Spanyolország hajrában szerzett góllal győzte le Angliát, megnyerte az Európa-bajnokságot

Bár hosszabbításra állt a helyzet a berlini fináléban, Mikel Oyarzabal találata eldöntötte a meccset. Története során negyedszer lett Európa-bajnok Spanyolország.

Utolsó, mindent eldöntő mérkőzéséhez érkezett a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság Berlinben, Spanyolország és Anglia legjobbjai léptek pályára a trófeáért.

Az angolok sorozatban másodszor játszhattak finálét az Európa-bajnokságon, három évvel ezelőtt tizenegyesekkel maradtak alul az olaszokkal szemben. A spanyolok 2012 óta először jutottak döntőbe, akkor meg is tudták nyerni a tornát.

Fotó: Agerpres/EPA

Aktívabban kezdte a mérkőzést Luis de la Fuente csapata, többet birtokolta a labdát, de helyzetet nem alakított ki az első percekben. Zárt maradt a játék az első húsz percre is, mindkét csapat kereste a másik gyengepontjait, de szervezetten védekeztek.

Több idő elteltével sem nyílt ki a játék, amelyet már szabálytalanságok is tördeltek. Továbbra is a spanyolok építettek több támadást, de szögleteknél tovább nem jutottak. Az angolok még kevésbé voltak veszélyesek, közönségszórakoztatónak semmiképpen nem lehetett nevezni a mérkőzést.

Az első félidő hosszabbításáig kellett várni az első helyzetre, ami Southgate csapatától érkezett, Foden lövését komoly gond nélkül védte a spanyol kapus. Ez maradt az egyetlen említésre méltó lehetőség a szünetig. Kérdés volt, fog-e bármelyik csapat több kockázatot vállalni a folytatásban.

Teljesen másképpen kezdődött a második játékrész, mint az első. A spanyolok rögtön az elején szép támadást vezettek, Yamal pontos passzt adott Neco Williamsnek, aki élt is az eséllyel, megszerezte a vezetést csapatának.

Fotó: Agerpres/EPA

Két perc múlva újabb lehetőség adódott a spanyolok előtt, Olmo viszont ígéretes helyzetből nem találta el a kaput. Előnyben már sokkal veszélyesebben játszottak, mint korábban, az 56. percben Morata is helyzetbe került, de hiába vitte el a labdát Pickford kapus mellett, nem tudott gólt szerezni.

Próbáltak visszajönni a meccsbe az angolok, Bellingham erős lövése kicsivel ment a kapu mellé, hosszú idő után ez volt az első próbálkozásuk. A másik oldalon Yamal duplázhatta volna meg a spanyol előnyt, Pickford viszont szögletre tolta a labdát.

A 73. percben összejött az egyenlítés az angoloknak, egy jó összjáték végén a csereként beálló Cole Palmer talált lapos lövéssel a kapuba. Ennél az állásnál mindkét csapat nyomást akart gyakorolni a másikra, ez inkább a spanyoloknak sikerült.

Yamal ismét veszélyeztetett, de közeli lövését Pickford ismét hárította. Ezzel csak elhalasztani tudta a spanyolok második gólját, Cucurella beadására Oyarzabal érkezett jól és néhány perccel a rendes játékidő vége előtt ismét előnyhöz juttatta csapatát.

Az angolok nem adták fel a vereség küszöbén, egy szöglet után egymás után több helyzetük is volt az egyenlítésre, az egyik fejest a gólvonalon álló Olmónak kellett kifejelnie. Ez volt Anglia utolsó lehetősége a fináléban, a spanyolok megtartották előnyüket a végéig.

Történetük során negyedszer nyerték meg a kontinenstornát a piros mezesek, az angolok továbbra is győzelem nélkül maradnak.

Spanyolország–Anglia 2–1 (0–0)

Olimpiai Stadion, Berlin

Vezette: François Letexier (francia)

Gólszerzők: Nico Williams (47.), Mikel Oyarzabal (86.) ,illetve Cole Palmer (73.)

Sárga lapok: D. Olmo (30.), illetve H. Kane (25.), J. Stones (53,), O. Watkins (90+2.)

Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente, illetve Gareth Southgate

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?