Az utóbbi időben egyre nagyobb aggodalommal nézem, hogy a demokratikus Nyugatot tömörítő nemzetközi intézmények vezetői mennyire elszakadni látszanak mind a hétköznapok realitásaitól, mind az állampolgároktól, mind pedig a rájuk vonatkozó törvényes hatásköröktől.

Igaz ez az Európai Unióra és újabban már a NATO-ra is. Kezdem talán azzal, hogy az Európai Bizottság régi-új elnöke körül kirobbant Pfizer-botránynak semmiféle politikai következménye nem volt, Ursula von der Leyen asszonyt simán újra lehetett választani a bizottság elnöki funkciójába, habár bírósági eljárás folyik ellene. Az sem mellékes ebben a történetben, hogy az Európai Unió Bíróságán a New York Times újságírójának keresete eredményeképpen született egy olyan döntés is, amely arra kényszeríti az Európai Bizottságot, hogy a Pfizer-gate néven elhíresült vakcinabeszerzés dokumentumait, beleértve a Pfizer-vezér és Ursula von der Leyen közötti telefonos üzeneteket is, tegyék hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. Természetesen erre sem került sor, valószínűsíthetően nem is fog egyhamar, mert hát miért is kellene egy demokratikus intézményben egy bírósági döntést végrehajtani?

Folytathatnám azzal, hogy ugyanaz az Ursula von der Leyen volt az a személy is, aki az Amerikai Egyesült Államokkal megkötött kereskedelmi megállapodás alkalmával olyan kötelezettségeket vállalt, amelyeket sem az EB, sem pedig az EU nem tud garantálni. Gondolok itt arra, hogy a megállapodás része az, hogy az elkövetkezendő három esztendőben az EU mintegy 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiahordozót. Ezzel egyetlen baj van: sem az Európai Bizottság, sem pedig az Unió nem tud szerződni és vásárolni, ezt csak a tagországok és az európai nagy cégek tudják megtenni. Ugyanez a helyzet a másik elköteleződés kapcsán is, amely azt szögezi le, hogy ugyanebben az időintervallumban az európai vállalatok mintegy 600 milliárd dollár értékben fektetnek be az USA-ba.

Mi a garancia arra, hogy a jelenlegi nehéz európai gazdasági helyzetben lesz ekkora méretű befektetési hajlandóság és képesség az európai nagyvállalatok szintjén? Merthogy az EU vagy az EB, mint olyan, nem tud befektetni! És akkor kérdezem én: mi történik, ha a Bizottság elnök asszonya által vállalt kötelezettségek fedezet nélkül maradnak? Jönnek az emelt vámok? Jön a biztonsági garanciák megvonását kilátásba helyező fenyegetés, netán zsarolás? És akkor még nem is beszéltem a szerződő felek által gyakorolt vámok erős aszimmetriájáról.

Donald Trump és Ursula von der Leyen skóciai találkozója után napvilágot látott megállapodástervezetet számos EP-képviselő is kritizálta, többek között a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének olasz képviselője, Brando Banifei, aki egyben az Egyesült Államokkal való kapcsolatokért felelős delegáció elnöke és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság tagja. Benifei az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta, hogy tisztességtelen és aszimmetrikus kereskedelmi kapcsolat jött létre az EU és az USA között.

Hasonlóképpen, kritikával élt a német zöld képviselő, Anna Cavazzini is, aki megállapította, hogy az egyezmény jelentős hátrányokkal jár az EU számára. Sokkal keményebb szavakat használt a francia néppárti képviselő, Celine Imart, aki a megállapodást egy nyílt megadásnak titulálta az EU részéről. Miközben ugyanis az EU kolosszális összegeket kötelez el amerikai befektetésekbe, több száz milliárdos ígéretet tesz chipek, katonai felszerelések és energiahordozók megvásárlására és 0%-os vámot biztosít az USA számára számos termékre, a saját termékeinek egy jelentős részét 15 százalékos vám mellett értékesítheti az államokban. És az elégedetlenek sorát még lehetne folytatni.

Ugyanebbe a sorba kívánkozik a NATO holland főtitkárának, Mark Rutténak és Antonio Costának, az Európai Tanács elnökének több nyilatkozata is, miszerint egy lehetséges orosz agresszió ellen Ukrajna jelent Európa számára védelmet, ezért kell támogatni az ukrán hadsereget. Na már most ezzel kapcsolatban csak két rövid észrevétel. Az első az, hogy ez a kijelentés úgy, ahogy van, hamis. Az EU-tagországok jelentős része ugyanis egyben NATO-tagország is, a kontinens keleti szárnyán, Ukrajna, Belarusz és Oroszország közelében fekvő EU-tagországok pedig kivétel nélkül egyben az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének is tagországai. Ebből viszont az következik, hogy az uniós országok biztonsági garantálója a NATO és nem Ukrajna.

Ezért fizetünk mi, európai NATO-tagországok, GDP-arányosan 2 százalékot a szövetség közös kasszájába, és fogunk a jövőben még ennél is többet fizetni. Ráadásul mindketten egy-egy nemzetközi intézményt képviselnek, igencsak magas szinten. Volt szavazás, egységes állásfoglalás a NATO-ban vagy az EU-ban arra vonatkozóan, hogy ez tényleg így van? Legjobb tudomásom szerint nem létezik erre vonatkozó hivatalos álláspont, ergo sem Rutte, sem Costa nem is képviselhetné azt, ami nem létezik.

De hogy egy kicsit aktuális vizekre is evezzek, nehezen fogadtam el már azt is, hogy felrúgva a több évtizedes szokásjogot az EP-ben, a Patrióták Európáért frakció, annak ellenére, hogy a harmadik legnagyobb tömörülés, egyetlen vezető funkciót sem kapott. Ennek az antidemokratikus lépésnek a tudományos neve coordonne sanitaire. De azt elfelejtik a tisztelt képviselők, hogy az Európai Parlament az európai emberek döntését képezi le, hiszen az egyetlen közvetlenül és titkosan megválasztott testület az európai intézmények sorában. Vagyis a coordonne sanitaire felállításával tulajdonképen az európai választók millióinak döntését veszik semmibe. De még ennél is felháborítóbb és elkeserítőbb az, ami Charlie Kirk amerikai aktivista brutális meggyilkolását követően történt az európai demokrácia fellegvárában: az egyperces néma csenddel való emlékezés kezdeményezését az ülést levezető elnök megtiltotta. Nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen okból tette ezt.

Ugyancsak ezt a realitásoktól való teljes elszakadás érzetét keltette a von der Leyen napokban elmondott évértékelő beszédének (State of the Union) néhány része is, akárcsak a Manfred Weber által tett kijelentés, miszerint az európai szuverenitás nem létezik, patyomkin falu. Vajon erről így gondolkodnak az európai polgárok is? Vagy az már Brüsszelben senkit sem érdekel? Na de minderről talán egy másik cikkben.

Kép forrása: Agerpres