Az úgy nincsen rendben, hogy miközben a vérlázítóan magas bérekért dolgozó informatikusoknak az állam ismételten nagyvonalúan elengedi a jövedelemadót, függetlenül attól, hogy a verseny- vagy a közszférában dolgoznak, addig a tanárok fizetésemelésére nem jut pénz a költségvetésből. Akkor is igazságtalan és megalázó ez a kettős mérce, ha nem kezdjük boncolgatni a két szakma közötti különbséget a társadalmi értéklistán.

Az sincs ugyanakkor rendben, hogy a tanárok, illetve az oktatási szakszervezetek egy végtelen sztrájkba kezdenek, rendre visszautasítva a kormány ajánlatait. Jogosan vagy sem, de a pedagógusok akciójának megítélése finoman fogalmazva is megosztja az embereket, a szülőket különösen. A tanárok a rendszerváltást követő időszakban egy ördögi körbe kerültek. Imázsuk folyamatosan romlott, egyrészt a szabadosságot is hozó iskolai szabadság térnyerése, másrészt a versenyszférához képest egyre lemaradó fizetésük miatt. Mindeközben csökkent az oktatás színvonala, az egyetemek színvonalának felhígulása olykor a szakmára tökéletesen alkalmatlan tanárokat produkált, akiket éppúgy tárt karokkal fogadott a munkaerőhiánnyal küzdő iskola, mint a jól képzett, tehetséges és lelkes oktatót. Ma a gyerek teljesítményéről szóló családi beszélgetéseken az esetek túlnyomó többségében a csemetének adnak igazat, ha tanárát hibáztatja.

Ebben a közegben hosszabb ideig tartó sztrájkot meghirdetni, elsősorban fizetésemelés céljából, népszerűtlen vállalkozás. Nyilván, a tanárok számára nem a vastaps a fontos, hanem a kormány meggyőzése, hatékony zsarolása. Csakhogy a hatalmon lévők tisztában vannak a pedagógusok munkabeszüntetésének lakossági megítélésével, azzal, hogy a társadalom nagyobbik része most az egyszer nem a kormányt okolja elsősorban a gyerekeket és szüleiket nehéz helyzetbe hozó történésekért. Hogy biztosra menjen, a kormány rá is erősít a tanárellenes hangulatra. A Nemzeti Liberális Párt házi tévéje, a Digi 24 esti főműsoridőben Miként segítik Putyin játszmáját a szakszervezeti vezetők cím alatt „elemezte” a sztrájkot.

A kormánykoalíció azzal, hogy a tanárokkal való megegyezésig elhalasztotta a miniszterelnök-cserét, a józan, empatikus hatalom látszatát kelti, nyilván csak a felszínen, őszinte tartalom nélkül. A mostani sztrájk nem jelent veszélyt a kormányon lévő pártokra, s ezzel ők is tisztában vannak. A baj számukra, de az ország számára is akkor kezdődhet, ha a mostani munkabeszüntetés másoknak is kedvet, bátorságot ad a radikális érdekérvényesítéshez. Épp elég elkeseredettség, frusztráltság van a romániai társadalomban ahhoz, hogy dominóeffektus következzen be olyan területeken, ahol egy sztrájk a fél országot béníthatja meg.

A tömeges elégedetlenség elszaporodása könnyen csaphat át társadalmi forrongásba, amelyet ez a hatalom két okból kifolyólag is képtelen lenne kezelni: nincs meg hozzá a tehetsége és nem hiteles az emberek többségének szemében. Ez esetben az utcai szervezkedésekben, provokálásban már kipróbált, az elkeseredettek hangján szónokló Románok Egyesüléséért Szövetség kedvenc forgatókönyve szerint fordulhatunk rá a jövő évi választási szuperévre. George Simion pedig már csak egy kávét kér.

(Nyitókép: Agerpres)