Az erdélyi magyarság egyetlen megmaradási esélye EU-pártinak lenni

Irigylem a patriótákat! Milyen jó lehet francia patriótának lenni Franciaországban, németnek Németországban, olasznak Olaszországban… és így tovább. Néha rázós volt viszont osztrák patriótának lenni Dél-Tirolban, franciának Elzászban… és magyarnak Romániában. Az utóbbi évtizedekben persze megszoktuk, hogy az EU összes problémájával együtt a legfontosabbat garantálja, nevezetesen a békét. Állítsátok csak vissza a nemzetállamok Európáját, a békének hamar vége lesz.

Az úgynevezett Európai Patrióták egyáltalán nem európaiak. Ők a szuverén nemzetállamok visszaállításáról álmodnak, a dicső múltat kívánják vissza, bármit is jelentsen az. Fő céljuk elérése, vagyis Brüsszel elfoglalása érdekében, komoly kompromisszumokra készek, így ennek érdekében hajlandók a nemzeteik közötti múltbeli konfliktusokat pillanatnyilag és látszólag elfelejteni, illetve a jelen sokrétű feszültségeit elfojtani. Egyszer foglaljuk el Brüsszelt, számoljunk le a közös ellenséggel, a birodalmat építő EU-bürokratákkal, aztán majd meglátjuk – gondolják és mondják. A nagy cél megvalósulása érdekében, minden ellenkező állításuk és kampányízű bebeszélésük ellenére, hajlandók akár saját szuverenitásukat is jelentősen csorbítani, és saját szövetségi rendszerük, az annyit vádolt „EU-birodalom” ellenében gátlástalanul segítenek az ezt meggyengíteni, sőt elpusztítani igyekvő valódi imperialistáknak, a stagnáló orosz és a hanyatló amerikai birodalmaknak, ezért az „európai patriótákat” tulajdonképpen orosz vagy amerikai patriótáknak kellene hívni.

De miért kellene Brüsszelt elfoglalniuk? Elvégre az Unión kívül is van élet, mint azt egy régi szlogenjük állítja, ha emlékszünk még rá? Ha ennyire nem tetszik az EU-ban, ki lehet onnan lépni, hát csak tessék! Igen ám, de ezzel több gond is van. Egyrészt a Brexit szépen bebizonyította, hogy a demagógoknak hősködni lehet ugyan, de a kilépés gazdaságilag nagyon is ráfizetéses, és az „európai patrióták” országainak lakossága a sok éves EU-ellenes uszítás ellenére sem hajlandó a kilépési folyamatot támogatni, a polgároknak ugyanis nem ment el a józan eszük, hogy a szabad helyváltoztatás és korlátozatlan EU-s munkavállalás hatalmas előnyéről lemondjanak. Az EU-t szidni és pocskondiázni szabadon lehet, de hogy igazán kenyértörésre kerüljön a dolog, no, azt már nem! Ott van továbbá a netto befizetők és a netto haszonélvezők esete is, ebből a szempontból két ellentétes csoportra tagolódnak az európai patrióták: a keletiek, akik a haszonélvezők, a nyugatiak pedig a befizetők, de ezt az egymás közt időnként kényelmetlenné váló zavaró problémát is egyelőre jégre tették a patrióták.

Tegyük fel, hogy elérik nem teljesen reménytelen céljukat, és Brüsszelt elfoglalják az „európai” patrióták. Hogyan néz ki ez a győzelem és tulajdonképpen mit is jelent? A meggyőző egyszerűsítés kedvéért legyünk nagyvonalúak, és előlegezzünk nekik teljes győzelmet: az Európai Patrióták frakciója megszerzi az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Tanács, sőt az Európai Bíróság és az Európai Központi Bank irányítását is, magyarán nem csak Brüsszelt, de Luxemburgot és Frankfurtot is elfoglalják! És mihez kezdenének ezzel a számukra álomszép helyzettel? Azonnal kiebrudalnák a bürokratákat, átírnák a törvényeket és az európai alapszerződéseket, és beengednék az őket hatalomra segítő amerikaiakat és oroszokat. Abbahagynák a számukra terhes politikai korrektséget és a bürokratikus bükkfanyelvhasználatot is, és közismert stílusukhoz méltón szenvedélyesen éles vitákba és konfliktusokba bonyolódnának, most már egymás ellen, hiszen megvalósult a nagy cél, Brüsszelt már elfoglalták. Nem kétséges, hogy az elkerülhetetlen összecsapások során, az újabb érdekellentétek mellé gyorsan előkerülnének a jégretett történelmi sérelmek is, és ezeket ott folytatnák a patrióták, ahol elődeik abbahagyták, azzal a nagy különbséggel, hogy volt olyan történelmi idő, mikor a nacionalista hazafiak progresszív erőnek számítottak, míg megkésett, bizonytalan hitelű és szándékú utódaik már retrográd-anakronisztikus erőt képviselnek, akik akár sajnálatra méltóan tragikus alakok is lehetnének, ha nem okoznának annyi kárt.

Minden tevékenységük az európai integráció ellenében hatna, az EU lebontására, dezintegrálására irányulna, így egyre diszfunkcionálisabbá tennék az EU-t, mely előbb intézményesen kiürülne, míg végül egy nap formálisan is felszámolódna. Mindez a folyamat meglepően gyorsan menne végbe, hiszen egy házat sokkal gyorsabban le lehet bontani, mint felépíteni, és ez alól az Európai Közös Ház sem kivétel. Rövid úton szétvernék az EU-t és visszavonulnának szuverén nemzeti határaik mögé. Elkerülhetetlenül jönne az újabb pofáraesés: az oroszok és az amerikaiak, akik míg az EU létezett az európai patrióták látszólag korrekt partnereiként tűntek fel a Brüsszel elleni harcban, a meggyengült nemzetállamokra szétszabdalt Európára törnének és saját érdekeik mentén lábbal tipornák volt támogatottjaik nemzeti szuverenitását, nem lenne pardon. Ez mindig így volt a történelemben, akkor is, ha ezt az elvakult patrióták elfelejtették, miért lenne most másként? Brüsszelben folyton lehet(ett) vétózni, de Moszkvában vagy Washingtonban már nem lehet!

A fentiekben felvázolt minden veszélyük ellenére is azért érdekes projekt ez az Európai Patrióták! Mindaddig, míg nem győznek, fontos szerepet tölthetnek be Európa életében, hiszen gyakran fontos dolgokat mondanak ki, érdemes rájuk odafigyelni. Rájuk is érvényes, hogy minden, ami nem öl meg, az megerősít. Nekünk, erdélyi magyaroknak, józan ésszel be kell látnunk, hogy különösen fontos az EU fennmaradása, tehát túlélésünk érdekében nem engedhetjük meg magunknak ezt a felszabadító európai, de sokkal inkább orosz és amerikai patriótaságot. Aki az erdélyi magyaroknak jót akar, annak mindenképpen az Európai Uniót kell támogatnia, az EU léte megmaradásunkra a garancia. Ne felejtsük, a határokon átívelő viszonylagos nemzeti egyesítésünk semmiképpen nem történhetett volna meg az Európai Unió megléte nélkül! És az EU patrióták által gerjesztett esetleges szétesése esetén, nagyon hamar odalesz...

(Nyitókép: infovilag.hu)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?