Bécsi keringő

Tu, Felix Austria, már nem boldog egyáltalán. Ami ezekben a pillanatokban történik Bécsben, már valóban aggasztó, még akkor is, ha úgy néz ki a dolog, mint egy szokásos bécsi operett. Csütörtök reggel Kurz volt kanzellár – két hónapja sincs, hogy a kormányfőségről lemondott – bejelentette, hogy teljesen visszalép a politikától. Lemondott az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki tisztjéről és a parlamentet is otthagyta. A fő ok, saját bevallása szerint, hogy amint a napokban megszületett első gyermekét meglátta, hirtelen megvilágosodott előtte, hogy a családjával és nem mással kell a jövőben foglalkoznia. Másodlagos, de ugyancsak időigényes elfoglaltsága az is, hogy tisztázza magát az ellene felhozott korrupciós és hatalommal való visszaélési vádak alól. Visszavonul hát a magánéletbe, mert bőven van mivel foglalkoznia. Idáig helyes.

Ami talán kevésbé helyes, hogy alig néhány órával Kurz bejelentése után, Schallenberg kancellár is bejelentette azonnali lemondását! Aztán a következő hír, hogy Nehammer belügyminiszter lesz az új kancellár és természetesen ő lesz a Néppárt új elnöke is. Ezek után a szociáldemokraták már pedzik az előrehozott választások megszervezésének a szükségességét. És mindezt úgy, hogy Ausztria teljes és szigorúan ellenőrzött lezárás alatt van. Az ismétlődő és szélsőséges lezárások miatt, egyetlen hét alatt több mint kétszáz cég ment csődbe, köztük a híres Mozart-kugelt gyártó, salzburgi Mirabell cég is. Szerencsére még más cégek is gyártják az édesszájú turisták eme kedvencét, mert másként valóban világvége hangulat uralkodna el e kies alpesi respublikában.

Ha nem is apokaliptikus, de a hangulat valóban szokatlanul rossz mostanában az amúgy joviális Ausztriában. Amióta a kormány bejelentette a kötelező Covid-ellenes oltás jövő év február elsejei bevezetését, sokak a depresszió szorongató markába kerültek. Hogy kezdeményezői mennyire komolyan gondolják a kötelező oltakozás elrendelését az is mutatja, hogy már a megfelelő parlamenti bizottság előtt van a törvénytervezet, mely szerint aki az oltásra való meghívást és határidőt másodszor is elutasítja, előbb 3 600 aztán már 7 600 euró büntetést fizet. És így tovább: újra meg újra meghívják a makacs oltáselleneseket az oltásra, aztán újra meg újra megbüntetik őket. Milliomosnak kell lenni, hogy az ember az oltást pénzzel kiváltsa, és aki nem tud fizetni az börtönbe kerül. Ausztriában egyébként is minden pénzbeli bírságnak megvan a pontos börtön nap megfelelője, így például 3.600 eurónak pontosan négy hét elzárás felel meg.

Mindezt csak azért részleteztem, mert Nehammer belügyminiszter több mint valószínű kancellári kinevezése a kötelező oltás bevezetésével és végrehajtatásával is összefügg. Nehammer a tavaly novemberi bécsi terrortámadás után nagyon kemény kritikát kapott, mert az irányítása alá tartozó bűnüldöző szervek és a titkosrendőrség a lehető legpocsékabbul tette a dolgát és a terrorcselekményt nem akadályozta meg. Számtalan szarvashibát követtek el, odáig menően, hogy nem vették figyelembe a szlovák titkosrendőrség értesítését miszerint egy gyanús bécsi egyén fegyvert vásárolt egy pozsonyi boltban, majd a német Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársainak a figyelmeztetését sem, két ultraradikalizálódott Németország egyén bécsi látogatásáról ugyanannál a gyanúba keveredett személynél. Meg is történt a baj. Nehammer akkor elődjére, a szabadságpárti (FPÖ) Herbert Kickle-re kente a felelősséget és szerencsésen megúszta az esetet.

Ha az antiterror hadműveletben nem is mutatott fel eredményt, Nehammer irányítása alatt a rendőrség tagadhatatlanul rendkívül eredményes a lockdown-ok alatt a lakosság óriási büntetésekkel való zaklatásában. Amennyiben kancellár lesz a belügyminiszter a drasztikus szigor a kötelező oltás végrehajtásában előre megjósolható. Nem is örül senki a hírnek, még a beoltottak sem. Egyedül Strache, az ibizai-botrány által megbuktatott alkancellár tesz kárörvendő megjegyzéseket Kurz bukására-visszalépésére, de még ő sem felhőtlenül boldog. A bukás után felesége elhagyta és anyagilag is tönkrement. A napokban a Facebookon kunyerált pénzt nagyon megcsappant számú követőitől. Eredménytelenül. Azaz, nem egészen. Egy török származású tetőfedő-kisvállalkozó megsajnálta és nyilvánosan állást ajánlott fel neki: segédmunkásként, reggel héttől délután ötig zsákban hordhatja le a szutykot, törmeléket a bécsi tetőkről. Ezért szívesen fizetne Strachénak, ha már annyira kell a pénz.

Áll a bál Bécsben, így Karácsony előtt. A szó szoros értelmében, hiszen a Kanzellária épülete a Ballhausplatzon található. A karácsonyi vásárok zárva, puncsot nem mérnek sehol, politikusaink mégis úgy viselkednek, mintha sokkal több rumot töltöttek volna hagyományos téli italukba a kelleténél. Azt kell mondjam, először sok év után, hogy Románia jobban csinálja! Míg Nehammer kancellár úrnak csak hadnagyi rangja van, addig Románia újsütetű miniszterelnöke mégiscsak egy igazi generális. Jobbra nézz! Tiszteeelegj!…

(Nyitókép: idsb.com)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?