elnöki mandátumainak elnyerésében kulcsszerepet játszott a több tízmilliós MAGA-bázis, nélkülük Trump soha nem lett volna elnök.

Most a MAGA forrong, mert egy látszólag jelentéktelen döntés nagyon felkorbácsolta a indulatokat, és meglepően sokan nyilvánosan és nagyon indulatosan az elnökön, illetve a Trump-adminisztráció igazságügy-miniszterén, Pam Bondin kérik a történteket számon. Donald Trump teszi az ártatlant és a meglepetett: ő nem is érti, mi lehet annyira lenyűgöző azokban az Epstein-aktákban, annyira régi történet ez, ráadásul unalmas is (boring stuff! – sic), mi hát ez a nagy felháborodás?

A szokásos emberi kíváncsiság kielégítésén túl, érdemes ezzel a témával foglalkozni, mert iskolapéldája annak, mi történik akkor, amikor egy populista, a nagy tömegeket megvezető vezetőt hazugságon vagy még annál is rosszabbon éri saját tábora! Ráadásul semmi sem veszélyesebb egy vezetőre nézve, mint pontosan azoknak a mélységes kiábrándulása, akik sokáig vakon hisznek benne, míg rá nem jönnek, hogy hülyét csinált belőlük. Donald Trump hazárdjátékosként pechjére besétált a saját maga által másoknak ásott verembe.

Jeffrey Epstein barátnőjével Ghislaine Maxwellel közösen egy pedofil hálózatot tartott fenn, és magánszigetén, illetve New York-i palotájában számtalan híresség megfordult. András herceg tudna mesélni arról, milyen átkos következményekkel járt számára az Epsteinnel való barátság, de Donald Trump is bizonyítottan Epstein közeli barátja volt. A pénzügyi guru-milliárdos végül lebukott, eljárás indult ellene, de öngyilkosságot követett el a vizsgálati fogságban még a törvényszéki per megkezdése előtt. Nagyon sokan megkönnyebbülten felsóhajthattak halálhírére. Donald Trump első elnöksége alatt történt, 2019-et írtunk.

A MAGA-tábor mindig is tobzódott az összeesküvés-elméletekben, de az Epstein-ügy magva valódi volt. Elsősorban két fő kérdés foglalkoztatta Trump híveit: valóban öngyilkos lett-e Epstein a börtöncellájában – ha pedig nem, akkor ki ölette meg? –, illetve kik szerepeltek a klienslistáján, ha volt ilyen? Joe Biden négyéves elnöksége alatt valósággal őrjöngött a MAGA, hogy a demokraták nem teszik nyilvánossá a dokumentumokat, míg Trump második elnöki kampányának egyik fő ígérete azok közlése volt. Trump számtalanszor megígérte az Epstein-akták teljes nyilvánossá tételét, bárkiket is érintsen azok tartalma, és a mai munkatársai is mind ezt tették. Pam Bondi, Trump igazságügy-minisztere valamivel hivatalba való lépése után egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy már az asztalán vannak az Epstein-dokumentumok, köztük az ominózus klienslista is! Aztán mégsem történt semmi.

A MAGA-tábor eminensei egyre türelmetlenebbül követelték Trumptól és munkatársaitól választási ígéretük betartását, és értetlenségüket fejezték ki aziránt, hogy mire vár tulajdonképpen, kinek falaz a Trump-kormányzat? Teljes döbbenetükre, néhány napja az igazságügy-minisztérium váratlanul bejelentette, hogy beigazolódott, hogy Epstein öngyilkos lett, nincs is klienslistája és hivatalosan lezárta az ügyet. Azonnal kitört a balhé, rengeteg MAGA-hívő Trumpnak esett, hazugsággal és manipulálással vádolva őt, és az adminisztráción belül is komoly konfliktusok keletkeztek. Még az amúgy nagyon kezes, elvakultan trumpista Mike Johnson, a szenátus elnöke is főnökével szembemenve, az akták közlése mellett tört lándzsát.

Trump igyekszik menteni a menthetőt, de makacs tagadásával és értetlenkedő magatartásával manipulatív tehetsége mintha csődöt mondott volna, és csak olajat önt a tűzre. Mindenképpen rosszul jár az elnök, mert vagy hazugságon kapták, hiszen évek óta szajkózta az Epstein-akták meglétét és jelentőségét, most pedig pont az ellenkezőjét állítja, vagy pedig még rosszabb: ő maga is szerepel bennük. Izgalmas követni, milyen végkifejlete lesz ennek a MAGA-lázadásnak, de már egyszer egy írásomban jeleztem, hogy nem lennék Trump bőrében, mikor hűséges és fanatikus tábora igazán megharagszik rá. Alig kezdte meg második elnökségét, máris eljött volna ennek az ideje? Mindenesetre Trump kapkod, és szorong. Miért? Még senki nem tudja, de ha ennyien rászállnak, az igazság kiderül. Trump már nem indul újra az elnökválasztáson, a veszély számára más természetű, de szépreményű alelnöke, J.D. Vance napok óta mélyen hallgat. Elnök szeretne lenni nyilván, és most figyel, és helyezkedik.

Az amerikai demokrácia mégis működik, és ezt, még ha furcsa bakugrással is, de bebizonyította: a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság lehet, hogy meghajol Trump akarata előtt, de leghűségesebb szavazói nem nyelik le, ha az elnök és munkatársai hazudnak nekik. Még kevésbé, ha leostobázzák őket. Lesz itt még bőven látnivaló!

(Nyitókép forrása: pond5.com)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?