Pax Trumpiana

Így néz ki a Trump-féle békecsinálás: mivel a világ legerősebb embere nem tudott az izraeli miniszterelnök nyomásának ellenállni, kirobbantotta Iránnal a háborút!

Emlékszünk még? Csak néhány napja csupa békeszerető autokrata – tisztelet a ritka kivételnek – ült be Washingtonban a Donald J. Trump Békeintézetbe, hogy Donald Trump oljaágas-vizionárus tirádáit meghallgassa. Az intézményt, melyet tavaly decemberben átneveztek az éppen regnáló elnök után – a Kennedy Center és az újgenerációs hadihajók mellett, mert Trump mindenre kényszeresen rá akarja tenni a nevét – 1984-ben Ronald Reagan javaslatára a Kongresszus alapította az Amerikai Egyesült Államok Békeintézete néven. Annyi golfklub építése-szervezése után, Trump ezúttal valami másra vágyott, megalapította hát saját különbejáratú békeklubját, amolyan privát ENSZ-félét, persze a nemzetek nagy részének részvétele nélkül. Van aki azon ömleng, hogy Trump a pragmatikus, nagy ember, az ENSZ tehetetlenségét látván a rá jellemző határozottsággal kezébe vette a dolgokat, és rövid idő alatt felállította a Béketanácsot, hogy a békeszerető világ megelégedésére, gyors iramban felszámolja a konfliktusgócokat világszerte. Aki így beszél, elfelejti, hogy az ENSZ annyit emlegetett és ostorozott tehetetlensége nem annyira a nagy szervezetekre jellemző tagadhatatlan lomhaságra és túlzott bürokráciára, hanem az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak, vagyis a nagyhatalmaknak az állandó vétózására vezethető elsősorban vissza. Ne felejtsük, hogy az Amerikai Egyesült Államok, Kínához és Oroszországhoz hasonlóan, már számtalan valódi békekezdeményezést megtorpedózott a vétójával! Trump fő baja az ENSZ-szel, hogy a Föld majd minden nemzete teljes jogú tagként részt vesz eme világszervezet munkájában, és nem egyszer kritikus hangokat is megütnek az USA-val vagy akár személyesen vele szemben. Örökös Békatanácsi elnöksége alatt, most Trump saját planetáris klientúrájából olyan alternatív szervezetet hozott létre, melynek sok köze nincs ugyan a béketeremtéshez, viszont annál inkább Trump kritikátlan körülrajongásához, ez a szervezet akár királyi udvartartásként is felfogható. Aki nem hiszi ezt az eszmefuttatást, vegye a fáradtságot és nézze meg kik is ülnek a Béketanács pillanatnyilag 27 tagot számláló alapítói között, és meggyőződhet, hogy állításommal egyáltalán nem vetettem el a sulykot.

A Béketanács ünnepi alakuló üléséről készült fényképeket nézegetvén mosolyognom kellett, ahogyan fegyelmezett iskolás fiúk módjára magas padokba kényszerülve üldögélt az amfiteátrumban a világbékéért aggódó vezetők sajátos gyülekezete. Elsősorban Ázsia és a Közel-Kelet volt jelen a névsorolvasásnál, de a három latin-amerikai vezető közül a 20 milliárdos amerikai gyorssegélyért hálás Javier Milei argentin elnök természetesen nem hiányozhatott, aki ezúttal kedvenc láncfűrészét nem hozta magával. Egyébként a Béketanács tagjainak névsorát alaposan megvizsgálva, arra a következtetésre juthatunk, hogy a Világbéke megteremtése leginkább a muzulmán országokat – a tagok több mint fele! –, illetve az autokrata vezetőket – a tagok kétharmada! – foglalkoztatja. Megfordítva: a keresztény országokat – a tagok mindössze egyötöde! – és a demokratikus vezetőket mintha egyáltalán nem érdekelné a béke ügye, pontosabban a Béketanács. A mindössze 27 tagot számláló Béketanácsot látván, arra is általánosíthatnánk, hogy a világ mindössze valamivel több, mint egy tizede békeszerető nemzet, míg a többi, ha nem is éppen háborúpárti, de legalábbis érzéketlen és közömbös a béke nemes ügye iránt. Még szerencse, hogy az annyira békepárti magyar kormány az alapítótagok sorába beültette az anyaországot. Megfigyelők is szép számmal jelen voltak, de ők csak a pálya széléről, óvatosan szemlélték az eseményeket, nem köteleződtek el, és nem vettek részt a munkában.

Miközben a békehozó Trump a Béketanács ülését ünnepélyesen megnyitotta, adminisztrációja teljes gőzzel az Irán elleni háború megszervezésén dolgozott, mely háború most kitört. Szerencsére, a Béketanács örökös elnöki tisztségét betöltő „békehozó” Trump ellenőrizetlen hatalma még csak néhány hónapig tart, mivel nem kétséges, hogy a novemberi félidős választásokon a republikánusok elveszítik Kongresszusi többségüket, így Trump elnöki játéktere végtelenül leszükül majd. Trump egyébként máris hatalmas pofont kapott a napokban, mivel a Legfelsőbb Bíróság végre kimondta, hogy az általa önkényesen és hektikusan bevezetett vámok törvénytelek, kikezdve ezzel a korlátlan hatalmú és tévedhetetlen Trump elnöki nimbuszát.

Nekünk magyaroknak különösen érdekesen alakult a Béketanács ünnepi ülése: tudtommal a történelemben amerikai elnök magyar politikusnak közvetlenül még soha nem kampányolt, de Trump ezt most megtette: újraválasztása érdekében a teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktort – bármit is jelentsen ez. Vannak akik azt hiszik, hogy Donald Trump barátságát bírva most ránk köszönt a földi Paradicsom, pedig soha nem végződött jól a magyaroknak a világ éppen aktuális urával való túl közeli haverkodás, és most sem lesz ez másként. Már többször megírtam, bárhogy legyen is, ne szóljanak bele, bízzák csak a választásokat a magyarokra! Úgy látszik, hiú remény ez, mert az EU az ellenzéknek drukkol, míg az amerikaiak nyíltan, az oroszok pedig bújtatva a kormányoldalnak kampányolnak. A hatalmasok valamiért nagyon tolakodnak kis anyaországunk körül, valami nagyon kellhet itt nekik, talán stratégiai pozícióik megerősítésére látnak itt megfelelő hídfőállást? Az isten is óvjon meg minket ettől, és azok lelke rajta, akik behívták őket, mert történelmi tény, hogy ahol több egymással antagonizáló nagyhatalom is érdekelt, közben a helyiek magukat teljesen kiszolgáltatva ellenségesen megosztottak, minden okunk megvan a komoly aggodalomra. Ne higgyetek a hangoskodó, képmutató „békeszeretőknek“! Félrevezetik polgártársaikat és a világot!

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?