Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni. Most joggal háborognak sokan, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága nem javasolta a Parlamentnek, hogy megfossza Salist az immunitásától. Fő érvük ez ellen, hogy sokuk szerint Magyarországon nem biztosított az elfogulatlan igazságszolgáltatás az ügyében és tény, hogy az ügy, mint az égadta világon minden más ügy is, csúnyán el van politizálva, ezért Európa-szerte az a benyomás alakult ki, hogy a magyar kormány már rég meghozta a bűnös szentenciát, ami jogállamban megengedhetetlen, ugyanis mindaddig, amíg valakiről a bíróság jogerősen ki nem mondta, hogy bűnös, addig az illető ártatlan. Az Antifa-aktivisták soha nem voltak szívesen látott vendégek Magyarországon, még akkor sem, ha éppen semmit nem csináltak, ráadásul annyira vehemensen aktivisták, hogy ők sem tétlenül utazgatnak. Legújabb fejlemény, hogy Donald Trump nemrég meghozott döntése következményeként, miszerint belföldi terrorszervezetnek nyilvánította az Antifát, Magyarország is sietett ugyanúgy eljárni. De térjünk vissza a verekedős tanárnőhöz, Ilaria Salishoz.

Tegyünk fel néhány alapvető kérdést. Volt-e az olasz nőnek joga Budapestre jönni és valami ellen vagy valami mellett tüntetni? A válasz egyértelműen igen, az EU-ban szabad mozgási és véleménynyilvánítási szabadság van, így ha nekem heves republikánus érzelmű emberként éppen úgy esik jól, hogy elmenjek Madridba a király ellen tüntetni, esetleg beugrom Párizsba Jean-Luc Mélenchon balos vezér elképzelései mellé kiállni, megtehetem, ahogy azt is, hogy az AfD-t buzdítom Berlinben, vagy… és így tovább. Két feltétellel: nem követek el semmiféle agressziót és betartom az adott ország törvényeit. Békésen és civilizáltan tüntetek, mert ha nem, pontosan az annyit emlegetett jogállam nevében, az ellenkezőjét számon kérhetik rajtam. Persze az emberek általában nem utazgatnak csak úgy összevissza tüntetni, ezt csak az aktivisták teszik, váljon egészségükre, mindaddig, míg viselkednek. Egyébként az emberek nagy része ugyanúgy elítéli a környezetszennyezést vagy aggódik a klímaváltozás hosszú távú káros hatásai miatt, mégsem láncolják vagy ragasztják oda magukat az úttesthez, a forgalmat leállítva, mások mindennapi életét felborítva, mert tudják, hogy nem ez a megoldás, és törvénytisztelő módon, illetve tisztességesen viselkednek.

További nagyon fontos kérdés: ha Ilaria Salist valóban tetten érték és egyértelműen beazonosították verekedés közben, vagy fegyverként használható tárgyakat találtak nála a tüntetésen – kalapácsot, ólmozott kesztyűt emlegetnek – miért húzódott el annyira az ügye, hogy végül 15 hónapnyi(!) vizsgálati fogság után végül is ki kellett őt engedni, ugyanis időközben EP-képviselőnek megválasztották? Ráadásul EP-képviselőnek sem választanak meg senkit egyik napról a másikra, több hónap telik el a jelöléstől a megválasztásig. Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai, tudom, de ez nem bonyolult krimi volt, hanem közönséges utcai verekedés, állítólag rengeteg inkrimináló bizonyítékkal. Nem kellett volna talán egy cseppet igyekezni, mert az nem lehetett kétséges, hogy az ügye körüli jobb- és baloldali politikai összecsapások felhajtóerejének köszönhetően Ilaria Salist EU-képviselőnek megválasztják, immunitása lesz, így könnyen kicsúszhat a magyar igazságszolgáltatás kezéből? Hogy az Antifa-aktivista bűnös vagy ártatlan még nem tudjuk, de az már biztos, hogy mind a bal-, mind a jobboldalnak nagyon is hasznos idiótája volt.

Az igazságot minden körülmények között ki kell deríteni. Emlékezzünk a Tábornokok éjszakája című filmre, amelyben a rendőr (Omar Sharif alakította), aki őrnagyi rangban szolgált a Wehrmachtban, a második világháború milliós nagyságrendű mészárlásainak közepette is makacsul üldözte a titokzatos gyilkost, aki prostituáltakat ölt. Naivan és fanatikusan hitt abban ugyanis, hogy a legvéresebb háború poklában is számít minden emberi élet, és a gyilkost nem szabad futni hagyni. Megtalálta! A kéjgyilkos tábornok (Peter O'Toole játszotta) lebukott, viszont az összeomlás közepette egyszerűen lelőtte az őt letartóztatni érkezett rendőrt. A bűnös mégsem szabadult meg: a háború után az ünnepelt tábornokról bűnössége kiderült és végül önkezével vetett véget életének. Szép és elgondolkodtató film, az élet hol megelőzi, hol utánozza...

A jogállamiságára annyira büszke Európai Unióban, legyen világos, hogy ha egy Antifa-aktivista ver egy „nácit”, vagy egy náci ver egy szélsőbalost, teljesen mindegy ki kit ver éppen, viselkedésük elfogadhatatlan, az agresszív, szélsőséges bűnösöket politikai hovatartozásuktól függetlenül el kell ítélni és le kell csukni. Másképp Európa előbb-utóbb fenekestül felfordul ismét. Ilaria Salist megilleti az ártatlanság vélelme, de látni kell, hogy az igazságtalanul meghurcolt áldozat szerepéből milyen szépen profitál. Ahelyett, hogy ügyét az igazságszolgáltatás hasznos időben tisztázta volna és megnyugtatóan lezárja, az esetet mindenki – beleértve természetesen Salist is – elpolitizálta, és ilyen vagy olyan módon hasznot húzott belőle. Az igazi vesztesek mindazok, akiket megvertek, illetve azok az európai polgárok – a messzemenő nagy többség! –, akik nem verik felebarátaikat félholtra az utcán, hisznek az igazságban és az igazságszolgáltatásban. Persze, valamikor azt mondták az öregek, hogy Isten nem ver bottal…

(Nyitókép: politico.eu)