Bevallom, soha nem voltam jó matematikából. Az iskolában számos tárgyból jól teljesítettem, de a matek az nem ment. Apám, már rég nyugdíjas hajdani osztályfőnöke keze alá adott egy nyáron, hadd verjen belém valamelyes számok iránti fogékonyságot. Nem felejtem a nyári délutánt, amikor a hajlott korú matematikatanár – pechemre, fiatal korában Ludovikás tiszt! – az asztalt lovaglópálcával csapkodva a következőképpen kérte tőlem számon, hogy egy négyzetgyököt egy egyenletből kifelejtettem: „Miért lopsz fiam! Miért lopsz!” Mindezt utcafronti nyitott ablaknál tette velem szigorú tanárom, az utcán elhaladók nem kis érdeklődésére, mintha csak almalopáson kapott volna a kertjében a tanár úr. Egy életre megtanultam, hogy ne „lopjak” négyzetgyököket, inkább a közelükbe se megyek azóta. Olvasni viszont mindig szerettem, és azt is megtanultam, hogy a tudományokban és az életben csak két almát vagy két körtét lehet korrektül összehasonlítani egymással, mert az almát a körtével összehasonlítani értelmezési torzulásokhoz vezethet, viszont a számok egymással való összehasonlítása a legmeggyőzőbb feladat.

Így jártam most! Olvasom a cikkeket saját és más lapokban, hogy akkor hányan is szavaztak levélben Erdélyben ide vagy oda? A szavazás megtörtént, az eredmény lecsengett, aki bújt bújt, aki nem nem, tehát már nem annyira aktuálpolitikai, sokkal inkább történeti kíváncsiságból érdekelnének a számok: tudni akarom, hogyan alakult a szavazás. És mit látok: nemcsak ahány ház annyi szokás, de ahány lap és írás, annyifélét és mind mást mond. Pontosabban ír. Érdekes, hogy mindannyiban a Nemzeti Választási Iroda adataira hivatkoznak a szerzők. Abból pedig tudtommal csak egy van, akkor pedig a megfelelő adatoknak is ugyanazoknak kellene lennie. Nosza, pillantsuk meg a honlapot.

Kicsire nem adok, tudom, hogy több napja tart a levélszavazatok megszámlálása, folyamatos az adatok frissítése, tehát néhány órás eltérés is az írások közlésében már több százas, esetleg ezres különbséget produkál, még akkor is, ha már a számlálás végén tartunk. Éppen ezért nem búsulok, de fel sem háborodom, ha két-három ezres különbséget találok a levélszavazatok számában a különböző írásokban. Belefér. Az viszont már érdekel, hogy miért lóg ki a lóláb, hogy lehet, hogy a legtöbben egymás közeli adatokat reprodukálnak, van viszont, aki jóval nagyobb számot mutat. Nem tudományos szakírás ez, én csak spekulálok a magam és remélhetőleg a mások örömére, engedjék meg, hogy ne közöljem a forrásaimat – kivéve a Nemzeti Választási Irodát, amely mindannyiunk egyetlen közös és hiteles forrása kéne legyen, ugyebár –, annyit viszont elárulok, hogy csakis erdélyi lapokból dolgoztam. Az egyik szépen levezeti, hogy az erdélyi Fidesz-szavazók száma körülbelül a teljes szavazati joggal felruházott tündérkertbeliek valamivel több mint egyharmada. Megdöbbenek. Én azt hittem, hogy ez a szám sokkal nagyobb! Többször is ellenőrzöm, vért izzadok, számítási hibát mégsem találok.

A másik lap már mást állít, az előbb megnevezett szavazói halmazban tömegeket emleget, viszont hamar kiderül, hogy nem az összes lehetséges szavazópolgár számára, pusztán a szavazatukat leadók számára vonatkoztat, ezért kapta a szédületes 88 százalékot. Aztán nézem a Nemzeti Választási Iroda legújabb adatsorát és kiderül, hogy – a nagy számok törvénye alapján, vagy mi a csoda – a cikk sokkal nagyobb számot közöl Erdélyre vonatkozóan, mint a csak néhány perccel azelőtt megjelent hivatalos adat. No, de mégse fog ki rajtam! Ahogy a piacon se szeretem, ha málészájúnak tart a kofa – ha vele késélre menően alkudozom is – itt, ezzel a cikkel nem alkuszom. Addig nézem, míg rájövök honnan is ez a matematikai perturbancia, bocsánat diszturbancia? Onnan, hogy a cikk szerzője szerint Algéria Romániához tartozik. Az Amerikai Egyesült Államok is. Argentina is. És így tovább egészen Venezuelával bezárólag! Vagyis a portálon közölt adat a kerek e világról beérkező összes levélszavazat összesített száma. Nem írja oda ezt, ahogy azt sem, hogy ez Románia lenne, de az ablakba kitett adatközlés egy az erdélyi magyarok szavazási kedvére, majd az eredmények láttán való elkedvetlenedésére vonatkozik, tehát a cikk az olvasóknak egyértelműen azt szugerálja, hogy az erdélyi magyarok összesített számáról van szó, nem a nagyvilágról. Bizony, patetikus próbálkozás ez a végeredmény – pontosabban az eredménytelenség – kimagyarázására.

Kicsit elfáradtam ettől a számok nélküli matekozástól. Az újságot olvasva, úgy látszik, nemcsak a matematikai tételeket, de a magunk igazát is állandóan be kell bizonyítanunk. Ki így, ki úgy teszi, és van, aki az igazát bizonyító príma számokat keres, aki pedig keres, az talál is. Nem szorzok – osztok, nem nyomozok tovább. A szemem előtt hirtelen megjelent az egzakt végeredmény: a Nemzeti Választási Iroda és az újságok adatsoraitól és bizonygatásaitól függetlenül, mi mind egy és ugyanazon halmazba tartozunk! Az erdélyi magyarok halmazába! Választási preferenciáktól függetlenül. Nagyon jól tennénk, ha nem hagynánk e körön kívül senkit.

(Nyitókép: thoughtco.com)