A kazahsztáni történések fölrázták az egész világot. Hiszen nyilvánvaló: Kazahsztánban egy ország lázadt föl egy évtizedek óta kendőzetlenül diktatórikus eszközökkel kormányzó – szovjet időkből visszamaradt  apparatcsik – Nazarbajev (egészen pontosan az általa teremtett diktatórikus gyakorlat) ellen. Ami ott történik, nem csak belügy. Kazahsztán mint a világ 9. legnagyobb területű és altalajkincsekben is páratlanul gazdag állama ezer szállal kötődik a külvilághoz. Nem csak az oroszok által bérelt Bajkonur, az orosz űrrakéták kilövőbázisa található az ország területén, s a lakosság egyharmada is orosz, de az amerikai és nyugati érdekeltségek is számottevőek. Egy híres kazah bélyegen Obama, Nazarbajev és Medvegyev (a volt orosz miniszterelnök) beszédes csoportképe látható. Ami Európát illeti, főként a francia, a német és az olasz gazdasági kapcsolatok számottevőek. Arról nem is beszélve, hogy Kazahsztánt Magyarországgal a (genetikai vizsgálatok által hitelesítetten leginkább az alföldi magyarokkal rokon) több százezres madjar közösség is közel hozza. Akárcsak a németeket a még Sztálin által széttelepített volgai németek jelentős része, mely szintén Kazahsztánban él.  (Még német nyelvű színházuk is van.) Így aztán a német–kazah és a magyar–kazah kulturális kapcsolatok is jelentékenyek. Magyarországot a kazah gazdasághoz is szoros kapcsolatok fűzik. Az ún. keleti nyitás jegyében Orbán Viktor még a bukott diktátorral is „jó kapcsolatokat” ápolt.

Ezt a tényt a magyar ellenzék kéjjel hangoztatja is. Közte, valamint Nazarbajev és Tokajev (képünkön) közt azonban mégiscsak ég és föld a különbség.  Nazarbajev a „rend” helyreállítása érdekében az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének csapatait hívta be az országba és elrendelte, hogy a rendfenntartó szervek figyelmeztetés nélkül lőjenek az (egyébként szintén nem mindig – és feltehetően közelről sem véletlenül – fegyvertelen tüntetőkre). Jellemző a magyar baloldali sajtóra, hogy az Index a kazah eseményekről szóló tudósítását a következő címmel adta közre: „Megtámadták” a kazah államot, Orbán Viktor segítséget ajánlott fel. Hogy Orbán Viktor szerint kik lehetnek a támadók és kik a megtámadottak, Nazarbajev, Tokajev vagy valaki más, hogy miben is állhat a magyar segítség, arról a cikkben szó sem esik, de a cím azt sugallja, hogy akár katonai segítségről is szó lehet. Azaz a „magyar diktátor” bárhogy is legyen, türk diktátorok segítségére siet. Magyar fegyverekkel. Azt viszont tapintatosan elhallgatja, hogy a kazahsztáni zavaragásokat – még a cseppfolyósított gáz árának húsba vágó emelése előtt – nők kezdeményezték, akik a gyereksegély növelését és a családok masszívabb támogatását követelték.  (Amit akár a magyar példa követésének is tekinthetnénk, ha a két ország közt tényleg annyira szoros lett volna a kapcsolat, mint ahogyan azt az magyar ellenzék feltételezi.) Nazarbajev visszavonulásában a gazdasági nehézségek mellett ezeknek a megmozdulásoknak is komoly szerepük volt. Az új elnök, Tokajev egyébként korábban az ENSZ genfi irodájának vezetője volt. A rendcsinálásban akár Amerika példája is vezethette, nem csak a putyini orosz, vagy (horribile dictu) az orbáni magyar. Elégséges Pinochet tábornok amerikai hatalomra juttatását említeni, a vietnami háborúról, Guantánamoról és egyebekről nem is beszélve.

A kazah események – erről sem nagyon esik szó a baloldali magyar sajtóban – a legsúlyosabb gondokat nem Oroszországban vagy Magyarországon, hanem Kínában okozzák. A kazahsztáni lázongások a kínaiakat ugyanis azokra a 11 évvel ezelőtti mozgolódásokra emlékeztetik, melyek az ún. arab tavasz tüntetéssorozata hatására Kínában is kezdetüket vették. Ezek azonban – a kínai hatalom ötletgazdag húzásainak köszönhetően – végül is békésen végződtek. A hatóságoknak masszív karhatalmi „biztosítással” sikerült valamiféle hivatalos felvonulásokká átstilizálni őket. Pedig az eredeti cél akkor is a kínai társadalom demokratizálása lett volna. A kormányzat tett is engedményeket. A helyzet azonban továbbra is feszült. És nem csak Hong Kong, Tajvan vagy Tibet miatt. A Hszi Csin-ping-féle vezetést a kazah események miatt is hideglelés kerülgeti.

Kazahsztán ugyanis közvetlen szomszédja a – szintén muzulmán vallású türk népesség által is lakott – kínai Hszincsing Ujgur Autonóm Területnek, melyről nehéz eldönteni, hogy a nevében heccből vagy pusztán az alkotmányozók szenilitásából szerepel-e még az „autonóm” jelző. A tartományból menekülő ujgurok egy része épp Kazahsztánban nyer menedéket. Amit a kínaiak kénytelenek lenyelni, hiszen az ő számukra is létfontosságú hatalmas export-import megköti a kezüket. Igaz, Nazarbajev még az oroszok orra alá is borsot tört azzal, hogy Kína földgázigényét – a nyugati árakhoz igazodó orosznál jóval olcsóbban –  maga elégítette ki. 

Kazahsztán és a kínai „Hiszincsing Ujgur Autonóm Terület” határa 1 800 kilométer hosszú, a veszély tehát tényleg nem elhanyagolható.

A szorongást jól jelzi, hogy Hszi Csin-ping sietett is meleg támogatásáról biztosítani Tokajevet. Stratégiai partnerséget ajánlott fel számára és a két ország biztonsági erőinek szorosabb együttműködését szorgalmazta. Hszi az oroszokkal is felvette a kapcsolatot és gratulált nekik ahhoz, hogy – a szomszédos türk államok hadseregeinek segítségével – sikerült (egyelőre) „rendet” teremteniük. Közvetlenül is megdicsérte Tokajevet is, hogy „képes volt országa és népe érdekében kemény kézzel és határozottan cselekedni”. Hszinek az is jól eshetett, hogy Tokajev, akárcsak a kínai hatalom, a demokratikus követelések elfojtását a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással legitimizálta.

A China Institute for Contemporary International Relation-nak (a kínai nemzetközi kapcsolatok intézetének) munkatársa Li Wen professzor a Global Times című állami folyóiratban még azt is megtette, hogy a hszincsiangi békét és stabilitást követendő példaként állítsa a Kazahsztánhoz hasonló középázsiai államok elé. A gazdasági fejlődés jelentős tényezője az „elégedetlenség” leszerelésének – írta –, de ami a „szélsőséges eszmék híveit illeti”, kemény kézre is szükség van.

Nem kétséges, hogy bár a kínai kormány jóval stabilabb lakossági háttérrel rendelkezik, mint Kazahsztán, adott esetben a kínai hatalom lesz az, mely kemény kézzel követi az általa sugallott  „kazah példát”.

Kérdés persze, hogy az átmeneti sikerek ellenére mindez meddig lesz lehetséges. A fák ugyanis, amint azt a magyar közmondásból is tudhatjuk: nem nőnek az égig.

Szerencsénkre sehol a világon…

(Címlapfotó: Wikimedia Commons)