Különös lyukak tátongnak a Föld különböző részein, amelyekhez megannyi hiedelem és mítosz társul. A helyi néphit szerint démonok börtöne a „pokol kútjaként” is ismert Barhout-kút, amely Jemen nyugati részén, az al-Mahra tartomány sivatagjában található. A harminc méter átmérőjű és több mint száz méter mély üreg még képek alapján is lélegzetelállító látvány, nem csoda, ha összeszorul az ott élők és az oda látogatók szíve, gyomra… De nem ez az egyetlen furcsa lyuk a Földön. Szibériában tucatnál több, hatalmas, rejtélyes krátert fedeztek fel az elmúlt években, a keletkezésükkel kapcsolatban számos elmélet látott napvilágot a meteorbecsapódástól kezdve egészen el a földönkívüliek tevékenységéig. S ha már a „pokol kútjáról” szó esett, a „pokol kapujaként” számon tartott türkmenisztáni Darvaza gázkráter valóban a „tüzes poklot” idézi fel az arra járóban a megközelítőleg hatvan méter átmérőjű, húsz méter mély, folyamatosan lángoló kráter. Aki a poklot szeretné illusztrálni, elég ha éjszaka lefényképezi a hátborzongató látványt nyújtó, lángoló gödröt.

Na de mi van a „pokol” fenekén, a lyukak mélyén? Valóban démonok, ördögök, netán földönkívüliek lakják? A múlt héten, szeptember 15-én nyolc barlangkutató ereszkedett le kötélen a jemeni „pokol kútjába”, hogy megvizsgálják azt. Korábban még senki nem járt a feltételezhetően több millió éves, 112 méter mély üreg alján. A mostani expedíció előtt a kutatók mindössze nagyjából a feléig, 60 méter mélységig jutottak, és akkor „különös dolgokról” és „sajátos szagokról” számoltak be. „Voltak elpusztult madarak, amelyek valóban rossz szagot árasztottak, de nem volt túláradó bűz” – nyilatkozta a mostani kutatócsapat egyik tagja. A barlangkutatók víz-, kőzet- és talajmintát, valamint állati maradványokat gyűjtöttek az üreg mélyén, ahol kígyókra, elpusztult madarakra és barlangi gyöngyökre bukkantak. Az expedíción készült felvételeken (lásd pl. ITT és ITT) különböző barlangképződmények, például szürke és világoszöld barlangi gyöngyök láthatók, amelyek a lecsöppenő víz által alakulnak ki.

A legendák ellenére természetfeletti jelenségekre utaló jeleket nem találtak. 

Nemcsak a Földön vannak különös kráterek, az emberiség és az egyes egyének világról való tudásában is hatalmas lyukak tátongnak. A „lyukacsos elméről” szóló elgondolásomat korábban részletesebben kifejtettem már, itt most csak annyi fontos belőle, hogy ha valamit nem tudunk (tudás alatt a világról alkotott olyan mentális reprezentációt értek most, ami inkább többé, mint kevésbé felel meg a külvilág valóságának), akkor rendszerint hiedelmekkel, mítoszokkal, legendákkal töltjük ki a hiányzó részleteket és réseket. Hiedelmek nélkül nem tudnánk létezni és együttműködni, a hiedelmeink nagy része „működik”, segít eligazodni a világban, de olykor valódi fenyegetést jelenthetnek számunkra és mások számára.

Két komoly és aktuális társadalmi problémát idéznék ide, amelyekben az álhírek és összeesküvés-elméletek térnyerése okán az emberi életet, ugyanakkor a földi élőlények túlélését is veszélyeztetik a makacs, begyepesedett hiedelmek, és a hozzájuk társuló (hiedelem)cselekvések. Az emberiség jelenleg nemcsak a koronavírus-világjárvánnyal küzd, hanem a megoldást jelentő vakcinák aránytalan és igazságtalan elosztásán túl az oltásokkal szembeni bizalmatlansággal és a mondhatni vírusként terjedő vakcinákkal kapcsolatos összeesküvésekkel is fel kell vennie a harcot. A koronavírus-járványra már létezik megelőzési stratégiánk (ebből az oltás a legfontosabb), de az oltásellenességre még nem sikerült átütő megoldást találnia az emberiségnek.

A másik, még súlyosabb probléma a klímaváltozás és a globális felmelegedés „álhírként” való kezelése. Sokan összeesküvés-elméletnek tartják a bolygónk élőlényeit fenyegető változásokat, amiket a mértékadó és mértéktartó tudósok szerint az emberi tevékenységek idéztek elő. Utóbbi probléma még összetettebb hiedelemrendszerbe ágyazódik be, mert nem egyszerűen csak arról van szó, hogy valaki elhiszi-e, hogy a globális felmelegedés valódi veszélyt jelent, hanem az egész hátterében egy komplex fogyasztói kultúra húzódik meg, aminek a hiedelmei még nehezebben leküzdhetők, mint a felmelegedés valótlanságát állító hiedelmek.

A cikk elején említett szibériai kráterek a „pokol kútjának” évmilliós „régiségével” szemben az elmúlt évtizedben keletkeztek. A kutatók meglátása szerint a globális felmelegedés következtében a szibériai permafroszt jegében üregekbe gyűlik a metán, ami a túltelítődés után felrobban, hatalmas krátert hagyva maga után, a felszabaduló metánnal tovább súlyosbítva az üvegházhatást. Az emberi beavatkozás közvetlen következménye sokkal nyilvánvalóbb a türkmenisztáni „pokol kapuja” esetében, annak ellenére, hogy egészen pontos adatok ennek a lyuknak a keletkezéséről sincsenek. A hatvanas években szovjet geológusok Darvaza környékén olaj reményében kezdtek el fúrni, de valójában végül egy, a földfelszín alatt található barlangban kialakult földgázbuborékot sikerült felrobbantaniuk, ami a krátert okozta. Az évtizedek óta felrobbant kráter időközben kigyulladt és a folyamatos gázszivárgások és felcsapó lángok miatt ma is úgy néz ki, mintha tényleg a pokol kapuja lenne.

A hiedelmekkel kitöltött lyukacsos elménk következtében megsebezzük saját magunkat és sebet ütünk a bolygónkon is. A sokszor konkrét lyukak formájában megtestesülő sebeket nem az üregek mélyén lakozó démonok, hanem saját démonaink okozzák. Valahogy ki kellene űznünk életveszélyes, ördögi hiedelmeinket, mielőtt pokollá változna az életünk.

(Címlapkép: A „pokol kapuja” Türkmenisztánban. Fotó: Wikipédia)