Szuperliga: A kánikula miatt módosítottak a meccsek kezdési időpontján
A kánikula miatt módosítottak a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában rendezendő mérkőzések kezdési időpontján. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) keddi bejelentése alapján a Szuperliga tévéközvetítési jogait birtokló társasággal közösen csak az esti órákra terveztek összecsapásokat.
A hétvégén még nem voltak tekintettel az országban uralkodó hőségre, még koradélután, közel negyven fokos hőségben is rendeztek meccseket. A labdarúgók érdekképviseleti szerve figyelmeztetett, hogy még a nézőknek sem kellemes ilyan körülmények között a stadionban tartózkodniuk, nemhogy a pályán lévő játékosoknak, akiknek komoly fizikai terhelésnek vannak kitéve. Emiatt is kérték, az LPF-től, hogy a futballisták egészsége érdekében módosítson az időpontokon. Ők azt is javasolták, hogy egyszerűen halasszák el a mérkőzéseket, de ha az nem lehetséges, akkor legalább este rendezzék azokat.

A liga ez utóbbit választotta. Egész pontosan a tervezettnél 30 perccel később, 19 és 22 órától rendeznek összecsapásokat a második fordulóban, és ezúttal nem lesz 17 órakor összecsapás. Hogy ez mennyire segít majd a játékosoknak azt nem tudni. A nyitókört követően több klubvezető, edző és futballista is panaszkodott arra, hogy még este is túl fullasztó volt a hőség.
Szuperliga, 2. forduló
- Poli Iași–FC Botoșani (péntek, 19 óra)
- Unirea Slobozia–FCSB (péntek, 22 óra)
- Craiovai Universitatea–UTA (szombat, 19 óra)
- Rapid–Kolozsvári CFR (szombat, 22 óra)
- Kolozsvári Universitatea–Hermannstadt (vasárnap, 19 óra)
- Dinamo–Petrolul Ploiești (vasárnap, 22 óra)
- Gloria Buzău–Sepsi OSK (hétfő, 19 óra)
- Galaci Oțelul–Konstancai Farul (hétfő, 22 óra)
Szuperliga, 1. forduló, eredmények
- Konstancai Farul–Unirea Slobozia 0-1
- Hermannstadt–Craiovai Universitatea 0-0
- Sepsi OSK–Poli Iași 1-0
- UTA–Rapid 1-1
- FCSB–Kolozsvári Universitatea 1-1
- Kolozsvári CFR–Dinamo 3-2
- Botoșani FC–Galaci Oțelul 2-3
- Petrolul Ploiești–Gloria Buzău 0-0
Szuperliga-táblázat, alapszakasz
| Meccs | Győz. | Dönt. | Ver. | Gólarány | Pont | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 3 | |
| 2. | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 3 | |
| 3. | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 | |
| 4. | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 | |
| 5. | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 | |
| 6. | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 | |
| 7. | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 | |
| 8. | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 | |
| 9. | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 |
1 |
|
| 10. | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 | |
| 11. | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 | |
| 12. | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 | |
| 13. | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 0 | |
| 14. | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 |
0 |
|
| 15. | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 | |
| 16. | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 |
CSAK SAJÁT