Van a Charlie Kirk-gyilkosságnak egy olyan mellékszála, amely legalább annyira tanulságos, mint amennyire tragikus maga a gyilkosság. Az amerikai sajtó talált rá egy tizenkét évvel ezelőtt posztolt fényképre, amelyen a későbbi gyilkos, Tyler Robinson látható, amint örül a karácsonyra kapott noteszgépének. Az akkor tízéves gyerekről készült fotót édesanyja tette közzé egy tréfásnak szánt megjegyzéssel, ami egy évtized után valósággá lett próféciává változott: „Majdnem megfeledkeztem Tylerről! Most, hogy megkapta a laptopot és az összes számítógép-kiegészítőt, amit annyira akart, teljesen függetlenedhet tőlünk :)”

A boldog édesanya örömében, hogy teljesíthette kisfia kívánságát viccnek szánta bejegyzését, amely azonban mára magyarázatként szolgálhat, hogy miként követhette el radikális tettét a keresztény-konzervatív influenszer Kirk ellen az a fiatal, aki maga is konzervatív értékeket valló, keresztény gyökerekkel rendelkező családban nőtt fel. Hogyan történhetett meg ez az inverz pálfordulás a woke ideológia felé, amelynek hatása alatt és amelynek a nevében gyilkolt.

Nem egyik pillanatról a másikra vált a baloldali radikalizmus követőjévé, mint sokak esetében, akik hirtelen válnak szélsőségesekké, nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan, egy évtized alatt, amelyet online közösségekben töltött, Discordon, játékfórumokon, csevegőszobákban, ahol a szarkazmus, az irónia és a szélsőségesség veszélyes koktélját kínálták fel neki.

Erre mutat az is, hogy letartóztatása után a rendőrség üzenetekkel gravírozott töltényeket talált a szobájában. Néhányat közvetlenül a videojáték-kultúrából emelt át a való világba.

Az „↑ → ↓ ↓ ↓” – a Helldivers 2 játékban a bombák kilövéséhez használt gombok kombinációja.

„Észrevettem egy dudort OwO, mi ez?” – egy online szerepjáték-közösségekben született mém, amelyet trollkodásra használnak. „Hé, fasiszta! Kapd el!” – egy egyértelmű politikai üzenet, amelyben a játék és a humor valódi gyűlöletbe olvad össze.

A 2013-ban készült fénykép nem csak egy aranyos pillanatfelvétel. Ez egy megdöbbentő prófétai kép! A 10 éves Tyler annyira elmerül a virtuális világban, hogy elkerülte a szülei gondoskodását akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a szülői útmutatásra. Az elkövetkező 12 évben élete az internetre költözött. Ott talált barátokat, ott talált értelmet a nyomasztó emberi létére, ott alakította ki világnézetét, amelyben a szeretet helyét a gyűlölet foglalta el, Isten helyét az erőszak.

Hogy ki került el kit? Nem annyira egyértelmű a válasz. Nem tudjuk, csak valószínű, hogy Tyler édesanyja kényelmesnek találta ezt a korai leválást, felszabadult a szülői kötelesség terhe alól. Fia nevelését rábízta az online tér influenszereire, guruira, áltanítóira. Lehet még örült is magában, hogy az a kis anyagi erőfeszítés megoldotta, kiváltotta nevelői feladatait. Tyler pedig a laptopot egy napon éles golyóra váltotta!

Mi lehet a tanulság, amit Tyler édesanyja ugyan levonhat, de nem tehet jóvá – azok a szülők, akik gyermekeiket a képernyők gondjaira bízzák, nem moshatják kezeiket –, ám számunkra intő jel lehet?

Az, hogy okoseszközt adni egy gyermeknek a kezébe azért, hogy csendben legyen, hogy minket ne zavarjon, nem semleges gesztus, hanem felelőtlenség. Ez a lustaságunk műanyagba csomagolva. Ez a szülői restség előbb-utóbb meghozza keserű gyümölcsét. Előbb vagy utóbb a szülő ránéz a gyermekére, aki már kamasz, már fiatalember, -lány, és nem ismeri meg. Pedig a saját döntéseik gyümölcse ő!

Az amerikai keresztény pszichológus szerint ez olyan, mintha odavetnénk elsőszülötti jogunkat egy tál lencséért: elcseréltük a gyermeknevelés áldását a képernyő által nyújtott ideiglenes békére.

A nevelkedés fontos szakasza az emberi életnek. A nevelés így is, úgy is megtörténik. A kérdés csak az, hogy ki neveli a gyermekemet. Én, a felelősségteljes szülő, akik lelkéért és szívéért dolgozom nap mint nap vagy a névtelen, ismeretlen, arcnélküli idegenek, akik játékok és Discord-szobák avatárjai mögé bújnak.

A gyermeknevelés nem könnyű, mert az anyag, az emberi szellem és lélek, amellyel dolgozunk, makacs. A gyermekek lázadó természetűek, ezért szívüknek képzésre, útmutatásra, korrekcióra és szeretetre van szüksége. Ha nem a kényelmes szüleik nevelik őket, akkor más fogja megtenni. A szülő végső célja nem lehet csak az, hogy a gyermeket 18 éves koráig életben tartsa, amikor leválhat a családról, hanem az, hogy Embert neveljen. Ehhez jó beszélgetésekre, könyvekre és példaképekre van szükség, nem olyan pszichológusokra, akik saját gyermekeikkel kudarcot vallottak, nem olyan elvált szerzőkre, akik a családi életről tartanak előadásokat.

Tyler Robinson tragédiája nem csupán egy fiatalember története, aki az interneten radikalizálódott, bűnt követett el, amellyel elrontotta földi életét, ez egyben egy olyan szülői generáció tragédiája is, akik elhanyagolták felügyeleti szerepüket, és gyermekeiket virtuális szobákban rejtőző idegeneknek adták át.

Vajon Tyler édesanyja visszagondol-e most tíz évvel korábbi bejegyzésére, vajon felvillan-e benne egy másik posztolandó gondolat: „Elvesztettem gyermekemet abban a világban, amelyet én nyitottam meg előtte!”

Csalogassuk legalább mi ki gyermekeinket, unokáinkat a virtuális tér fogságából egy jó kis beszélgetésre, játékra, kirándulásra, győzzük le magunk lustaságát!