Féltérden, egyenes gerinccel

Lehet a himnuszt szívre szorított tenyérrel, vagy összeölelkezve végighallgatni meccs előtt, esetleg szimplán, vigyázzállásban, „klasszikus” pózban. Énekelve, vagy csak hallgatva (miközben a mérkőzésre koncentrálsz ott legbelül). De ez a térdelős változat hogy jön ide a képbe? Hát valahogy úgy, hogy a kilenc és fél percért, amit George Floyd elszenvedett a rendőrtérd alatt, lehet egy percet térdelni a gyepen – mondaná egy polgárjogi aktivista. Ám ez a sztori nem 2020. május 25-én kezdődött, és nem is négy évvel korábban, amikor Eric Raid és Colin Kaepernick, az amerikaifutball-bajnokságon féltérdre ereszkedve tiltakozott a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen. Az NFL-nyitányok koreográfiája csak a manifeszt része a történetnek, a kezdeteket pedig Rosa Parks válla fölött jó hosszan elnézve kellene keresnünk valahol az amerikai polgárháború környékére, s egy merészebb sasolással kissé még azon is túlra pásztázva.

Addig is, míg a hunyorgás eredményre vezetne, elég, ha körbetekintünk a hét környékén: vasárnap Middlesbrough-ban, a Riverside Stadionban a román válogatott két tagja nem térdelt le az angol–román barátságos előtt, majd hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség közleményben adta hírül, hogy a válogatott az Eb-meccseken szintén állva marad a kezdő sípszó előtt. Szíve joga egy szakszövetségnek saját hatáskörén belül dönteni, a gond csak az, hogy a közleményben utal a FIFA és UEFA szabályaira, amelyek nem engedik rendezvényeiken a politizálást. Csakhogy Gianni Infantino FIFA-elnök 2020 májusában kelt levele meg arról szól, hogy a labdarúgásnak bátorítania kell a toleranciát, a befogadást és az igazságot, és a Floyddal szolidarizáló futballisták tapsot érdemelnek, nem pedig büntetést; a nemzetközi fociszervezet pedig elküldte a térdelés-kérdésben álláspontját 211 tagszervezetének; és a dokumentumban arra buzdítják a nemzeti ligákat és szervezeteket, hogy „józan ésszel, az aktuális események figyelembe vételével” kell alkalmazniuk a szabályokat. A levél minden bizonnyal befutott a Budapest, Kánai út 2. D. alá is, tehát az MLSZ-nek tudomása van róla.

Sport és politika viszonyának módosulását érzékelni az olimpiai előkészületekben is: a tokiói ötkarikás játékokon a NOB továbbra is megtiltana minden politikai vonatkozású gesztust. Bár felvetődött a szabályzatmódosítás, a sportolói bizottság arra hivatkozott, hogy 3547 sportolót kérdezett meg arról, miként viszonyulnak az olimpia alatti véleménynyilvánításhoz: 67 százalékuk támogatta a dobogón történő tüntetés betiltását. Csakhogy másodszorra – ez egyben azt jelenti, 30 százalékuk nem ellenezné, és azt azért tudjuk, hogy a nyári olimpia XXXII. kiadására mintegy 12 ezer sportolót várnak, ergo az összes résztvevő mintegy harmadának kevesebb mint háromnegyede döntött a kérdésben, ez meg alig éri el az olimpiai sportolók 20 százalékát.

Tegnap a Szusza Ferenc stadionban füttykoncertet érdemelt a B-2-es lelátótól az írek féltérdes gesztusa, és egy szurkolói videón hallatszik néhány keresetlen „jókívánság” is a vendégek címére, majd a magyar válogatott szépvoltfiúkat kapott, mert sziklaszilárdan talpon maradtak. Nem tudom, június 15-én a Puskás Arénában, a portugálokkal való találkozó előtt Nego Loic, a guadeloupei származású, de Párizsban született és a magyar válogatottban naturalizált balhátvéd, aki eddigi 10 mérkőzésén két gólt szerzett (az egyik találata éppen a csapat Eb-re való kijutásához kellett az Izland elleni pótselejtezőn), hogyan fogja érezni magát, ha Ronaldóék úgy döntenek, jár a térdhajtás, a hazai szurkolók meg a maguk részéről úgy, hogy le kell hurrogni, ki kell fütyülni és csicskát kell kiáltani, vagy ennél még cifrábbakat…

Kapcsolódók

Kimaradt?