Voltaire-t parafrazálva: kéréseinket, elvárásainkat akkor is nyomatékosítani kell, ha az eredmény – vagy helyesebben az eredménytelenség – előre kiszámítható. Hangsúlyosan meg kell jeleníteni azokat a közbeszédben, kísérletet kell tenni arra, hogy a politika napirendjére kerüljenek, hiszen száz évvel ezelőtt senki által nem kényszerítve, a kisebbségi lét áldatlan voltát bőrükön megtapasztalva, maguk az erdélyi románok ajánlották fel. (Az némiképpen csökkenti a felajánlás értékét, hogy a gyulafehérvári nagygyűlés magyaroknak, szászoknak autonómiát felajánló passzusát a bukaresti kormány december 24-I határozatában nem erősítette meg.) De főként azért kell világosan és nyíltan vállalni, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat szellemében törvénynek kell kimondania a nemzeti kisebbségek önrendelkezési jogát, mert a Nagy-Románia létrejöttének centenáriumára leheletnyit változott a román társadalom álláspontja.

Amitől féltünk, az elkerült. Igaz, mi magyarok sem tettük tönkre a románok ünnepét, az erdélyi magyar közösség visszafogottan, nyilatkozatokban felelősséget tanúsítva viselkedett, ám ami fontosabb: a szélsőséges nacionalistáknak is elment a kedvük a provokációktól. Talán az lombozta le őket, hogy az ünnepségeket beárnyékolta az, hogy a kettészakadt románság egymás torkának esett: liberálisok a szocialistákkal, csendőrség a futballhuligánokkal szájkaratéztak, Dragnea Iohanissal, Ludovic Orbán és Dan Barna mindenkivel iszapbírkózott. Nem értek rá az erdélyi magyarokkal bakalódni, olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy már a politikusok egyetlen közös mániája, a magyarellenesség  sem tudta közös platformra hozni őket.

Liviu Dragnea hangja, Viorica Dăncilă pedig – véletlen vagy sem – arra hivatkozott, hogy Románia betartotta a gyulafehérvári ígéreteket. Ám ezt nem Klaus Iohannis géphangján mondta, nem a kommunista korszakból ismert hangsúllyal jelentette ki. Mármint, hogy nemzetiségikérdésmegvanoldva...Talán tudott valamit Liviu Dragnea már a múlt héten arrl, hogy a szociáldemokrata dezertőrök miatt meggyengülnek az SZDP pozíciói – s így az ő helyzete is – a Képviselőházban, s felkínálta a párbeszéd lehetőségét e témában. Amit az RMDSZ – jó politikai érzékkel – ki is használt. Tárgyalni az RMDSZ a koalíciós pártokkal Gyulafehérvári Határozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit törvénybe foglaló tervezetéről. S noha borítékolható, hogy az SZDP és az ALDE el fogja utasítani a jogszabályt, egy hosszas csend érhet véget, amely az önrendelkezés szükségességét és lehetőségének kérdését övezte.

Az RMDSZ azt ígéri, hogy tabu témákról is kész vitát nyitni, s arra törekszik, hogy befogadóbbá tegye a román társadalmat, hogy ha nem is helyesli az autonómiatörekvéseket, legalább ne utasítsa vissza zsigerből az ezt célzó kisebbségi javaslatokat és kezdeményezéseket.

A gyulafehérvári határozat kimondta: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

Hogy ebből mi és hogyan valósulhat meg a (közel)jövőben az a kisebbség többség párbeszéd- és kompromisszumkészségén múlik. No meg, a nemzetközi helyzet alakulásán is, mert öt évvel ezelőtt a kirobbant orosz–ukrán konfliktus Romániára átterjedésének réme felvillantotta a kérdés átbeszélésének lehetőségét. Aztán azzal, hogy Románia geopolitikai fontossága megnőtt, a dialógus esélye is szertefoszlott.

Az RMDSZ a megváltozott helyzethez igazította és felkínálta az önrendelkezés jogának rendezését, a megyék Románián belüli együttműködésének lehetőségét javasolva.

Számos európai példa van arra, hogy ez működik – figyelmeztette a többségi politikusokat az RMDSZ. És igyekszik megnyugtatni minden román embert: senki nem akarja tőlük elvenni Transzilvániát, csak mi, magyarok is itthon szeretnénk érezni magunkat Erdélyben.

A gyanakvásnak a falát kell először áttörni. Nem lesz könnyű a megélhetési politikusok és a szenzációhajhász média világában.

Veszíteni valónk nincs. S ha szófecsérlésnek tűnik is, addig kell mondanunk, amíg egyre többen hisznek nekünk, hogy ez nem ellenük irányul. Minden a törvényjavaslathoz hasonló akció újabb repedés lehet ezen a népcsoportokat egymástól és a jövő társadalmától elválasztó falon.