Bölcsődét avattak Érmihályfalván
Negyven férőhelyes ultramodern bölcsődét avattak vasárnap Érmihályfalván. A Bihar megyei kisvárosban a fejlesztési minisztérium támogatásával valósult meg a beruházás. Kiderült azonban, hogy „alulméretezték” az építményt, a beiratkozók számát tekintve ugyanis már most tervezhetik a következőt. Bihar megyében ez a hatodik, országos szinten pedig a 74. olyan bölcsőde, amely a Cseke Attila miniszter által elindított ország infrastruktúra-fejlesztési program keretében valósult meg.
A Szent Anna bölcsődeépítési program egy mondattal kezdődött a kormányprogramban 2021-ben, és mára egy teljes országos rendszer épült fel az RMDSZ kezdeményezése és munkája nyomán. „Láttuk, hogy Érmihályfalvától kezdve minden településen nagy hiány van ezekből, és szükség van egy modern bölcsődeépítési programra. Biztosan voltak olyanok, akik úgy gondoltak, hogy ez is csak egy újabb mondat, egy újabb álom, amiből nem biztos, hogy lesz valami” - fogalmazott Cseke Attila fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszter a mihályfalvi új bölcsőde átadásán. Felidézte, hogy amikor 2021 végén egy évnyi tervezés után elindult a program, amelyre országos költségvetési és európai uniós finanszírozást is biztosítottak.

Idén meglesz a száz
„Ma ebben az országos bölcsődeépítési programban 247 bölcsőde épül szerte az országban, eddig 74 készült el, Bihar megyében pedig a mihályfalvi a hatodik- A Bihar megyében megépültek közül azonban ez az első, amelyet nem uniós, hanem kormányzati forrásból, a fejlesztési minisztérium költségvetéséből finanszíroztuk mintegy 2,5 millió euró értékben”, mondta a miniszter. Hangsúlyozta, ez a program azért is jött létre, hogy az országban tapasztalt demográfiai válságot kezelje, mert „ezzel eddig senki sem foglalkozott”. „Sokan beszélnek a családtámogatási programokról, de egyedül az RMDSZ tett is ezért ezzel az infrastruktúrafejlesztési programmal. Fontos, hogy a fiataloknak biztonságot, megfelelő infrastruktúrát tudjunk biztosítani, amelyben a szülők otthagyhatják gyermekeiket és akár a mindennapi munkát is el tudják végezni, mert biztosak lehetnek abban, hogy biztonságos környezetben, megfelelő kezek között hagyják gyermekeiket” - fogalmazott a tárcavezető.

Cseke Attila szerint a bölcsődeépítési program a többi más fejlesztési program között is kivétel: 2022-ben, amikor megvolt rá a lehetőség, az RMDSZ javaslatára a bölcsődefenntartás költségeit a helyi önkormányzatok válláról levették és áttették a tanügyminisztérium költségvetésébe. Ez azért fontos, mondta a fejlesztési miniszter, mert a bölcsődék fenntartását azelőtt csak nagyon kevés önkormányzat tudta megengedni magának, a kisebb városok és települések számára pedig ez teljesen lehetetlen volt. „Megvan mind a három lába ennek a programnak, megépítettük az épületet, finanszírozzuk a bölcsőde működési költségeit és nem Érmihályfalvát terheli, és immár megvannak az állások is arra, hogy azokat, akik itt kell dolgozzanak, azokat lehessen alkalmazni. Büszkén tekinthetünk ette a programra, mert ez a nulláról, a semmiből egy egyszerű mondattal indítottunk el és ma szerte az országban épülnek a bölcsődék. Eddig 74 készült el, és minden az eddigi ritmusban folytatódik, akkor augusztus végére meglesz a 100. is. Ez a csapat hagy valamit maga után, mindegy, hogy mi fog történni a kormányzással” - tudatta a fejlesztési miniszter.
Nekünk is járt!
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke beszédében azt emelte ki, hogy ezzel a programmal az RMDSZ egy országos rendszert változtatott meg, amelyről sokan azt mondták, hogy ez lehetetlen. „Amikor annak idején kielemeztük az országos helyzetet, azt tapasztaltuk, hogy a bölcsődék 98 százaléka megyeszékhelyeken működik, mert csak ezek engedhették meg, hogy saját pénzükből finanszírozzák ezeket. Az, hogy egy kisváros erején felül vállalta azt, hogy működtet bölcsődét, ezek között volt Érmihályfalva is, az a helyi önkormányzat döntése volt, máshonnan vett el pénzt azért, hogy húsz-harminc családnak tudjon segíteni” – magyarázta. Szerinte az RMDSZ-nek arra kellett figyelnie, hogy „ne csak a legnagyobb városokban a leggazdagabbak járjanak jól”, hanem a vidéki környezetben élőknek is adassék meg a lehetőség, hogy bölcsődékbe írassák gyermekeiket.

„Ezt a programot Cseke Attila terjesztette be a kormányban, és az, hogy ma a bölcsődébe járó gyermekek normatív támogatást kapnak a tanügyi rendszeren keresztül, az kifejezetten az RMDSZ munkája” - hangoztatta a politikus, majd hozzátette: „mi rendszereket változtattunk meg ebben az országban, és nemcsak magunknak, hanem a Bârladon, vagy Vasluion, vagy Craiován beinduló bölcsődékben is igaz az, amit mi megvalósítottunk”.

Szabó Ödön kifejtette, arról is őszintén kell beszélni, hogy például Nagyváradon volt több bölcsőde is, de ezek közül egy sem volt olyan, ahol magyarul, magyar személyzettel rendelkező, a magyar közösségnek szánt bölcsőde legyen. „Azáltal, hogy a bölcsődei oktatást a tanügyi rendszer részévé tettük, ezzel nyelvi jogok is járnak, és így immár egy sor helyen Kolozsvártól Besztercéig, Vajdahunyadtól Nagyváradig létrejöttek a magyar bölcsődei csoportok is. Mert nekünk is jár ebben az országban! Ez nem jutott eszébe senki másnak, sem a liberálisoknak, sem a szociáldemokratáknak, sem más pártnak” – mondta a politikus.
Meglátszik a munka eredménye
Karsai Attila, Érmihályfalva polgármestere felidézte, hogy éppen egy éve tették le a bölcsőde a alapkövét és immár az elkészült létesítmény átadására kerülhetett sor. A környék, ahol felépült az oktatási-nevelési intézmény, egy elhagyatott, gazos, építési törmelékkel telehordott terület volt, napjainkra pedig egy modern, a 21. századi elvárásoknak megfelelő bölcsőde épült itt fel, közvetlenül a szomszédságában pedig egy modern sportcsarnok kapott helyet.

A mihályfalvi elöljáró azt is elmondta, évekkel ezelőtt a városvezetőség és a helyi tanács eldöntötte, hogy minden oktatási intézményt felújítanak, „legyen az napközi, óvoda vagy iskola, minden, ami a tanügyhöz kötődik. láthatjuk, hogy jó úton járunk. Felújítottuk a Zelk Zoltán Általános Iskola főépületét, ugyanott építettünk egy új, kétszintes épületet teljesen felszerelve”, emlékeztetett Karsai Attila, aki hozzátette, az új, negyven férőhelyes bölcsödébe beiratkozottak számát tekintve máris tervezhetik a következőnek az építését.
A bölcsődeavatón köszöntette még a megjelenteket Kért Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, majd pedig a helyi gyermekek szavalatait követően Szabó Zsolt református lelkipásztor és Bogdán István katolikus esperes áldotta meg az épületet, melynek bejáratánál az avatószalagot is a gyermekek vágtákat.
CSAK SAJÁT